Property Value
dbo:abstract
  • Az ősmagyar vallás a kereszténység felvétele előtti magyar hitvilágot jelenti, mindazokat a mitológiai képzeteket, lényeket, és a világ keletkezésére, felépítésére és működésére vonatkozó elgondolásokat, melyek egy többnyire egységes mitológia, pogány kori államvallás részét képezték. A vallásukról tömören annyit mondhatunk, hogy az ősmagyarok túlnyomórészt pogányok voltak, azaz vallásuk nem az egyistenhit alapján állt, nem imádtak feltétlenül egy transzcendens lényt, viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszerük és életcélokat kijelölő eszmerendszerük, mint napjaink világvallásainak. Kutatók szerint az ősmagyar nép a magával hozott természetmágián túl kapcsolatba került az ősiráni vallásokkal, a zoroasztrizmussal és annak ágával, a zurvánizmussal, a Mithrász-kultusszal, a manicheizmussal, továbbá a védikus hagyománnyal és a kereszténység elemeivel.A kereszténység előtti magyar ősvallás valószínűleg egy, a sámánizmus és a tengrizmus néven ismert hiedelemrendszerek sajátosan magyar elemekkel kiegészült változata. A „magyar ősvallás” pontos mibenlétével, elemeivel kapcsolatban azonban a tudományos életen belül, és azon kívül is különféle elméletek léteznek, így jelenleg nincs egységes kánonja a magyar ősvallásnak és a magyar mitológiának. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy egyes alakok, történetek a különböző időben és helyen történt gyűjtésekben eltérhetnek vagy akár ellent is mondhatnak egymásnak.) Az ősmagyarok nem készítettek írásos feljegyzéseket, így csak más népek feljegyzéseire, régészeti leletekre, illetve későbbi beszámolókra és a folklórra támaszkodhatunk. A felsőbbrendűség elvéből kiinduló kereszténység is gondoskodott arról, hogy az egykori pogány hit tanai, illetve szellemi és tárgyi emlékei megsemmisüljenek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 227 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 83881 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23884848 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Ősmagyar vallás (hu)
  • Ősmagyar vallás (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of