| dbo:abstract
|
- Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született. Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett. Az album elsőként debütált a Billboard 200-as listáján és egy hét alatt több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Ezzel rekordott döntött, mint a legelső előadó, akinek három albuma is egymillió példány feletti eladást produkál egy hét alatt. 2016 februárjáig 5,7 milliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, 8,6 milliót pedig világszerte. Hét kislemez jelent meg róla eddig hatalmas sikerrel. Az 1989 elnyerte a Grammy díjátadón az év legjobb albuma címet, ezzel Taylor Swift az első olyan női előadóvá vált, akinek két albuma is megnyerte ezt a díjat. Szintén sikerült nyernie a legjobb pop vokál album kategóriában, ami első nagy elismerése pop előadóként. A Shake It Off és a Blank Space című kislemezeket szintén jelölték több kategóriában is. A Bad Blood című kislemezt is jelölték két kategóriában, melyekből az egyiket meg is nyerte. 2020-ban Minden idők 500 legjobb albuma listán 393. helyen szerepelt. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötik stྭi༺lbuma. 2014. oktr 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született.Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett.Az album elsőként debütált a Billboard 200-as listáján és egy hét alatt t mint 1 millió példányt adtak el belőle. Ezzel rekordott döntött, mint a legelső eló, akinek három albuma is egymillió példány feletti eladást produkál egy hét alatt. 2016 februárjáig 5,7 milliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, 8,6 milliót pedig világszerte. Hét kislemez jelent meg róla eddig hatalmas sikerrel.Az 1989 elnyerte a Grammy díjátadón az év legjobb albuma címet, ezzel Taylor Swift az első olyan női elóvá vált, akinek két albuma is megnyerte ezt a díjat. Szintén sikerült nyernie a legjobb pop vokál album kategórin, ami első nagy elismerése pop elóként. A Shake It Off és a Blank Space című kislemezeket szintén jelölték t kategórin is. A Bad Blood című kislemezt is jelölték két kategórin, melyekből az egyiket meg is nyerte. 2020-ban Minden idők 500 legjobb albuma listán 393. helyen szerepelt. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született.Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett.Az album elsőként debütált a Billboard 200-as listáján és egy hét alatt több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Ezzel rekordott döntött, mint a legelső előadó, akinek három albuma is egymillió példány feletti eladást produkál egy hét alatt. 2016 februárjáig 5,7 milliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, 8,6 milliót pedig világszerte. Hét kislemez jelent meg róla eddig hatalmas sikerrel.Az 1989 elnyerte a Grammy díjátadón az év legjobb albuma címet, ezzel Taylor Swift az első olyan női előadóvá vált, akinek két albuma is megnyerte ezt a díjat. Szintén sikerült nyernie a legjobb pop vokál album kategóriában, ami első nagy elismerése pop előadóként. A Shake It Off és a Blank Space című kislemezeket szintén jelölték több kategóriában is. A Bad Blood című kislemezt is jelölték két kategóriában, melyekből az egyiket meg is nyerte. 2020-ban Minden idők 500 legjobb albuma listán 393. helyen szerepelt. (hu)

| rdfs:comment
|
- Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született. Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötik stྭi༺lbuma. 2014. oktr 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született.Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. (hu)
- <api batchcomplete="">Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az albumot az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született.Az album most nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. (hu)