Az Ad Astra egy könyvkiadással foglalkozó magyar cég, mely 2012 és 2018 között működött. A kiadó azzal a szándékkal jött létre, hogy a kortárs sci-fi és fantasy regények legprogresszívabb rétegét kiadja magyarul. Az Ad Astra úttörőnek számított a hazai piacon, hisz más kiadóknál jóval nyitottabb volt az e-könyvek irányába.

Property Value
dbo:abstract
  • Az Ad Astra egy könyvkiadással foglalkozó magyar cég, mely 2012 és 2018 között működött. A kiadó azzal a szándékkal jött létre, hogy a kortárs sci-fi és fantasy regények legprogresszívabb rétegét kiadja magyarul. Az Ad Astra úttörőnek számított a hazai piacon, hisz más kiadóknál jóval nyitottabb volt az e-könyvek irányába. A kiadót Kleinheincz Csilla, Bakos Péter és vezették, majd 2013 októberében Kleinheincz és Sánta, 2014-ben pedig Bakos távozott a cégtől. Első kiadványaik között olyan híres regények szerepeltek, mint A felhúzhatós lány című biopunk regény Paolo Bacigalupi tollából (aki külön a magyar kiadás részére írt egy utószót is), vagy Lauren Beukes Zoo City című regénye. (hu)

dbo:closingYear
  • 2018-01-01 (xsd:gYear)
dbo:foundingYear
  • 2012-01-01 (xsd:gYear)
dbo:hometown
dbo:leader
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 963811 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6994 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22380548 (xsd:integer)
prop-hu:alapítás
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:honlap
  • www.adastrakiado.hu/ (hu)
  • www.adastrakiado.hu/ (hu)
prop-hu:iparág
  • könyvkiadás (hu)
  • könyvkiadás (hu)
prop-hu:megszűnt
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Ad Astra (hu)
  • Ad Astra (hu)
prop-hu:székhely
prop-hu:típus
prop-hu:vezetők
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:comment
  • Az Ad Astra egy könyvkiadással foglalkozó magyar cég, mely 2012 és 2018 között működött. A kiadó azzal a szándékkal jött létre, hogy a kortárs sci-fi és fantasy regények legprogresszívabb rétegét kiadja magyarul. Az Ad Astra úttörőnek számított a hazai piacon, hisz más kiadóknál jóval nyitottabb volt az e-könyvek irányába. (hu)

rdfs:label
  • Ad Astra (kiadó) (hu)
  • Ad Astra (kiadó) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Ad Astra (hu)
  • Ad Astra (hu)
is dbo:publisher of
is prop-hu:kiadó of
is prop-hu:magyarKiadó of
is foaf:primaryTopic of