Property Value
dbo:abstract
  • Az 1898-ban alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (röviden BEAC), az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesületeként a kezdetektől fogva úttörő szerepet töltött be a magyar sportéletben. A 20. század elején az egyesület a magyar sport fejlődésének egyik fontos szereplőjévé vált. Vezetői, tagjai több sportág meghonosításában és népszerűsítésében is az élen jártak, munkásságuk példát mutatott a később megalakuló egyetemi sportegyesületek számára is. Fennállása óta 6 olimpiai bajnokot, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott Magyarországnak. Kezdetekben a sportolni vágyó egyetemisták klubja volt. Első sikereit atlétikában érték el a BEAC versenyzői, elsősorban magasugrásban és távolugrásban. A két világháború között jelentős szerepe volt a magyarországi labdarúgás megalapításában, az első hivatalos bajnoki mérkőzésen is a BEAC sportolói léptek pályára a BSC ellen. Jeleskedtek vívásban, melynek hazai porondon szintén úttörői voltak, elsősorban Gerentsér Lászlónak köszönhetően, valamint a második világháború ideje alatt elsősorban a tenisz, Asbóth József és Körmöczy Zsuzsa sikerei révén. Kettőjük és így a BEAC nevéhez köthető a legnagyobb magyar teniszsiker, az 1947-es Rolland Garros győzelem. A Budapesti EAC az elkövetkezendő húsz évben számos sportágban számos nagy sportolót adott a magyar sporttörténelemnek, Németh Angéla és Bay Béla neve mindenképpen megemlítendő ebből a korszakból. A szovjet sportmodell bukását követően a klub képes volt a megújulásra, és ismét a sportolni vágyó egyetemisták első számú egyesületének számított. A 90-es években elsősorban az atlétikai sikerek voltak a meghatározóak, majd Győrffy Dóra magasugró szállította a legfényesebb eredményeket. Napjainkban a BEAC 18 szakosztállyal működik, jelentős szerepet vállalva az utánpótlás képzésben. (hu)

dbo:city
dbo:colour
dbo:colourName
  • fekete-fehér (hu)
  • fekete-fehér (hu)
dbo:country
dbo:motto
  • „Hagyomány, érték és minőség a sportban”
dbo:president
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 545741 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 44784 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23305530 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1898 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • BEAC (hu)
  • BEAC (hu)
prop-hu:csapatnév
  • Budapesti EAC (hu)
  • Budapesti EAC (hu)
prop-hu:elnök
  • dr. Hamar Imre (hu)
  • dr. Hamar Imre (hu)
prop-hu:honlap
  • beac.hu (hu)
  • beac.hu (hu)
prop-hu:klubszínek
prop-hu:mottó
  • „Hagyomány, érték és minőség a sportban” (hu)

prop-hu:nemzet
  • Magyar (hu)
  • Magyar (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (hu)

prop-hu:város
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ügyvezetőIgazgató
  • Simon Gábor (hu)
  • Simon Gábor (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Budapesti EAC (hu)
  • Budapesti EAC (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Budapesti EAC (hu)
  • Budapesti EAC (hu)
foaf:nick
  • BEAC (hu)
  • BEAC (hu)
is dbo:team of
is dbo:wikiPageRedirects of
is dbo:youthClub of
is prop-hu:cs of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:edzőségCsapat of
is prop-hu:feljutott of
is prop-hu:juniorKlub of
is prop-hu:kiesett of
is prop-hu:klub of
is foaf:primaryTopic of