Property Value
dbo:abstract
  • A Dorogi FC Dorog város labdarúgó-egyesülete, jelenleg az NB II tagja, ahol a 2020–2021-es évadban a 14. helyen végzett a húsz csapatból álló mezőnyben. A Magyar Kupa 2020–2021-es kiírásában a legjobb 16-közé jutásért vívott körben a Ferencváros csapata elleni 2-1-es vereséggel, egy öngólnyi különbséggel alulmaradva esett ki, míg a 2019–2020-as kiírásában negyeddöntőt játszott, ahol az MTK elleni kettős mérkőzést követően búcsúzott. A 2017–2018-as kupasorozatban pedig a nyolcaddöntőig jutott és az akkor a NB I dobogós helyén álló debreceniek ellen összesítésben 4–4-re végzett és csak az idegenben lőtt több góljának köszönhetően jutott tovább az ellenfele. A klub a 2015–2016-os harmadosztályú magyar labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának bronzérmeseként harcolta ki az NB II-es feljutást. A bajnoki kiírás szabályai szerint, mint második feljutó helyen végzett csapat, jogot szerzett a magasabb osztályban való indulásra. A csapat 2016–2017-es másodosztályú évadban az egycsoportos, 20 csapatból álló mezőnyben újoncként a 8. helyen végzett. Fennállása során a 108. hivatalos bajnoki évadját kezdi – közte 24 első osztályú, 50 másodosztályú, 32 harmadosztályú, valamint 2 negyedosztályú – és a 2021. május 16-i zárófordulóval bezáróan – összesen 2899 bajnoki mérkőzést játszott. Az egyesület 1914 tavaszán, Dorogi Atlétikai és Futball Club néven alakult, és az idők során 15 különböző sportág versenyszakosztályait foglalta magában. A szervezett bajnokságban történő indulásakor már Dorogi Atlétikai Club néven szerepelt, támogatását pedig a dorogi bánya vette át 1927-től. Az egyesület igazi aranykora a második világháború után jött el. A csapatban ekkor olyan híres labdarúgók szerepeltek, mint például Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Varga János, Ilku István, Prohászka János, Karába János, Szuromi Antal, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos és mások. A labdarúgó egyesület 1945 és 1977 között huszonnégy évadban szerepelt az első osztályban. 1927-ben, majd 1928-ban Corinthian-, 1952-ben pedig Magyar Kupa döntőt játszott. 1962-ben és 1991-ben két alkalommal nyert rangos nemzetközi kupát, valamint öt alkalommal volt a vidék legjobb csapata. A Dorogot a magyar labdarúgás vidéki fellegváraként jegyezték, amely az 1950-es és 1960-as évek egyik meghatározó klubja volt. A magyar első osztályú labdarúgó csapatok élvonalbeli mérkőzései alapján számított eredményességi listán még jelenleg is a 20. helyet foglalja el. A csapat 1966-ban váratlanul kiesett az NB I-ből, ami után párszor még feljutott és megint kiesett, de 1977-ben végleg elbúcsúzott az első osztálytól. A klasszikus értelemben nevezett aranykorszakot követően is akadtak soraiban szép számmal kiemelkedő labdarúgók, mint Mucha József, Schnitzer Imre, Laczkó István, Szabó József, Major Ferenc, Peszeki Jenő. Azóta a másod- és harmadosztályban szerepelt váltakozó sikerrel, de többször is igen közel járt az NB I-be való feljutáshoz. Ezekben az időkben is több kiválóság fordult meg a csapatban, mint Andrusch József, Kékesi Rezső, Sikesdi Gábor, Füle Antal, Orosz Ferenc, Arany László, vagy Szatmári Csaba. 1994-ben, a rendszerváltás utáni nehéz gazdasági helyzetben, amikor a bánya befejezte a klub támogatását, a megszűnés lehetősége is fenyegette, de végül a városi önkormányzat megmentette az egyesületet. Dorogon az elmúlt két évtizedben amatőr alapokra helyezték a klub működését, ennek megfelelően a játékosok munka mellett futballoztak. A sikeres másodosztályba való feljutást követően, az MLSZ szabályainak eleget téve és követelményrendszeréhez igazodva, 2016 nyara óta újra profi klub státuszba került. A dorogi klub fennállása során több, mint harminc játékost adott a különböző válogatott csapatok számára, köztük olimpikonokat, Európa- és világbajnoki résztevőket. Az utánpótlás sorra adott kiválóságokat is, akik közül többen is más élvonalbeli csapatoknál folytatták a pályafutásukat. Ugyan akkor számos olyan jeles labdarúgó is szívesen igazolt Dorogra, akik korábban már megalapozták hírnevüket az élvonalban, mint Engelbrecht Zoltán, Arany Mihály, Csepecz János, Halász István, Magos Gyula, Mózner János, Sarlós András, Sulija Ottó, Vanicsek Zoltán és még sokan mások. Azonban nem csak a kiváló labdarúgók által szerzett hírnevet az egyesület. Soraiban a legnevesebb honi edzők közül is sokan munkálkodtak az idők folyamán, mint Szabó Péter, Sós Károly, Kléber Gábor, Jeny Rudolf, Kalmár Jenő, Ivanics Tibor, Szűcs György, vagy éppen Palicskó Tibor. A dorogiak soraiból hárman is helyet kaptak az Aranycsapatban, köztük Buzánszky Jenő, aki vidéki egyesületből sokáig az egyetlen válogatott volt. A magyar válogatott valamennyi olimpiai, Európa- és világbajnoki részvétele során szerepelt dorogi kötődésű játékos a nemzeti csapatban, valamint két szakvezető személyében külföldi válogatottak szövetségi kapitányaként olimpia résztvevőként, egy ízben pedig Ivo Georgiev révén a bolgár válogatott tagjaként Európa-bajnokságon szerepelt labdarúgóval is büszkélkedhet. Az egyesület ország- és világszerte kivívta a szakemberek és a szurkolók elismerését és szimpátiáját, amelyet emelt, hogy Dorog egy kis település, amely a klub legnagyobb sikereinek idején csak nagyközségi rangban volt. Elismerésének egyik megnyilvánulása volt, hogy évtizedeken keresztül meghívott vendége lehetett a Népstadion kettős rangadóinak, ahol a semleges szurkolók is a Dorogért szorítottak. A Dorogi FC a Magyar Labdarúgó Szövetségtől Bozsik Utánpótlás Központ státuszt kapott 2018-ban. Dorog labdarúgó csapata a város közepén található, eredetileg tizenötezer fő befogadására alkalmas Buzánszky Jenő Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. (hu)

dbo:city
dbo:colour
dbo:colourName
  • piros–fekete (hu)
  • piros–fekete (hu)
dbo:country
dbo:homeStadium
dbo:league
dbo:motto
  • „Jó szerencsét!”
dbo:president
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 613029 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 419364 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23909300 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2012-01-10 (xsd:date)
  • 2012-01-13 (xsd:date)
prop-hu:alapítva
  • 1914 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Dr. Csiffáry Nándor (hu)
  • Győr Béla - Szabó Gyula (hu)
  • Meszes Lajos - Kovács Lajos (hu)
  • Szabó Gyula (hu)
  • Szánthó Barna (hu)
  • Solymár Judit - Kovács Lajos (hu)
  • Dr. Csiffáry Nándor (hu)
  • Győr Béla - Szabó Gyula (hu)
  • Meszes Lajos - Kovács Lajos (hu)
  • Szabó Gyula (hu)
  • Szánthó Barna (hu)
  • Solymár Judit - Kovács Lajos (hu)
prop-hu:bajnokság
prop-hu:balkéz
  • FF0000 (hu)
  • _black_stripes (hu)
  • FF0000 (hu)
  • _black_stripes (hu)
prop-hu:csapatnév
  • Dorogi FC (hu)
  • Dorogi FC (hu)
prop-hu:date
  • 20130418112819 (xsd:decimal)
  • 20130710022431 (xsd:decimal)
  • 20140821062131 (xsd:decimal)
  • 20150923220004 (xsd:decimal)
prop-hu:edző
  • Fenyvesi László (hu)
  • Fenyvesi László (hu)
prop-hu:elnök
  • Mayer László (hu)
  • Mayer László (hu)
prop-hu:honlap
  • dorogifc.cpanel.ufotech.hu (hu)
  • dorogifc.cpanel.ufotech.hu (hu)
prop-hu:id
  • ISSN 1215-7872 (hu)
  • ISSN 1418-897X (hu)
  • ISSN 1215-7872 (hu)
  • ISSN 1418-897X (hu)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:jobbkéz
  • FF0000 (hu)
  • _black_stripes (hu)
  • FF0000 (hu)
  • _black_stripes (hu)
prop-hu:klubszínek
prop-hu:legtöbbGól
  • Molnár József (hu)
  • Molnár József (hu)
prop-hu:legtöbbMeccs
  • Ilku István (hu)
  • Ilku István (hu)
prop-hu:logó
  • Dorogi FC.gif (hu)
  • Dorogi FC.gif (hu)
prop-hu:logóaláírás
  • A Dorogi FC címere (hu)
  • A Dorogi FC címere (hu)
prop-hu:mottó
  • „Jó szerencsét!” (hu)
  • „Jó szerencsét!” (hu)
prop-hu:nadrág
  • 0 (xsd:integer)
  • FFFFF (hu)
prop-hu:nemzet
  • Magyar (hu)
  • Magyar (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:publisher
  • Dorog (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 31 (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 34 (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 5 (hu)
  • Dorog (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 31 (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 34 (hu)
  • Dorogi Füzetek sorozat 5 (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Dorogi Futball Club (hu)
  • Dorogi Futball Club (hu)
prop-hu:test
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:testMinta
  • _striped19red (hu)
  • _striped19red (hu)
prop-hu:title
  • Dorog a II. világháborúban (hu)
  • Dorog sporttörténete 1. kötet (hu)
  • Dorog sporttörténete 2. kötet (hu)
  • Dorogi olimpikonok (hu)
  • Dorogiak a világbajnokságokon (hu)
  • Hogy is volt? A dorogi labdarúgás történetének elmúlt 20 éve , I. kötet (hu)
  • Hogy is volt? A dorogi labdarúgás történetének elmúlt 20 éve , II. kötet (hu)
  • Szánthó Barna: Hajrá Dorog! Az 50 éves Dorogi Bányász jubileumi emlékkönyve (hu)
  • Dorogi lexikon (hu)

prop-hu:url
prop-hu:város
  • Dorog (hu)
  • Dorog (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:zokni
  • FF0000 (hu)
  • FFFFF (hu)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFF (hu)
prop-hu:zokniMinta
  • _black_stripes (hu)
  • _3_stripes_black (hu)
  • _black_stripes (hu)
  • _3_stripes_black (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dorogi FC (hu)
  • Dorogi FC (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dorogi FC (hu)
  • Dorogi FC (hu)
is dbo:club of
is dbo:managerClub of
is dbo:team of
is dbo:tenant of
is dbo:wikiPageRedirects of
is dbo:youthClub of
is prop-hu:club of
is prop-hu:cs of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:edzőségCsapat of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:feljutott of
is prop-hu:ford1Mérk1Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk2Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk3Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk5Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk6Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk7Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk1Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk2Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk3Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk5Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk6Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk7Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk1Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk2Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk3Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk5Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk6Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk7Csapat of
is prop-hu:jelenlegiKlubja of
is prop-hu:juniorKlub of
is prop-hu:kiesett of
is prop-hu:klub of
is foaf:primaryTopic of