dbo:abstract
|
- Milán Obrenović (szerbül: Милан Обреновић), (1854. augusztus 22., Mărășești – 1901. február 11., Bécs) szerb fejedelem 1868-tól II. Milán néven, király 1882-től 1889-ig I. Milán néven. Unokatestvérét, Mihályt követte a trónon 1868-ban. Uralkodása első éveiben régenssi tanács irányította az országot, amely 1869-ben látszólag liberális alkotmányt fogadott el, egyben igyekezett szorosabbra fonni a kapcsolatot Ausztriával. A régenstanács rendkívül népszerűtlenné tette az uralkodót, de miután Milán 1872 augusztusában maga vette kezébe az ország irányítását, még inkább ellene fordult a közhangulat. Ennek fő oka a fejedelem ledér élete volt (hűtlen volt feleségéhez, az orosz Natalja Petrovna Keskóhoz); nem azonosult alattvalói pánszláv érzelmeivel; és nem támogatta a török elnoymás ellen 1875-ben fállazadt bosznia-hercegovinai felkelőket. Csak mikor már forrodalom volt várható Szerbiában, üzent hada a törököknek (1876. június 30.). A szerb csapatok hamarosan vereséget szenvedtek, és az ország helyzetét csak az mentette meg, hogy a orosz–török háborúban Oroszország lett a győztes. Így a nemcsak növelte Szerbia területét, de egyben elismerte önálló államnak is. Az engedmények eléréhez azonban a szerbeknek a béketárgyaláson az osztrákokra kellett támaszkodniuk, akik cserébe a szerb vasúthálózat és gazdaság Monarchiához való kapcsolását igényelték. Több miniszter oroszbarát érzelmeket táplált, ám a fejedelem továbbra is az osztrák vonalat támogatta a miniszterek kinevezésénél, és a szerb gazdaságot tette függővé a Monarchiával kötött vámegyezményekkel. Odáig ment Ausztria irányában, hogy 1881-ben beleegyezett abba, hogy más ország kormányával osztrák beleegyezésével nem köt semmiféle szerződést. Az osztrákok ismét cserébe támogatásukról biztosították Milánt, aki 1882-ben királlyá koronáztatta magát, Szerbiát pedig Királysággá változtatta. 1883-ban a királynak a radikálisok vezette kelet-szerbiai parasztfelkelést kellett levernie, majd 1885-ben Bolgár Fejedelemségnek üzent hadat. A háborúban súlyos vereséget szenvedett, de – ismét osztrák segítséggel – olyan békét sikerült kötnie, amely a háború előtti állapotokat állította vissza. A király – aki 1888-ban elvált feleségétől – alattvalói előtt azonban népszerűtlenné vált az osztrák függőség miatt, és hiába próbálta orvosolni egy 1889 januári liberális alkotmánnyal a helyzetet, még az év márciusában le kellett mondania, fia I. Sándor szerb király javára. Milán 1892-ben lemondott szerb állampolgárságáról is, és Párizsban telepedett le Takovo gróf néven.1897-ben visszatért Szerbiába, ahol fia kinvezte a hadsereg főparancsnokává. Több reformot is bevezetett a hadseregben, de továbbra is népszerűtlen maradt. Amikor 1900-ban fia az ő és főminiszterek tanácsa ellenére nősült meg, végleg elhagyta hazáját. Egy évvel később Bécsben érte a halál 46 éves korában. (hu)
- Milán Obrenović (szerbül: Милан Обреновић), (1854. augusztus 22., Mărășești – 1901. február 11., Bécs) szerb fejedelem 1868-tól II. Milán néven, király 1882-től 1889-ig I. Milán néven. Unokatestvérét, Mihályt követte a trónon 1868-ban. Uralkodása első éveiben régenssi tanács irányította az országot, amely 1869-ben látszólag liberális alkotmányt fogadott el, egyben igyekezett szorosabbra fonni a kapcsolatot Ausztriával. A régenstanács rendkívül népszerűtlenné tette az uralkodót, de miután Milán 1872 augusztusában maga vette kezébe az ország irányítását, még inkább ellene fordult a közhangulat. Ennek fő oka a fejedelem ledér élete volt (hűtlen volt feleségéhez, az orosz Natalja Petrovna Keskóhoz); nem azonosult alattvalói pánszláv érzelmeivel; és nem támogatta a török elnoymás ellen 1875-ben fállazadt bosznia-hercegovinai felkelőket. Csak mikor már forrodalom volt várható Szerbiában, üzent hada a törököknek (1876. június 30.). A szerb csapatok hamarosan vereséget szenvedtek, és az ország helyzetét csak az mentette meg, hogy a orosz–török háborúban Oroszország lett a győztes. Így a nemcsak növelte Szerbia területét, de egyben elismerte önálló államnak is. Az engedmények eléréhez azonban a szerbeknek a béketárgyaláson az osztrákokra kellett támaszkodniuk, akik cserébe a szerb vasúthálózat és gazdaság Monarchiához való kapcsolását igényelték. Több miniszter oroszbarát érzelmeket táplált, ám a fejedelem továbbra is az osztrák vonalat támogatta a miniszterek kinevezésénél, és a szerb gazdaságot tette függővé a Monarchiával kötött vámegyezményekkel. Odáig ment Ausztria irányában, hogy 1881-ben beleegyezett abba, hogy más ország kormányával osztrák beleegyezésével nem köt semmiféle szerződést. Az osztrákok ismét cserébe támogatásukról biztosították Milánt, aki 1882-ben királlyá koronáztatta magát, Szerbiát pedig Királysággá változtatta. 1883-ban a királynak a radikálisok vezette kelet-szerbiai parasztfelkelést kellett levernie, majd 1885-ben Bolgár Fejedelemségnek üzent hadat. A háborúban súlyos vereséget szenvedett, de – ismét osztrák segítséggel – olyan békét sikerült kötnie, amely a háború előtti állapotokat állította vissza. A király – aki 1888-ban elvált feleségétől – alattvalói előtt azonban népszerűtlenné vált az osztrák függőség miatt, és hiába próbálta orvosolni egy 1889 januári liberális alkotmánnyal a helyzetet, még az év márciusában le kellett mondania, fia I. Sándor szerb király javára. Milán 1892-ben lemondott szerb állampolgárságáról is, és Párizsban telepedett le Takovo gróf néven.1897-ben visszatért Szerbiába, ahol fia kinvezte a hadsereg főparancsnokává. Több reformot is bevezetett a hadseregben, de továbbra is népszerűtlen maradt. Amikor 1900-ban fia az ő és főminiszterek tanácsa ellenére nősült meg, végleg elhagyta hazáját. Egy évvel később Bécsben érte a halál 46 éves korában. (hu)
|