dbo:abstract
|
- Bécs (németül: Wien, bajor nyelvjárás szerint: Wean) Ausztria fővárosa és egyben legnagyobb városa, valamint az ország kilenc szövetségi tartománya közül az egyik. Bécs az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. 2013-ban a regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,75 millió főt, és ezzel Ausztria legnépesebb, valamint az Európai Unió 6. legnépesebb városa. A 20. század elejéig Bécs volt a világ legnagyobb német ajkú települése, mára a második a német főváros, Berlin után. A város közel fekszik a cseh, a szlovák és a magyar határokhoz, és három nagyobb városhoz, Pozsonyhoz, Brnóhoz és Győrhöz. Bécset már a kelták is lakták, majd a rómaiak alapítottak itt egy jelentős várost, Vindobona néven. A város a középkorban sem vesztett jelentőségéből, majd később az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa lett Budapest mellett, egészen a Monarchia első világháborút követő felbomlásáig. Központi szerepe napjainkban is meghatározó, ez az ENSZ harmadik székhelye New York és Genf mellett, továbbá itt székel még az EBESZ, az OPEC és számos egyéb nemzetközi és társadalmi szervezet, továbbá több nemzetközi rangú kongresszusi helyszínként is szolgál, valamint elismert vásárváros is. Itt székel az Osztrák Köztársaság szövetségi kormánya, az államfő, a Legfelső Bíróság és az Alkotmánybíróság is. Történelmének, számos kulturális és művészeti értékeinek köszönhetően egyike Európa legkedveltebb idegenforgalmi célpontjainak, a 2011-es adatok alapján Bécs a világ 31. és a kontinens 11. leglátogatottabb városa. A Mercer ranglistája szerint évek óta a világ legélhetőbb városa. (hu)