dbo:abstract
|
- Paul Scheuring (Aurora, Illinois, 1968. november 20. –) amerikai forgatókönyvíró, filmrendező és televíziós sorozatok rendezője. Munkái között van a 2003-as című film, továbbá A szökés című televíziós drámasorozat, aminek vezető producere és írója is egyben. Scheuring az Illinois állambeli Aurorában született. Mielőtt elvégezte volna az , futárként, kábelfektetőként és gyármunkásként dolgozott. Később a -n dolgozott 2000-ben és a Túl mindenen c. filmen 2003-ban, amivel Scheuring az első kísérletét tette arra, hogy televíziós műsor írója legyen. Később egy női munkatársától kapott ötletből egy minisorozatot akart készíteni, ami A szökés (Prison Break) címen futott. A szövegkönyvvel felkereste a Foxot, de a szokatlan története miatt elutasították. 2004-ben a Lost sikeres indulása után a Fox támogatta „A szökés” elkészítését és az első epizódot 20 hónappal később mutatták be, miután Scheuring megírta a forgatókönyvet. A sorozat 2006-ban megnyerte a legjobb új televíziós dráma és jelölést kapott 2006-ban a legjobb drámasorozatnak járó Arany Glóbusz-díjra. Scheuring a Mexicali című el film társírója is, amelyet 2010-ben terveztek bemutatni, de a projektet elhalasztották. (hu)