Property Value
dbo:abstract
  • Todd Rundgren (Philadelphia, Pennsylvania, 1948. június 22. –) amerikai énekes, zenész, producer. Az és a nevű együttesek alapító tagja. (Mára mindkét együttes feloszlott.) Rundgren kísérletező zenei stílusáról, látványos színpadi show-jairól és az interaktív szórakoztatással való kísérletezéséről ismert. Ő találta ki az internetes zene terjesztést. Karrierje az 1960-as években kezdődött, a Nazz együttessel, amit ő alapított, 1967-ben. Két évvel kiszállt az együttesből és szóló karrierbe kezdett. Első slágere a volt. Legismertebb dalai a , az és a , amely több sportcsarnokban, reklámban és filmelőzetesben hallható. A című dala, habár kevéssé ismert, a műfaj több képviselőjére is hatással volt. Rundgren úttörőnek számít az elektronikus zene és a progresszív rock műfajaiban, illetve a videoklipek, a számítógépes szoftver és az internetes zene terjesztés területein is. Ő készítette az első interaktív albumot is. Továbbá az első olyan művészek közé tartozott, akik jelentősek voltak mind művészként, mint producerként. Something/Anything? és A Wizard, A True Star című albumai bekerültek az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1745087 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7673 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23898738 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Todd Rundgren (hu)
  • Todd Rundgren (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:musicComposer of
is dbo:producer of
is prop-hu:aux of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:producer of
is prop-hu:zeneszerző of
is foaf:primaryTopic of