Property Value
dbo:abstract
  • A 100th Window az elektronikus zenét játszó brit együttes, a Massive Attack negyedik nagylemeze, melyet 2003-ban adtak ki. Bár az album címe utalás egy hasonló című könyvre, amely a számítógépekkel és internettel kapcsolatos adatvédelmi és biztonsági kérdésekkel foglalkozik (az „ablak” pedig a biztonsági rés metaforája.), a dalok maguk egyáltalán nem kapcsolódnak szorosan ehhez a könyvhöz. Amint , a frontember egy 2003-as interjúban ezzel kapcsolatban kifejtette: „ez egy, az emberi pszichére és lélekre mutató analógia, és arra a módra, ahogyan úgymond kukkolókra hasonlítunk, szeretünk mindent alaposan megnézni, amire csak rátehetjük a kezünket, megvan az erőnk ahhoz, képesek vagyunk rá, hogy más embereket egészen a gondolataikig menően megfigyeljünk, miközben magunkat annyira kizárjuk az effajta nyilvánosságból, amennyire csak lehet.” Az album vezérdalai inkább az emberi lélekkel, a „modern” élet hozta problémákkal és kihívásokkal foglalkoznak. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://pitchfork.com/reviews/albums/5135-100th-window/
  • http://www.inkblotmagazine.com/rev-archive/Massive_Attack_100th_Window.htm
  • http://music.ign.com/articles/387/387204p1.html
  • http://www.drumandbass.hu/cikk.php3%3Fcid=555
  • http://www.allmusic.com/cg/amg.dll%3Fp=amg&sql=10:onkzu3xaandk
  • http://www.rollingstone.com/artists/massiveattack/albums/album/279303/review/5946401/100th_window
  • https://www.theguardian.com/music/2003/feb/07/popandrock.artsfeatures
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • 100th Window (hu)
  • (hu)
  • 100th Window (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 77834 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18748 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22815856 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Mezzanine (hu)
  • (hu)
  • Mezzanine (hu)
prop-hu:felvételek
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:hossz
  • 63 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • 100 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • *Allmusic 4/5 link * IGN link (nem elérhető) link (Archive.org) * Rolling Stone 3/5 link * Pitchfork Media link * IBM link * Impulsecreator * The Guardian (online) 4/5 link (hu)
  • *Allmusic 4/5 link * IGN link (nem elérhető) link (Archive.org) * Rolling Stone 3/5 link * Pitchfork Media link * IBM link * Impulsecreator * The Guardian (online) 4/5 link (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Danny the Dog (hu)
  • (hu)
  • Danny the Dog (hu)
prop-hu:megjelent
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Robert Del Naja and Neil Davidge (hu)
  • Robert Del Naja and Neil Davidge (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • 100th Window (hu)
  • 100th Window (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of