Property Value
dbo:abstract
  • A 2008-as indianapolisi nagydíj volt a 2008-as MotoGP-világbajnokság 14. futama. A versenyt az Indianapolis Motor Speedwayen rendezték szeptember 18-án. Ez volt az első komolyabb motorverseny, melynek a pálya otthont adott, építése, 1909 óta. Egyedülálló módon, ez már a második amerikai verseny volt, és szintén egyedülálló módon, itt a 250 és a 125 köbcentiméteres géposztály is képviseltette magát. A pálya a Formula–1-eshez képest hasonló maradt, de történt pár apró változtatás. Ezek voltak, hogy a versenyzők az óra járásával ellentétesen haladtak, valamint az ovál résznél egy lassítót építettek a pályába, hogy a motorosoknak ne kelljen rá felmenniük. A nyolcadliteresek versenyét rendben meg tudták tartani. A versenyt Nicolás Terol nyerte a pole pozícióból induló Pol Espargaró és a leggyorsabb kört megfutó Stefan Bradl előtt. A negyedliteresek versenyét a szervezők kénytelenek voltak törölni. Az időmérőt még meg tudták tartani, melyet Marco Simoncelli nyert. A versenyre azonban a pálya olyan rossz állapotba került, hogy a szervezők a verseny törlése mellett döntöttek. Szintén az okozott bonyodalmakat a MotoGP versenyzőinek is. Bár itt megtartották a versenyt, az eredetileg tervezett 30 kör helyett csak 20 kört tettek meg. A győzelmet végül Valentino Rossi szerezte meg. Második Nicky Hayden, harmadik Rossi csapattársa, Jorge Lorenzo lett. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 502478 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9305 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21405617 (xsd:integer)
prop-hu:125ElsőHelyezett
prop-hu:125ElsőHelyezettZászló
  • ESP (hu)
  • ESP (hu)
prop-hu:125HarmadikHelyezett
prop-hu:125HarmadikHelyezettZászló
  • GER (hu)
  • GER (hu)
prop-hu:125LeggyorsabbKör
prop-hu:125LeggyorsabbKörIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:125LeggyorsabbKörZászló
  • GER (hu)
  • GER (hu)
prop-hu:125MásodikHelyezett
prop-hu:125MásodikHelyezettZászló
  • ESP (hu)
  • ESP (hu)
prop-hu:125PoleIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:125PolePozíció
prop-hu:125PolePozícióZászló
  • ESP (hu)
  • ESP (hu)
prop-hu:250ElsőHelyezett
  • verseny törölve (hu)
  • verseny törölve (hu)
prop-hu:250HarmadikHelyezett
  • verseny törölve (hu)
  • verseny törölve (hu)
prop-hu:250LeggyorsabbKör
  • verseny törölve (hu)
  • verseny törölve (hu)
prop-hu:250MásodikHelyezett
  • verseny törölve (hu)
  • verseny törölve (hu)
prop-hu:250PoleIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:250PolePozíció
prop-hu:250PolePozícióZászló
  • ITA (hu)
  • ITA (hu)
prop-hu:dátum
  • szeptember 14. (hu)
  • szeptember 14. (hu)
prop-hu:előzőNagydíj
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
prop-hu:kép
  • Indianapolis Moto GP.svg (hu)
  • Indianapolis Moto GP.svg (hu)
prop-hu:következőNagydíj
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:motogpElsőHelyezett
prop-hu:motogpElsőHelyezettZászló
  • ITA (hu)
  • ITA (hu)
prop-hu:motogpHarmadikHelyezett
prop-hu:motogpHarmadikHelyezettZászló
  • ESP (hu)
  • ESP (hu)
prop-hu:motogpLeggyorsabbKör
prop-hu:motogpLeggyorsabbKörIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:motogpLeggyorsabbKörZászló
  • ITA (hu)
  • ITA (hu)
prop-hu:motogpMásodikHelyezett
prop-hu:motogpMásodikHelyezettZászló
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:motogpPoleIdő
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:motogpPolePozíció
prop-hu:motogpPolePozícióZászló
  • ITA (hu)
  • ITA (hu)
prop-hu:nagydíj
  • Indianapolisi (hu)
  • Indianapolisi (hu)
prop-hu:ország
  • Indianapolis (hu)
  • Indianapolis (hu)
prop-hu:rag
  • as (hu)
  • as (hu)
prop-hu:versenypályaHossza
  • 4.216000 (xsd:double)
prop-hu:versenyszám
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:összesVersenyszám
  • 18 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2008-as MotoGP indianapolisi nagydíj (hu)
  • 2008-as MotoGP indianapolisi nagydíj (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of