dbo:abstract
|
- Nicholas Patrick Hayden, ismertebb nevén Nicky Hayden (Owensboro, Kentucky, 1981. július 30. – Cesena, 2017. május 22.) amerikai gyorsasági-motorversenyző. 2006 MotoGP világbajnoka. Testvérei, Roger Lee és szintén motorversenyzők. Karrierjét az kezdte 1998-ban. 1999-ben bajnoki címet szerzett. Ezt követően az folytatta pályafutását, itt 2002-ben végzett az első helyen. Amerikai sikerei után 2003-ban a MotoGP-be igazolt, a Repsol Honda csapatához. 2006-ban világbajnoki címet szerzett, megszakítva Valentino Rossi öt éve tartó győzelmi szériáját. 2009-től 2013-ig a Ducati versenyzője volt, ahol nem tudta megismételni korábbi sikereit, mindössze háromszor tudott dobogóra állni. 2014-től két évig az Aspar csapat tagja volt. 2017. május 17-én az olaszországi Rimini közelében kerékpározás közben elütötte egy gépkocsi, 5 nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. Beceneve Kentucky kölyök (Kentucky Kid) volt, utalva ezzel születési helyére. (hu)