Property Value
dbo:abstract
  • A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál volt az ötvennyolcadik Eurovíziós Dalfesztivál. Svédországban rendezték meg, mivel az előző évi dalfesztivált Loreen svéd énekesnő Euphoria című dala nyerte. Két elődöntőt rendeztek, az elsőt 2013. május 14-én, a másodikat pedig május 16-án. A döntő dátuma 2013. május 18. volt. A verseny helyszínét illetően a svédek a győzelmük után azt nyilatkozták, hogy Stockholm vagy Malmö fog otthont adni a fesztiválnak. 2012. július 8-án hivatalossá vált, hogy Malmőben lesz megrendezve a verseny. A dalfesztiválon 39 ország vett részt, beleértve Örményországot is, amely utoljára 2011-ben volt résztvevő. Bosznia-Hercegovina, Portugália, Szlovákia és Törökország még a verseny előtt visszalépett. A magyar induló ByeAlex volt, aki a Kedvesem (Zoohacker Remix) című számával nyerte meg A Dal című válogatót. ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 84 ponttal a tizedik helyet érte el, ami a harmadik legjobb helyezés, amit magyar versenyző el tudott érni a dalfesztiválok addigi történetében. A verseny győztese a Dániát képviselő Emmelie de Forest lett, aki 281 pontot gyűjtve nyerte meg a döntőt. Az Only Teardrops című dal emellett nyolc országtól kapta meg a maximális 12 pontot. A 2013-as elődöntőket és a döntőt százhetvenmillió ember látta. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 931986 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 105808 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22602657 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 2013 (xsd:integer)
  • (We Are One) (hu)
prop-hu:dalfesztiválIgazgatója
  • Jon Ola Sand (hu)
  • Jon Ola Sand (hu)
prop-hu:döntő
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:elsőElődöntő
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:előszörRésztVevőOrszág
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:győztesDal
  • Emmelie de Forest (hu)
  • Emmelie de Forest (hu)
prop-hu:helyszín
  • Malmö Aréna, Malmö, Svédország (hu)
  • Malmö Aréna, Malmö, Svédország (hu)
prop-hu:indulókSzáma
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Countdown - Eurovision 2013 - Malmö - Stortorget.JPG (hu)

prop-hu:következő
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:magyarVersenyző
prop-hu:meghívottElőadók
  • Első elődöntő: Loreen, Northern Lights (hu)
  • Második elődöntő: Urban Orchestra, Agnes és Darin (hu)
  • Döntő: Loreen, We Write the Story című Eurovízió-himnusz előadása, Sarah Dawn Finer, Carola, Petra Mede (hu)

prop-hu:másodikElődöntő
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:műsorvezetők
prop-hu:nullaPontosDal
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:rendezőCsatorna
  • Sveriges Television (hu)
  • Sveriges Television (hu)
prop-hu:scale
  • 450 (xsd:integer)
  • 500 (xsd:integer)
prop-hu:szavazásiRendszer
  • Mindegyik ország a tíz kedvenc dalára szavaz, melyek 1–7, 8, 10 és 12 pontot kapnak (hu)

prop-hu:text
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:visszalépőOrszágok
  • Bosznia-Hercegovina (hu)
  • Portugália (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Törökország (hu)
  • Bosznia-Hercegovina (hu)
  • Portugália (hu)
  • Szlovákia (hu)
  • Törökország (hu)
prop-hu:visszatérőOrszágok
  • Örményország (hu)
  • Örményország (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:x
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:y
  • 0 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál (hu)
  • 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is foaf:primaryTopic of