dbo:abstract
|
- A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál volt az ötvenkilencedik Eurovíziós Dalfesztivál. Dániában rendezték meg, mivel a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivált Emmelie de Forest dán énekesnő Only Teardrops című dala nyerte. Dánia volt az első ország, amely másodszorra rendezhette a versenyt az új évezredben, mivel 2000-ben is ők nyertek. 2013. szeptember 2-án jelentették be, hogy a koppenhágai B&W Hallerne fog otthont adni a versenynek. Az első elődöntőre 2014. május 6-án, a második elődöntőre május 8-án, a döntőre pedig május 10-én került sor. 37 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve Lengyelországot és Portugáliát is, mely országok kettő illetve egy év kihagyása után tértek vissza. Ugyanakkor Bulgária, Ciprus, Horvátország és Szerbia még a verseny előtt visszalépett. A magyar induló Kállay-Saunders András lett, aki a Running című számával nyerte meg A Dalt, a hazai válogató műsort. Kállay-Saunders az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 143 ponttal az ötödik helyet érte el, ami a második legjobb helyezés, amit magyar versenyző el tudott érni a dalfesztiválok történetében. Továbbá a kapott 143 pont a legtöbb, amit valaha magyar induló kapott. A verseny győztese az Ausztriát képviselő Conchita Wurst lett, aki 290 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. A Rise Like a Phoenix című dal emellett tizenhárom országtól kapta meg a maximális 12 pontot. A 2014-es elődöntőket és döntőt 195 millió ember látta. (hu)

prop-hu:writer
|
- (A. Hicklin, R. Artesero) (hu)
- (A. Sargsyan, G. Papoyan) (hu)
- (C. Mason, J. Patulka, A. Zuckowski, J. Maas) (hu)
- (D. Dimitrov, L. Cvetkoski, E. Risteska, L. Rosca) (hu)
- (E. Marrone) (hu)
- (E. Steinmetz, F. Kretschmer, A. Kesselhaut) (hu)
- (E. de Forest, J. Schack Glæsner, F. Sonefors) (hu)
- (Emanuel) (hu)
- (F. Kempe, D. Kreuger, H. Pirouzpanah) (hu)
- (Freaky Fortune, RiskyKidd) (hu)
- (G. Lako, J. Papingji) (hu)
- (G. Veilands) (hu)
- (Heiðar Ö. K., Haraldur F. G.) (hu)
- (I. Aculov, L. Scarlat) (hu)
- (J. Winther) (hu)
- (Kállay-Saunders A., Szakos Krisztián) (hu)
- (M. Smitten-Downes, A. Hansson) (hu)
- (M. Yaremchuk, S. Bjurman) (hu)
- (P. Beyres, K. N'Guyen, L. Idir, F. Ardouvin) (hu)
- (R. Lorenzo, J. Irvin, J. Emery) (hu)
- (R. Micallef) (hu)
- (R. Siegel, M. Balestri) (hu)
- (R. Talmid) (hu)
- (Raay, T. Kovač, H. Mancini, T. Piš) (hu)
- (S. Paulessi) (hu)
- (S. Örn, J. Kronlund, A. Günthardt) (hu)
- (S. Ćetković, E. Sandal) (hu)
- (T. Latukka, H. Oskár) (hu)
- (T. Vendt, T. Mihhailova) (hu)
- (V. Vaupšas, V. Matačiūnaitė) (hu)
- (W. Czamara, J. Klepko) (hu)
- (Y. Vashchuk, D. Novik) (hu)
- (Z. Miminoshvili, E. Eliu) (hu)
- (L. Lindorff, K. Nowak-Zorde, D. Fält, B. Moujahid) (hu)
- (O. Cernăuțeanu, P. Halloun, V. Forberg Skogberg, F. Amundsen) (hu)
- (H. Kaneswaran, J. Gladnikoff, R. Palmgren, P. Helander) (hu)
- (I. DeLange, JB Meijers, R. Crosby, M. Crosby, J. Etheridge) (hu)
- (P. Kirkorov, D. Kontopoulos, J. Ballard, R. Charlie, G. J. Borg) (hu)