Property Value
dbo:abstract
  • Az Associazione Calcio Milan (rövidítve AC Milan vagy egyszerűen Milan) egy olasz labdarúgócsapat Milánóban, Lombardiában. 1899-ben alapították és fennállása óta szinte minden idényét az olasz futball élvonalában, a Serie A-ban töltötte. A világ egyik legjelentősebb labdarúgó klubja. Eddig összesen 47 trófeát nyert a csapat, közte 18 bajnoki címet és 7 Bajnokok Ligáját. A klub eddig, minden más csapatnál több, 5 alkalommal nyert Európai szuperkupát, és 4 alkalommal pedig világkupát (korábban Interkontinentális kupa). A címek között szerepel még 2 KEK, valamint 5 olasz kupa és 7 olasz szuperkupa. Világrekordnak számító 18 nemzetközi trófeájával a világ legeredményesebb klubja. Olaszországban a Juventus után a Milan rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral és világszerte is több tízmillióan szurkolnak a csapatnak. A 2019–2020-as szezonban a hatodik helyen végzett és ezzel Európa-liga indulási jogot szerzett. Jelenleg Milánóban, a San Siro stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket.A csapat Olaszországban több másik klubbal is rivalizál, főként a városi rivális Interrel. Ezt a mérkőzést Derby della Madonnina-nak hívják, és fokozottan nagy érdeklődés kíséri.A Milan alapító tagja volt a már azóta megszűnt G-14-nek, amely Európa 14 (2002-től 18) legbefolyásosabb labdarúgóklubját foglalta magában. (hu)

dbo:city
dbo:coach
dbo:colourName
  • vörös és fekete (hu)
  • vörös és fekete (hu)
dbo:country
dbo:homeStadium
dbo:largestWin
  • 20px5
  • 20px7
dbo:league
dbo:president
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 207290 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 61927 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23794308 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • --12-16
prop-hu:bajnokiCím
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokság
prop-hu:balkéz
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:balkézMinta
  • 7275600.0
  • _milan2021a (hu)
  • _milan2021t (hu)
prop-hu:becenév
  • Rossoneri (hu)
  • il Diavolo (hu)
  • Rossoneri (hu)
  • il Diavolo (hu)
prop-hu:csapatnév
  • AC Milan (hu)
  • AC Milan (hu)
prop-hu:edző
  • Stefano Pioli (hu)
  • Stefano Pioli (hu)
prop-hu:elnök
  • Paolo Scaroni (hu)
  • Paolo Scaroni (hu)
prop-hu:honlap
  • www.acmilan.com (hu)
  • www.acmilan.com (hu)
prop-hu:jobbkéz
  • ffffff (hu)
  • ffffff (hu)
prop-hu:jobbkézMinta
  • 7275600.0
  • _milan2021a (hu)
  • _milan2021t (hu)
prop-hu:klubszínek
  • vörös és fekete (hu)
  • vörös és fekete (hu)
prop-hu:kupagyőzelem
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:legtöbbGól
  • Gunnar Nordahl 221 (hu)
  • Gunnar Nordahl 221 (hu)
prop-hu:legtöbbMeccs
  • Paolo Maldini 902 (hu)
  • Paolo Maldini 902 (hu)
prop-hu:logó
  • Logo of AC Milan.svg (hu)
  • Logo of AC Milan.svg (hu)
prop-hu:nadrág
  • 0 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
  • ffffff (hu)
prop-hu:nadrágMinta
  • _milan2021t (hu)
  • _milan2021t (hu)
prop-hu:nemzet
  • olasz (hu)
  • olasz (hu)
prop-hu:nemzetköziGyőzelem
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetköziKupa
prop-hu:ország
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szuperkupaGyőzelem
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Associazione Calcio Milan SpA (hu)
  • Associazione Calcio Milan SpA (hu)
prop-hu:test
  • ffffff (hu)
  • ffffff (hu)
prop-hu:testMinta
  • 7275600.0
  • _milan2021a (hu)
  • _milan2021t (hu)
prop-hu:város
  • Milánó (hu)
  • Milánó (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zokni
  • ffffff (hu)
  • 691200.0
prop-hu:zokniMinta
  • _milan2021hl (hu)
  • _milan2021t (hu)
  • _milan2021hl (hu)
  • _milan2021t (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • AC Milan (hu)
  • AC Milan (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • AC Milan (hu)
  • AC Milan (hu)
foaf:nick
  • Rossoneri (Vörös-feketék) (hu)
  • il Diavolo (az Ördög) (hu)
  • Rossoneri (Vörös-feketék) (hu)
  • il Diavolo (az Ördög) (hu)
is dbo:club of
is dbo:managerClub of
is dbo:team of
is dbo:tenant of
is dbo:wikiPageRedirects of
is dbo:youthClub of
is prop-hu:bajnokcsapat of
is prop-hu:bérlő of
is prop-hu:club of
is prop-hu:cs of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:edzőségCsapat of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:ford1Mérk1Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk2Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk5Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk7Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk8Csapat of
is prop-hu:ford1Mérk9Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk1Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk3Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk6Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk8Csapat of
is prop-hu:ford2Mérk9Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk10Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk2Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk4Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk6Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk7Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk8Csapat of
is prop-hu:ford3Mérk9Csapat of
is prop-hu:győztes of
is prop-hu:jelenlegiKlubja of
is prop-hu:juniorKlub of
is prop-hu:klub of
is prop-hu:nk1Résztvevő of
is prop-hu:nk2Résztvevő of
is prop-hu:t of
is prop-hu:team of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of