Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Az amerikai labdarúgó-válogatott az Amerikai Egyesült Államok nemzeti labdarúgócsapata, amelyet az amerikai labdarúgó-szövetség (angolul: United States Soccer Federation) irányít. A szövetséget 1913-ban alapították és még ugyanebben az évben felvételt nyert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségbe is. Az amerikai labdarúgó-válogatott Észak- és Közép-Amerika legeredményesebb csapata. A világranglistán tartósan a legjobb helyezést foglalja el a térség válogatottjai közül, emellett eredményeit tekintve is a legsikeresebb. A labdarúgó-világbajnokságokon eddig tíz alkalommal szerepelt. Legjobb eredménye egy harmadik helyezés volt, amelyet az első, 1930-as tornán sikerült elérnie. Ezt követően a csapat számára legtöbbször már a csoportkör után véget ért a küzdelem. A labdarúgó-világbajnokságok során eddig egy ízben, 1994-ben szerepelhetett rendezőként. Ekkor a nyolcaddöntőig jutott el. Az 1998-as labdarúgó-világbajnokságon az abszolút utolsó helyen végzett, 2002-ben azonban egészen a negyeddöntőig jutott. 2006-ban az előzetesen „halálcsoportnak” nevezett négyesből nem sikerült továbbjutnia és a csoport utolsó helyén végzett, mindössze egy szerzett ponttal. A térség válogatottjai számára megrendezett CONCACAF-aranykupában az amerikai nemzeti tizenegy a második legsikeresebb csapat. Mindössze egy alkalommal, 2000-ben nem szerzett érmet, ekkor a negyeddöntőben kiesett. Ezenkívül azonban négyszeres kupagyőztes, háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes volt a csapat. Az 1991 előtt rendezett, CONCACAF-bajnokság néven futó tornákat is beleértve a legtöbb győzelmet a mexikói labdarúgó-válogatott szerezte az amerikai előtt. A Copa América küzdelmeire eddig négyszer kapott meghívást, először 1993-ban. Legjobb eredménye eddig egy negyedik helyezés volt 1995-ben. 1997-től kezdődően a csapatot minden tornára meghívják, mivel azonban ez legtöbbször egybeesik a bajnokság mérkőzéseivel, azóta mindössze egy tornán vett részt. A konföderációs kupán rendkívül jól szerepel az amerikai labdarúgó-válogatott és eddig itt érte el a legnagyobb nemzetközi sikereit is felnőtt szinten. 1992-ben, az első tornán, amelynek még csak négy résztvevője volt, az amerikai válogatott bronzérmet szerzett. Ezt 1999-ben megismételte. 2009-ben pedig egészen a döntőig jutott. A csoportmérkőzések után a továbbjutáshoz némi szerencsére is szüksége volt, azonban az egyenes kieséses szakaszban már semmi sem emlékeztetett a csoportkörben elszenvedett két háromgólos vereségre. A csapat az elődöntőben az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottat búcsúztatta. A döntőben pedig a brazil labdarúgó-válogatott volt az ellenfele. Az első félidő végére kétgólos előnyhöz jutott az amerikai válogatott. A második félidőben azonban a brazilok előbb kiegyenlítettek, majd megfordították a mérkőzés állását és így végül ők nyerték meg a tornát. Az amerikaiak legnagyobb riválisa a mexikói labdarúgó-válogatott. A mexikóiakkal szemben egészen az 1990-es évekig szinte teljesen esélytelen volt a csapat. Addig egy-egy győzelemtől, illetve döntetlentől eltekintve a mexikóiak többnyire súlyos vereséget mértek az amerikai labdarúgó-válogatottra. Azóta viszont az amerikai csapat számít Észak- és Közép-Amerika legerősebb válogatottjának. A válogatott gólrekordere Landon Donovan, aki pályafutása során összesen 57 gólt szerzett. A legtöbb mérkőzésen pedig Cobi Jones (164) lépett pályára, aki 1992 és 2004 között szerepelt a nemzeti csapatban. 2009 júliusáig az amerikai válogatottban tizenegy olyan játékos szerepelt, aki száznál is több alkalommal lépett pályára a csapat színeiben. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 58068 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:balkéz
|
- 0 (xsd:integer)
- ffffff (hu)
|
prop-hu:balkézMinta
| |
prop-hu:becenév
|
- The Red, White and Blue (hu)
- The Stars and Stripes (hu)
- Yanks (hu)
- The Red, White and Blue (hu)
- The Stars and Stripes (hu)
- Yanks (hu)
|
prop-hu:caps
|
- 4 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 17 (xsd:integer)
- 18 (xsd:integer)
- 20 (xsd:integer)
- 30 (xsd:integer)
- 34 (xsd:integer)
- 37 (xsd:integer)
- 38 (xsd:integer)
- 54 (xsd:integer)
- 60 (xsd:integer)
- 62 (xsd:integer)
- 151 (xsd:integer)
|
prop-hu:club
| |
prop-hu:clubnat
|
- USA (hu)
- CAN (hu)
- GER (hu)
- TUR (hu)
- ENG (hu)
- USA (hu)
- CAN (hu)
- GER (hu)
- TUR (hu)
- ENG (hu)
|
prop-hu:címer
|
- U.S. Soccer Team logo.svg (hu)
- U.S. Soccer Team logo.svg (hu)
|
prop-hu:címerMérete
| |
prop-hu:elsőMérkőzés
|
- 0 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 1916 (xsd:integer)
- --11-28
- Nem hivatalos (hu)
|
prop-hu:fifaKód
| |
prop-hu:fifaMax
| |
prop-hu:fifaMaxDátuma
| |
prop-hu:fifaMin
| |
prop-hu:fifaMinDátuma
| |
prop-hu:fifaRangAllap
|
- Férfi FIFA-rang (hu)
- Férfi FIFA-rang (hu)
|
prop-hu:frissítve
| |
prop-hu:goals
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 17 (xsd:integer)
|
prop-hu:jobbkéz
|
- 0 (xsd:integer)
- ffffff (hu)
|
prop-hu:jobbkézMinta
| |
prop-hu:konföderáció
|
- Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek KonföderációjaCONCACAF (hu)

prop-hu:konföderációFöldrész
| |
prop-hu:legnagyobbGyőzelem
|
- 8 (xsd:integer)
- 2008 (xsd:integer)
|
prop-hu:legnagyobbVereség
|
- 11 (xsd:integer)
- 1948 (xsd:integer)
|
prop-hu:legtöbbVálogatottGól
| |
prop-hu:legtöbbVálogatottság
| |
prop-hu:nadrág
|
- 0 (xsd:integer)
- ffffff (hu)
|
prop-hu:nadrágMinta
| |
prop-hu:name
| |
prop-hu:nemzetköziTorna
| |
prop-hu:no
|
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
- 13 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 15 (xsd:integer)
- 16 (xsd:integer)
- 17 (xsd:integer)
- 18 (xsd:integer)
- 19 (xsd:integer)
- 20 (xsd:integer)
- 21 (xsd:integer)
- 22 (xsd:integer)
- 23 (xsd:integer)
|
prop-hu:nt1ElsőRészvétel
| |
prop-hu:nt1LegjobbEredmény
|
- Bronzérmes (hu)
- Bronzérmes (hu)
|
prop-hu:nt1Részvétel
| |
prop-hu:nt2ElsőRészvétel
| |
prop-hu:nt2LegjobbEredmény
|
- Aranyérmes (hu)
- Aranyérmes (hu)
|
prop-hu:nt2Részvétel
| |
prop-hu:nt3ElsőRészvétel
| |
prop-hu:nt3LegjobbEredmény
|
- Ezüstérmes (hu)
- Ezüstérmes (hu)
|
prop-hu:nt3Részvétel
| |
prop-hu:ország
| |
prop-hu:pos
|
- DF (hu)
- FW (hu)
- GK (hu)
- MF (hu)
- DF (hu)
- FW (hu)
- GK (hu)
- MF (hu)
|
prop-hu:szövetségHivatalosNeve
|
- United States Soccer Federation (hu)
- United States Soccer Federation (hu)
|
prop-hu:szövetségMagyarNeve
|
- Amerikai labdarúgó-szövetség (hu)
- Amerikai labdarúgó-szövetség (hu)
|
prop-hu:szövetségiKapitányNemzetisége
| |
prop-hu:szövetségiKapitányNeve
| |
prop-hu:test
|
- 0 (xsd:integer)
- FFFFFF (hu)
|
prop-hu:testMinta
|
- 6184800.0
- _usa1718aw (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:zokni
|
- 2 (xsd:integer)
- FFFFFF (hu)
|
prop-hu:zokniMinta
|
- _usa18H (hu)
- _usa18A (hu)
- _usa18H (hu)
- _usa18A (hu)
|
prop-hu:élőMax
| |
prop-hu:élőMaxDátuma
| |
prop-hu:élőMin
| |
prop-hu:élőMinDátuma
| |
prop-hu:élőRang
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- Amerikai labdarúgó-válogatott (hu)
- Amerikai labdarúgó-válogatott (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:birthPlace
of | |
is dbo:citizenship
of | |
is dbo:managerClub
of | |
is dbo:sourceCountry
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:csapat
of | |
is prop-hu:edzőségCsapat
of | |
is prop-hu:válogatottCsapat
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |