Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk a Ferencvárosi TC 2015–2016-os szezonjáról szól, amely sorozatban a hetedik, összességében pedig a 112. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A szezon 2015. július 18-án kezdődött, és 2016 májusában ért véget. A klub fennállásának ekkor volt a 117. évfordulója.A csapat az előző évben megnyerte a magyar kupát és az idénytől megszüntetett ligakupát is. Jól kezdte az idei szezont is a budapesti alakult, hiszen a címvédő otthonában elnyerte magától a címvédőtől a szuperkupát 3-0 arányban, 2015. július 5-én. Az OTP Bank ligában tizenkilenc fordulót követően 49 pontot szerzett (16 győzelem 1 döntetlen és 2 vereség), gólkülönbségük 41-8, azaz +33-as. Utolsó bajnoki mérkőzésük 2016. május 7.-én lesz. Miután a csapat hazai pályán 1-0-ra legyőzte az újonc Békéscsabát megdöntötte az 1967-es zöld-fehér együttes sikerét- akik az első nyolc mérkőzésből nyolcat megnyertek -, hiszen békés megyei csapat megverésével kilenc fordulóból kilencet zárt győztesként az együttes. A fővárosi együttes 34 mérkőzés után vereséget szenvedett a bajnokságában, így nem döntötte meg a klub 36 mérkőzéses veretlenségi sorozatát. A bajnokságbéli első vereségét az MTK ellen szenvedte el, 1-0 arányban, az Illovszky Rudolf Stadionban. Harminchárom veretlen mérkőzés után az ősi rivális Újpest vette el a Fradi veretlenségét a Groupama Arénában, 1-0 arányban. Az Európa-liga első mérkőzésén a Fradi 1-1-es döntetlent játszott vendégként a Go Ahead Eagles ellen. A július 9.-én lévő mérkőzés zárt kapus volt, mivel tavaly az UEFA megbüntette a budapesti együttest a Rijeka elleni trágár szurkolásért. A visszavágón hazai pályán 4-1-es sikert aratva bejutottak a második körbe, ahol a bosnyák FK Željezničar lett az ellenfelük.A budapesti mérkőzésen a magyar együttes 1-0-s vereséget szenvedett otthon, a Groupama Arénában.Egy héttel az első mérkőzés után a zöld-fehér együttes Szarajevóban is vereséget szenvedett 2-0 arányban, így 3-0-s állással kiestek. A magyar kupában kiütéses (10-0-s) győzelmet aratott a csapat Nagyecseden. Ezzel a nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a tavaly is kisorsolt Csákvár lesz az ellenfelük. A továbbjutás két mérkőzésen dől majd el. Az első, fővárosi mérkőzést a zöld sasok nyerték magabiztos, 4-1 arányban. A második mérkőzésen ugyan alulmaradtak (4-3), de így is továbbjutottak 7-5 arányban. Ellenfelük a tavalyi bajnok, Videoton lesz a negyeddöntőben. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1263403 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 94530 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23597339 (xsd:integer)
prop-hu:asszisztensek
  • Berettyán Péter és Theodoros Georgiou (hu)
  • Buzás Balázs és Medovarszki János (hu)
  • Lémon Oszkár és Takács Gábor (hu)
  • Ring György és Medovarszki János (hu)
  • Albert István és Pintér Csaba (hu)
  • Amihay Yehoshua Mozes és Miron Paz (hu)
  • Buzás Balázs és Bozó Zoltán (hu)
  • Buzás Balázs és Iványi Zoltán (hu)
  • Búzás Balázs és Erős Gábor (hu)
  • Erdős Gábor és Berke Balázs (hu)
  • Gunnar Gunnarsson és Birkir Sigurdarson (hu)
  • Horváth Róbert és Tóth II. Vencel (hu)
  • John Brooks és Harry Lennard (hu)
  • Kelemen Attila és Berettyán Péter (hu)
  • Kóbor Péter és Pintér Csaba (hu)
  • Ring György és Bognár Tamás (hu)
  • Ring György és Erdős József (hu)
  • Ring György és Erős Gábor (hu)
  • Ring György és Viszokai László (hu)
  • Ring György és ifj. Varga Gábor (hu)
  • Solymosi Péter és Berettyán Péter (hu)
  • Stefan Hallberg és Joakim Flink (hu)
  • Szalai Dániel és Kene Arnold (hu)
  • Szőts Gergely és Vígh-Tarsonyi Gergő (hu)
  • Takács Gábor és Erős Zsolt (hu)
  • Tóth II Vencel és Németh Ádám (hu)
  • Tóth II. Vencel és Albert István (hu)
  • Tóth II. Vencel és Ring György (hu)
  • Viszokai László és Varga Zsolt (hu)

prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • Győztes (hu)
  • Győztes (hu)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • --11-18
  • --11-21
  • --11-28
  • --12-02
  • --12-05
  • --12-12
prop-hu:egyéb1Címke
prop-hu:egyéb1Eredmény
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:előző
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • D (hu)
  • GY (hu)
  • D (hu)
  • GY (hu)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
prop-hu:gólkirályÖsszesen
prop-hu:gólszerző
  • Tisza (hu)
  • James (hu)
  • Balogh (hu)
  • Bognár (hu)
  • Diagne (hu)
  • Gróf (hu)
  • Jagodics (hu)
  • Kecskés (hu)
  • Kocsis (hu)
  • Kovács (hu)
  • Leandro (hu)
  • Martínez (hu)
  • Mateos (hu)
  • Molnár (hu)
  • Máté (hu)
  • Nagy (hu)
  • Nyilasi (hu)
  • Oliveira (hu)
  • Papp (hu)
  • Pintér (hu)
  • Ramirez (hu)
  • Ramos (hu)
  • Ramírez (hu)
  • Simon (hu)
  • Soumah (hu)
  • Takács (hu)
  • Varga (hu)
  • Diatta (hu)
  • Feczesin (hu)
  • Fehér (hu)
  • Gera (hu)
  • Hajnal (hu)
  • Jovanović (hu)
  • Kokot (hu)
  • Lamah (hu)
  • Mohl (hu)
  • Nikházi (hu)
  • Pátkai (hu)
  • Szakály (hu)
  • Torghelle (hu)
  • Vinícius (hu)
  • Youla (hu)
  • Zsidai (hu)
  • Šesták (hu)
  • Adamović (hu)
  • Barczi (hu)
  • Báló (hu)
  • Böde (hu)
  • Debreceni (hu)
  • Ferenczi (hu)
  • Fiola (hu)
  • Gyurcsó (hu)
  • Haraszti (hu)
  • Heffler (hu)
  • Holman (hu)
  • Kálnoki Kis (hu)
  • Lakatos (hu)
  • Lipták (hu)
  • Litauszki (hu)
  • Lázok (hu)
  • Nalepa (hu)
  • Remili (hu)
  • Trinks (hu)
  • Vass (hu)
  • Vernes (hu)
  • Čukić (hu)
  • Bacsa (hu)
  • Bardhi (hu)
  • Busai (hu)
  • Csilus (hu)
  • Dilaver (hu)
  • Domján (hu)
  • Egerszegi (hu)
  • Hangya (hu)
  • Haris (hu)
  • Heris (hu)
  • Nagy D. (hu)
  • Nagy Dominik (hu)
  • Okuka (hu)
  • Preklet (hu)
  • Radó (hu)
  • Sejben (hu)
  • Stopira (hu)
  • Suljić (hu)
  • Szolnoki (hu)
  • Szécsi (hu)
  • Thiam (hu)
  • Turuc (hu)
  • Ubiparip (hu)
  • Vriends (hu)
  • Botka (hu)
  • Nagy Ádám (hu)
  • Tamás (hu)
  • Ádám (hu)
  • Bajner (hu)
  • Dibusz (hu)
  • Grúz (hu)
  • Novothny (hu)
  • Beganovic (hu)
  • Djelmic (hu)
  • Duitch (hu)
  • Dulló (hu)
  • Gera D. (hu)
  • Gera Dániel (hu)
  • Grumic (hu)
  • Hadziahmetovic (hu)
  • Hegedüs (hu)
  • Kitl (hu)
  • Mihelic (hu)
  • Mirko Ivanovski (hu)
  • Nieuwpoort (hu)
  • Sadikivic (hu)
  • Schenk (hu)
  • Sesták (hu)
  • Somalia (hu)
  • Teijsse (hu)
  • Türüc (hu)
  • Varga József (hu)
  • Vass Ádám (hu)
  • Vinczián (hu)
  • Wils Stef (hu)
  • Tisza (hu)
  • James (hu)
  • Balogh (hu)
  • Bognár (hu)
  • Diagne (hu)
  • Gróf (hu)
  • Jagodics (hu)
  • Kecskés (hu)
  • Kocsis (hu)
  • Kovács (hu)
  • Leandro (hu)
  • Martínez (hu)
  • Mateos (hu)
  • Molnár (hu)
  • Máté (hu)
  • Nagy (hu)
  • Nyilasi (hu)
  • Oliveira (hu)
  • Papp (hu)
  • Pintér (hu)
  • Ramirez (hu)
  • Ramos (hu)
  • Ramírez (hu)
  • Simon (hu)
  • Soumah (hu)
  • Takács (hu)
  • Varga (hu)
  • Diatta (hu)
  • Feczesin (hu)
  • Fehér (hu)
  • Gera (hu)
  • Hajnal (hu)
  • Jovanović (hu)
  • Kokot (hu)
  • Lamah (hu)
  • Mohl (hu)
  • Nikházi (hu)
  • Pátkai (hu)
  • Szakály (hu)
  • Torghelle (hu)
  • Vinícius (hu)
  • Youla (hu)
  • Zsidai (hu)
  • Šesták (hu)
  • Adamović (hu)
  • Barczi (hu)
  • Báló (hu)
  • Böde (hu)
  • Debreceni (hu)
  • Ferenczi (hu)
  • Fiola (hu)
  • Gyurcsó (hu)
  • Haraszti (hu)
  • Heffler (hu)
  • Holman (hu)
  • Kálnoki Kis (hu)
  • Lakatos (hu)
  • Lipták (hu)
  • Litauszki (hu)
  • Lázok (hu)
  • Nalepa (hu)
  • Remili (hu)
  • Trinks (hu)
  • Vass (hu)
  • Vernes (hu)
  • Čukić (hu)
  • Bacsa (hu)
  • Bardhi (hu)
  • Busai (hu)
  • Csilus (hu)
  • Dilaver (hu)
  • Domján (hu)
  • Egerszegi (hu)
  • Hangya (hu)
  • Haris (hu)
  • Heris (hu)
  • Nagy D. (hu)
  • Nagy Dominik (hu)
  • Okuka (hu)
  • Preklet (hu)
  • Radó (hu)
  • Sejben (hu)
  • Stopira (hu)
  • Suljić (hu)
  • Szolnoki (hu)
  • Szécsi (hu)
  • Thiam (hu)
  • Turuc (hu)
  • Ubiparip (hu)
  • Vriends (hu)
  • Botka (hu)
  • Nagy Ádám (hu)
  • Tamás (hu)
  • Ádám (hu)
  • Bajner (hu)
  • Dibusz (hu)
  • Grúz (hu)
  • Novothny (hu)
  • Beganovic (hu)
  • Djelmic (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:háttér
  • #FFEEEE (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #FFEEEE (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 18 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • 1020.0
  • 1050.0
  • 1080.0
  • 1110.0
  • 1170.0
  • 1200.0
  • 1215.0
  • 1230.0
  • 840.0
  • 930.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
  • Győztes (hu)
  • Győztes (hu)
prop-hu:képméret
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:legmagasabbHazaiNézőszám
prop-hu:legnagyobbHazaiGyőzelem
  • Ferencváros - Vasas 5 - 1 (hu)
  • Ferencváros - Vasas 5 - 1 (hu)
prop-hu:legnagyobbVendégGyőzelem
  • Paks - Ferencváros 0 - 5 (hu)
  • Paks - Ferencváros 0 - 5 (hu)
prop-hu:ligakupaCímke
prop-hu:ligakupaEredmény
  • Győztes (hu)
  • Győztes (hu)
prop-hu:megjegyzés
prop-hu:name
prop-hu:nat
  • BRA (hu)
  • ESP (hu)
  • GER (hu)
  • HUN (hu)
  • NED (hu)
  • POL (hu)
  • SRB (hu)
  • SVK (hu)
  • ECU (hu)
  • CRO (hu)
  • BRA (hu)
  • ESP (hu)
  • GER (hu)
  • HUN (hu)
  • NED (hu)
  • POL (hu)
  • SRB (hu)
  • SVK (hu)
  • ECU (hu)
  • CRO (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • AUT (hu)
  • BEL (hu)
  • HUN (hu)
  • POL (hu)
  • SRB (hu)
  • SVK (hu)
  • ECU (hu)
  • AUT (hu)
  • BEL (hu)
  • HUN (hu)
  • POL (hu)
  • SRB (hu)
  • SVK (hu)
  • ECU (hu)
prop-hu:no
  • 1 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 85 (xsd:integer)
  • 88 (xsd:integer)
prop-hu:név
prop-hu:nézőszám
  • 1.285000 (xsd:double)
  • 3.542000 (xsd:double)
  • 4.267000 (xsd:double)
  • 4.395000 (xsd:double)
  • 5.063000 (xsd:double)
  • 6.027000 (xsd:double)
  • 6.241000 (xsd:double)
  • 6.817000 (xsd:double)
  • 7 (xsd:integer)
  • 7.417000 (xsd:double)
  • 7.869000 (xsd:double)
  • 8.445000 (xsd:double)
  • 8.824000 (xsd:double)
  • 9.037000 (xsd:double)
  • 400 (xsd:integer)
  • 1967 (xsd:integer)
  • 2114 (xsd:integer)
  • 2800 (xsd:integer)
  • 3679 (xsd:integer)
  • 3857 (xsd:integer)
  • 4208 (xsd:integer)
  • 5379 (xsd:integer)
  • 5658 (xsd:integer)
  • 6642 (xsd:integer)
  • 6873 (xsd:integer)
  • 7134 (xsd:integer)
  • 7144 (xsd:integer)
  • 7497 (xsd:integer)
  • 9000 (xsd:integer)
  • 9453 (xsd:integer)
  • 17489 (xsd:integer)
  • Zárt kapus mérkőzés (hu)
prop-hu:other
  • Szombathelyi Haladás (hu)
  • Fortuna Düsseldorf (hu)
  • FC Vaduz (hu)
  • Toulouse FC (hu)
  • VfL Bochum (hu)
  • kölcsönadva újra egy másik csapatnak; FC Volendam (hu)
  • Levadiakósz (hu)
  • Lombard Pápa-kölcsönből vissza (hu)
  • MTK-kölcsönből vissza (hu)
  • Mezőkövesd-kölcsönből vissza (hu)
  • Omonia Nicosia (hu)
  • Orlando City SC (hu)
  • Soroksár-kölcsönből vissza (hu)
  • Werder Bremen-kölcsönből vissza a Bremennek (hu)
  • Würzburger Kicker (hu)

prop-hu:pos
  • DF (hu)
  • FW (hu)
  • GK (hu)
  • MF (hu)
  • DF (hu)
  • FW (hu)
  • GK (hu)
  • MF (hu)
prop-hu:poszt
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
  • K (hu)
  • V (hu)
  • CS (hu)
  • KP (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:szezon
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:szám
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 55 (xsd:integer)
  • 66 (xsd:integer)
  • 77 (xsd:integer)
  • 90 (xsd:integer)
  • 94 (xsd:integer)
  • 95 (xsd:integer)
  • 97 (xsd:integer)
  • 99 (xsd:integer)
prop-hu:vezetőedző
  • Thomas Doll (hu)
  • Thomas Doll (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • A Ferencvárosi TC 2015–2016-os szezonja (hu)
  • A Ferencvárosi TC 2015–2016-os szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of