Property Value
dbo:abstract
  • Ez a szócikk a Ferencvárosi TC 2018–2019-es szezonjáról szól, amely sorozatban a kilencedik, összességében pedig a 115. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A szezon 2018. július 12-én kezdődött, és 2019. május 19-én ér majd véget. A klub fennállásának ekkor volt a 120. évfordulója.Az előző szezon ezüstérmeseként jogot szerzett az Európa-liga selejtezőkörében való indulásra. Az európa-liga első selejtező mérkőzésén, 2018. július 12-én, a Groupama Arénában az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapatát fogadta (1–1). Az európa-liga első selejtező visszavágó mérkőzésén, 2018. július 19-én, a Netánjaban az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapata ellen lépett pályára (1–0). Ezzel pedig nem sikerült nyernie és tovább jutnia a nemzetközi kupában. (hu)
  • Ez a szócikk a Ferencvárosi TC 2018–2019-es szezonjáról szól, amely sorozatban a kilencedik, összességében pedig a 115. idénye a csapatnak a magyar első osztályban. A szezon 2018. július 12-én kezdődött, és 2019. május 19-én ér majd véget. A klub fennállásának ekkor volt a 120. évfordulója.Az előző szezon ezüstérmeseként jogot szerzett az Európa-liga selejtezőkörében való indulásra. Az európa-liga első selejtező mérkőzésén, 2018. július 12-én, a Groupama Arénában az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapatát fogadta (1–1). Az európa-liga első selejtező visszavágó mérkőzésén, 2018. július 19-én, a Netánjaban az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapata ellen lépett pályára (1–0). Ezzel pedig nem sikerült nyernie és tovább jutnia a nemzetközi kupában. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1561491 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 265106 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23879522 (xsd:integer)
prop-hu:asszisztensek
  • Szert Balázs és Farkas Balázs (hu)
  • Albert István és Berettyán Péter (hu)
  • Albert István és Szert Balázs (hu)
  • Király Krisztián és Huszár Balázs (hu)
  • Ring György és Szert Balázs (hu)
  • Varga Zsolt és Márkus Tamás (hu)
  • Aradi József és Gyürüsi Péter (hu)
  • Berettyán Péter és Farkas Zsolt (hu)
  • Berettyán Péter és Georgiou Theodoros (hu)
  • Bornemissza Norbert és Garai Péter (hu)
  • Buzás Balázs és Márkus Tamás (hu)
  • Georgiou Theodoros és Horváth Róbert (hu)
  • Georgiou Theodoros és Király Zsolt (hu)
  • Huszár Balázs és Bornemissza Norbert (hu)
  • Király Krisztián és Márkus Tamás (hu)
  • Kóbor Péter és Szalai Balázs (hu)
  • Medovarszki János és Punyi Gyula (hu)
  • Medovarszki János és Szalai Dániel (hu)
  • Márkus Tamás és Bornemissza Gergely (hu)
  • Márkus Tamás és Bornemissza Norbert (hu)
  • Ricardo Santos és Bruno Alves Jesus (hu)
  • Ring György és Berettyán Péter (hu)
  • Ring György és Georgiou Theodoros (hu)
  • Ring György és Tóth II. Vencel (hu)
  • Ring György és Tóth Vencel (hu)
  • Ring György és Vígh-Tarsonyi Gergő (hu)
  • Szalai Balázs és Szécsényi István (hu)
  • Szert Balázs és Kóbor Péter (hu)
  • Szert Balázs és Márkus Tamás (hu)
  • Szert Balázs és Szalai Balázs (hu)
  • Szert Balázs és Varga Zsolt (hu)
  • Tóth II. Vencel és Albert István (hu)
  • Tóth II. Vencel és Buzás Balázs (hu)
  • Tóth II. Vencel és Csatári Tibor (hu)
  • Tóth II. Vencel és Lémon Oszkár (hu)
  • Varga Zsolt és Márkus Péter (hu)
  • Szert Balázs és Farkas Balázs (hu)
  • Albert István és Berettyán Péter (hu)
  • Albert István és Szert Balázs (hu)
  • Király Krisztián és Huszár Balázs (hu)
  • Ring György és Szert Balázs (hu)
  • Varga Zsolt és Márkus Tamás (hu)
  • Aradi József és Gyürüsi Péter (hu)
  • Berettyán Péter és Farkas Zsolt (hu)
  • Berettyán Péter és Georgiou Theodoros (hu)
  • Bornemissza Norbert és Garai Péter (hu)
  • Buzás Balázs és Márkus Tamás (hu)
  • Georgiou Theodoros és Horváth Róbert (hu)
  • Georgiou Theodoros és Király Zsolt (hu)
  • Huszár Balázs és Bornemissza Norbert (hu)
  • Király Krisztián és Márkus Tamás (hu)
  • Kóbor Péter és Szalai Balázs (hu)
  • Medovarszki János és Punyi Gyula (hu)
  • Medovarszki János és Szalai Dániel (hu)
  • Márkus Tamás és Bornemissza Gergely (hu)
  • Márkus Tamás és Bornemissza Norbert (hu)
  • Ricardo Santos és Bruno Alves Jesus (hu)
  • Ring György és Berettyán Péter (hu)
  • Ring György és Georgiou Theodoros (hu)
  • Ring György és Tóth II. Vencel (hu)
  • Ring György és Tóth Vencel (hu)
  • Ring György és Vígh-Tarsonyi Gergő (hu)
  • Szalai Balázs és Szécsényi István (hu)
  • Szert Balázs és Kóbor Péter (hu)
  • Szert Balázs és Márkus Tamás (hu)
  • Szert Balázs és Szalai Balázs (hu)
  • Szert Balázs és Varga Zsolt (hu)
  • Tóth II. Vencel és Albert István (hu)
  • Tóth II. Vencel és Buzás Balázs (hu)
  • Tóth II. Vencel és Csatári Tibor (hu)
  • Tóth II. Vencel és Lémon Oszkár (hu)
  • Varga Zsolt és Márkus Péter (hu)
prop-hu:body
  • 0 (xsd:integer)
  • 5674 (xsd:integer)
  • 6495 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • CEF2F2 (hu)
  • ffff00 (hu)
  • D71313 (hu)
prop-hu:csakfoci
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 2018 (xsd:integer)
  • 2019 (xsd:integer)
  • (hu)
  • --11-03
  • --11-10
  • --11-24
  • --12-01
  • --12-05
  • --12-08
  • --12-15
prop-hu:eredmény
  • D (hu)
  • V (hu)
  • GY (hu)
  • D (hu)
  • V (hu)
  • GY (hu)
prop-hu:forduló
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:fradi
prop-hu:fradi.hu
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:galéria
prop-hu:gólszerző
  • dbpedia-hu:Gaál_Bálint
  • Forbes (hu)
  • (hu)
  • Holík (hu)
  • Jagodics (hu)
  • Kecskés (hu)
  • Kovács (hu)
  • Leandro (hu)
  • Milanov (hu)
  • Márton (hu)
  • Nikolov (hu)
  • Novák (hu)
  • Papp (hu)
  • Simon (hu)
  • Takács (hu)
  • Varga (hu)
  • Gaál (hu)
  • Gera (hu)
  • Hadžić (hu)
  • Hodžić (hu)
  • Huszti (hu)
  • Kravcsenko (hu)
  • Leo (hu)
  • Lucas (hu)
  • Moussa (hu)
  • Szatmári (hu)
  • Tőzsér (hu)
  • Varga R. (hu)
  • Vinícius (hu)
  • Atar (hu)
  • Bódi (hu)
  • Böde (hu)
  • Dvali (hu)
  • Finnbogason (hu)
  • Fiola (hu)
  • Golasa (hu)
  • Gosztonyi (hu)
  • Hahn (hu)
  • Haraszti (hu)
  • Kanta (hu)
  • Király (hu)
  • Könyves (hu)
  • Lakatos (hu)
  • Litauszki (hu)
  • Pitu (hu)
  • Szalai (hu)
  • Vadnai (hu)
  • Vernes (hu)
  • Vári (hu)
  • Windecker (hu)
  • Šćepović (hu)
  • Bacsa (hu)
  • Bamgboye (hu)
  • Batik (hu)
  • Beneš (hu)
  • Böde Dániel (hu)
  • Bőle (hu)
  • Cseri (hu)
  • Grozav (hu)
  • Haratyin (hu)
  • Lanzafame (hu)
  • Mevoungou (hu)
  • Nagy D. (hu)
  • Rikan (hu)
  • Szécsi (hu)
  • Csonka (hu)
  • Habovda (hu)
  • Hegedűs J. (hu)
  • Heister (hu)
  • Kinyik (hu)
  • Moutari (hu)
  • Márkvárt (hu)
  • Nego (hu)
  • Nguen (hu)
  • Onovo (hu)
  • Pačinda (hu)
  • Risztevszki (hu)
  • Sigér (hu)
  • Szihnevics (hu)
  • Tamás (hu)
  • Zsótér (hu)
  • A. Hadžić (hu)
  • Bériosz (hu)
  • Csősz (hu)
  • Dausvili (hu)
  • Dibusz (hu)
  • Elek Á. (hu)
  • Farkas B. (hu)
  • Lenzsér (hu)
  • Lovrencsics G. (hu)
  • Nagy S. (hu)
  • Petrjak (hu)
  • Szpirovszki (hu)
  • Uzoma (hu)
  • Ben-Hatira • (hu)
  • Bidzilya (hu)
  • Blažič (hu)
  • Drazsics (hu)
  • Frimpong (hu)
  • Georgijević (hu)
  • Gorriarán (hu)
  • Górski (hu)
  • Isael (hu)
  • Iszlai B. (hu)
  • Juhász R. (hu)
  • Koszta M. (hu)
  • Lovrencsics B. (hu)
  • Maceiras (hu)
  • Marics (hu)
  • Melnik (hu)
  • Mihajlovics (hu)
  • Molnár G. (hu)
  • Pavlo (hu)
  • Pillár (hu)
  • Priskin • • (hu)
  • Protić (hu)
  • Pávkovics (hu)
  • Sigér • (hu)
  • Simon An. (hu)
  • Sinder (hu)
  • Tokmac (hu)
  • Uldriķis (hu)
  • Varga R. • (hu)
  • Voduț (hu)
  • Zsóri (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:háttér
  • #FFEEEE (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #E6FEE6 (hu)
  • #FFEEEE (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #E6FEE6 (hu)
prop-hu:id
  • Ferencváros v Makkabi Tel-Aviv (hu)
  • Makkabi Tel-Aviv v Ferencváros (hu)
  • Ferencváros v Makkabi Tel-Aviv (hu)
  • Makkabi Tel-Aviv v Ferencváros (hu)
prop-hu:időpont
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 900.0
  • 1020.0
  • 1050.0
  • 1080.0
  • 1140.0
  • 1170.0
  • 1200.0
  • 1215.0
  • 720.0
  • 750.0
  • 780.0
  • 840.0
  • 1189.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
prop-hu:játékvezető
prop-hu:leftarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 6495 (xsd:integer)
  • 8241 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • CEF2F2 (hu)
  • ffff00 (hu)
  • D40421 (hu)
  • D71313 (hu)
prop-hu:m4sport
prop-hu:megjegyzés
prop-hu:mlsz
prop-hu:mlsztv
prop-hu:nemzetisport
prop-hu:nézőszám
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 1752 (xsd:integer)
  • 1916 (xsd:integer)
  • 2500 (xsd:integer)
  • 3000 (xsd:integer)
  • 3090 (xsd:integer)
  • 3331 (xsd:integer)
  • 3447 (xsd:integer)
  • 4587 (xsd:integer)
  • 6202 (xsd:integer)
  • 6442 (xsd:integer)
  • 6771 (xsd:integer)
  • 7002 (xsd:integer)
  • 7054 (xsd:integer)
  • 7543 (xsd:integer)
  • 7567 (xsd:integer)
  • 7865 (xsd:integer)
  • 8294 (xsd:integer)
  • 8400 (xsd:integer)
  • 8719 (xsd:integer)
  • 9437 (xsd:integer)
  • 9673 (xsd:integer)
  • 10027 (xsd:integer)
  • 10857 (xsd:integer)
  • 16127 (xsd:integer)
  • 20057 (xsd:integer)
prop-hu:onlive
prop-hu:patternB
  • 6184800.0
  • 6548400.0
  • _vneckwhite (hu)
  • _redstripes (hu)
  • 4730400.0
  • _ferencvarositc1819a (hu)
  • _thinbluesides (hu)
  • _thinmidnightbluesides (hu)
  • _thinnavystripes (hu)
  • _austriawien1617t (hu)
  • _dvsc1819a (hu)
  • _mezőkövesd1819a (hu)
  • _paks1819a (hu)
  • _redhoops (hu)
prop-hu:patternLa
  • 6184800.0
  • 6548400.0
  • _redborder (hu)
  • _whiteborder (hu)
  • _blueborder (hu)
  • _austriawien1617t (hu)
  • _mtk1819a (hu)
prop-hu:patternRa
  • 6184800.0
  • 6548400.0
  • _redborder (hu)
  • _whiteborder (hu)
  • _blueborder (hu)
  • _austriawien1617t (hu)
  • _mtk1819a (hu)
prop-hu:patternSh
  • 6184800.0
  • _whitebottom (hu)
  • _adidaswhite (hu)
  • _white_stripes (hu)
  • _red_stripes_adidas (hu)
  • _blue_stripes_adidas (hu)
  • _gold stripes (hu)
  • _mtk1819a (hu)
prop-hu:patternSo
  • 9764 (xsd:integer)
  • 6184800.0
  • _band_white (hu)
  • _color_3_stripes_black (hu)
  • _color_3_stripes_white (hu)
  • _color_3_stripes_blue (hu)
  • _color_3_stripes_red (hu)
  • _stripesonwhite (hu)
  • _ferencvarositc1819a (hu)
  • _hoops_white (hu)
  • _mtk1819a (hu)
prop-hu:rightarm
  • 0 (xsd:integer)
  • 6495 (xsd:integer)
  • 8241 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • CEF2F2 (hu)
  • ffff00 (hu)
  • D40421 (hu)
  • D71313 (hu)
prop-hu:shorts
  • 0 (xsd:integer)
  • 80 (xsd:integer)
  • 6495 (xsd:integer)
  • 8241 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • CEF2F2 (hu)
  • D71313 (hu)
prop-hu:socks
  • 0 (xsd:integer)
  • 80 (xsd:integer)
  • 6495 (xsd:integer)
  • 8241 (xsd:integer)
  • FF0000 (hu)
  • FFFFFF (hu)
  • CEF2F2 (hu)
  • D71313 (hu)
prop-hu:stadion
prop-hu:title
  • Debrecen (hu)
  • Diósgyőr (hu)
  • Kisvárda (hu)
  • Mezőkövesd (hu)
  • Paks (hu)
  • Sárvár (hu)
  • Újpest (hu)
  • Ferencváros (hu)
  • MTK (hu)
  • Honvéd (hu)
  • MOL Vidi (hu)
  • Hazai (hu)
  • Puskás Ak. (hu)
  • Vendég (hu)
  • Vidi (hu)
  • Szegedi VSE (hu)
  • Sényő (hu)
  • Debrecen (hu)
  • Diósgyőr (hu)
  • Kisvárda (hu)
  • Mezőkövesd (hu)
  • Paks (hu)
  • Sárvár (hu)
  • Újpest (hu)
  • Ferencváros (hu)
  • MTK (hu)
  • Honvéd (hu)
  • MOL Vidi (hu)
  • Hazai (hu)
  • Puskás Ak. (hu)
  • Vendég (hu)
  • Vidi (hu)
  • Szegedi VSE (hu)
  • Sényő (hu)
prop-hu:videó
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:youtube
prop-hu:zte.hu
dct:subject
rdfs:label
  • A Ferencvárosi TC 2018–2019-es szezonja (hu)
  • A Ferencvárosi TC 2018–2019-es szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of