Property Value
dbo:abstract
  • A Nemzet Sportolója kitüntető cím Magyarországon. Az Országgyűlés 2004-ben a sporttörvényben alapította.A díjat azok a hatvan éven felüli, kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. Egyéni vagy csapatsportágban nyújtott teljesítményért egyaránt odaítélhető. A kitüntetettek száma egyidejűleg legfeljebb 12 lehet (a Nemzet Színésze díjhoz hasonlóan).A cím posztumusz nem adományozható.A jelölő szervezeteknek, továbbá a cím birtokosainak a korábbi adományozott halálától számított hatvan napon belül új javaslatot kell tennie a sportigazgatásért felelős szerv vezetőjének, aki köteles azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálni. Az adományozás szabályai innentől megegyeznek az adományozásra vonatkozó szabályokkal. Először 2004. május 6-án, a Magyar Sport Napján adta át Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter. Egy díjazott halála esetén a többi kitüntetett egyhangú szavazással választ be egy másik sportolót. A kitüntetés életjáradékkal jár, amelynek összege 2004-ben bruttó havi 500 ezer forint volt, 2015-től pedig havi 630 ezer forint. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 12539 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9693 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23892571 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
rdfs:label
  • A Nemzet Sportolója (hu)
  • A Nemzet Sportolója (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kitüntetései of
is foaf:primaryTopic of