Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A 2009–2010-es magyar labdarúgó-bajnokságban a ZTE az 5. helyet szerezte meg 53 ponttal. A lett Artjoms Rudņevs a bajnoki góllövőlista második helyén végzett 16 góljával. A Magyar kupa döntőjébe első ízben jutott be a csapat, ahol a DVSC-től 3–2-es vereséget szenvedett. A döntőbeli szereplés eredményeként kvalifikálta magát a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörébe. A legnagyobb rivális Szombathelyi Haladás csapata ellen veretlen maradt a csapat, ősszel 3–0-s győzelmet, tavasszal 1–1-es döntetlent játszottak egymással. A Magyarkupa során 2–0, illetve 1–1 lett az eredmény, így 3–1-es összesítéssel jutott tovább a ZTE a legjobb 16 csapat közé. A csapat vezetőedzője a múlt szezonban kinevezett Csank János volt, aki egész évben irányította az együttest. Az évad elején három jelentősebb távozó volt a klubnál, a házi gólkirály Waltner Róbert, a csapatkapitányi karszalagot kiérdemlő Szamosi Tamás és a védelem egyik legfontosabb embere, Sorin Botis. Az érkezők közül Đorđe Kamber, Milan Bogunović és Magasföldi József tudott meghatározó játékossá válni. 2009 nyarán Kereki Zoltánt nevezték ki a klub utánpótlás igazgatói posztjára. A legtöbb néző a Haladás elleni 3–0-s győzelem alkalmából látogatott ki a ZTE Arénába, 7472 szurkoló foglalt helyet a lelátókon. (hu)
- A 2009–2010-es magyar labdarúgó-bajnokságban a ZTE az 5. helyet szerezte meg 53 ponttal. A lett Artjoms Rudņevs a bajnoki góllövőlista második helyén végzett 16 góljával. A Magyar kupa döntőjébe első ízben jutott be a csapat, ahol a DVSC-től 3–2-es vereséget szenvedett. A döntőbeli szereplés eredményeként kvalifikálta magát a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörébe. A legnagyobb rivális Szombathelyi Haladás csapata ellen veretlen maradt a csapat, ősszel 3–0-s győzelmet, tavasszal 1–1-es döntetlent játszottak egymással. A Magyarkupa során 2–0, illetve 1–1 lett az eredmény, így 3–1-es összesítéssel jutott tovább a ZTE a legjobb 16 csapat közé. A csapat vezetőedzője a múlt szezonban kinevezett Csank János volt, aki egész évben irányította az együttest. Az évad elején három jelentősebb távozó volt a klubnál, a házi gólkirály Waltner Róbert, a csapatkapitányi karszalagot kiérdemlő Szamosi Tamás és a védelem egyik legfontosabb embere, Sorin Botis. Az érkezők közül Đorđe Kamber, Milan Bogunović és Magasföldi József tudott meghatározó játékossá válni. 2009 nyarán Kereki Zoltánt nevezték ki a klub utánpótlás igazgatói posztjára. A legtöbb néző a Haladás elleni 3–0-s győzelem alkalmából látogatott ki a ZTE Arénába, 7472 szurkoló foglalt helyet a lelátókon. (hu)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 67398 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:asszisztensek
| |
prop-hu:bajnokságCímke
| |
prop-hu:bajnokságEredmény
| |
prop-hu:bajnokÉsKupagyőztes
| |
prop-hu:cs
| |
prop-hu:csapat
| |
prop-hu:d
|
- 2 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
|
prop-hu:dátum
|
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
- 13 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 15 (xsd:integer)
- 16 (xsd:integer)
- 17 (xsd:integer)
- 18 (xsd:integer)
- 19 (xsd:integer)
- 20 (xsd:integer)
- 21 (xsd:integer)
- 22 (xsd:integer)
- 23 (xsd:integer)
- 24 (xsd:integer)
- 25 (xsd:integer)
- 26 (xsd:integer)
- 27 (xsd:integer)
- 28 (xsd:integer)
- 29 (xsd:integer)
- 30 (xsd:integer)
- 2009 (xsd:integer)
- 2010 (xsd:integer)
- --11-04
- --11-07
- --11-11
- --11-13
- --11-17
- --11-21
- --11-25
- --11-29
- --12-02
- Döntő (hu)
- Első mérkőzés (hu)
- Visszavágó (hu)
- első mérkőzés (hu)
- visszavágó (hu)
- Elődöntő, (hu)
- Negyeddöntő, (hu)
|
prop-hu:előző
| |
prop-hu:forrás
| |
prop-hu:félidő
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
|
prop-hu:gy
|
- 4 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
- 15 (xsd:integer)
- 17 (xsd:integer)
- 18 (xsd:integer)
- 20 (xsd:integer)
- i (hu)
|
prop-hu:gólkirályABajnokságban
| |
prop-hu:gólkirályÖsszesen
| |
prop-hu:gólszerző
|
- Bali (hu)
- Tamási (hu)
- Balogh (hu)
- Balázs (hu)
- Coulibaly (hu)
- Csordás (hu)
- Fodor (hu)
- Horváth (hu)
- Illés (hu)
- Kiss (hu)
- Kocsis (hu)
- Koller (hu)
- Kovács (hu)
- Lengyel (hu)
- Major (hu)
- Marković (hu)
- Millar (hu)
- Molnár (hu)
- Máté (hu)
- Mészáros (hu)
- Nagy (hu)
- Nikolov (hu)
- Pintér (hu)
- Pénzes (hu)
- Ramos (hu)
- Schultz (hu)
- Shaw (hu)
- Simon (hu)
- Sipos (hu)
- Szabó (hu)
- Tóth (hu)
- Varga (hu)
- Alekszidze (hu)
- Babić (hu)
- Balog (hu)
- Barna (hu)
- Bogunović (hu)
- Bárányos (hu)
- Csizmadia (hu)
- Diego (hu)
- Doherty (hu)
- Dragóner (hu)
- Gáspár (hu)
- Horváth G. (hu)
- Ivancsics (hu)
- Kenesei (hu)
- Kink (hu)
- Kocsárdi (hu)
- Komlósi (hu)
- Kulcsár (hu)
- Magasföldi (hu)
- Morrison (hu)
- Pavićević (hu)
- Pilibaitis (hu)
- Riedl (hu)
- Simek (hu)
- Sluka (hu)
- Stanić (hu)
- Stanišić (hu)
- Stevanović (hu)
- Szakály (hu)
- Szamosi (hu)
- Tököli (hu)
- Vasiljević (hu)
- Éger (hu)
- Đorđević (hu)
- Šupić (hu)
- André Alves (hu)
- Bakos (hu)
- Barczi (hu)
- Böde (hu)
- Debreceni (hu)
- Devecseri (hu)
- Fitos (hu)
- Foxi (hu)
- Gosztonyi (hu)
- Gujić (hu)
- Gyurján (hu)
- Gévay (hu)
- Heffler (hu)
- Iszlai (hu)
- Józsi (hu)
- Kabát (hu)
- Kamber (hu)
- Király (hu)
- Koltai (hu)
- Laczkó (hu)
- Lencse (hu)
- Mijadinoszki (hu)
- Miskolczi (hu)
- Montvai (hu)
- Oláh (hu)
- Panikvar (hu)
- Pap (hu)
- Pölöskey (hu)
- Rajcomar (hu)
- Rajnay (hu)
- Rezes (hu)
- Rudņevs (hu)
- Sipeki (hu)
- Szalai (hu)
- Vaskó (hu)
- Venczel (hu)
- Vári (hu)
- Völgyi (hu)
- Yannick (hu)
- Zahorecz (hu)
- Bogdán (hu)
- Cseri (hu)
- Dinjar (hu)
- Gyömbér (hu)
- Minczér (hu)
- Struhár (hu)
- Todorović (hu)
- Angoua (hu)
- Bajner (hu)
- Balajcza (hu)
- Botis (hu)
- Bugerra (hu)
- Buza (hu)
- Béres (hu)
- Coira (hu)
- Dobrić (hu)
- Elek Á. (hu)
- Eugène (hu)
- Farkas B. (hu)
- Grúz (hu)
- Haman (hu)
- Jeknić (hu)
- Luis Ramos (hu)
- Mboussi (hu)
- Milanović, D. (hu)
- Miljatovič (hu)
- Mrđanin (hu)
- Némedi (hu)
- Oross (hu)
- Pest (hu)
- Rebryk (hu)
- Reszli (hu)
- Sarus (hu)
- Schindler (hu)
- Vlaszák (hu)
- Vukadinović (hu)
- Weitner (hu)
- Zabos (hu)
- ben Únesz (hu)
- Adnán (hu)
- Andić, M. (hu)
- Elding (hu)
- Kónya (hu)
- Polonkai A. (hu)
- Radović, I. (hu)
- Balázs Zs. (hu)
- Buzási (hu)
- Gahwagi (hu)
- Hadar (hu)
- Polareczki (hu)
- Sitku I. (hu)
- Vittman (hu)
- Bogunović, M. (hu)
- Kocsárdi G. (hu)
- Magasföldi J. (hu)
- Máté P. (hu)
- Móri T. (hu)
- Panikvar, L. (hu)
- Pavićević, D. (hu)
- Rudņevs, A. (hu)
- Sluka, M. (hu)
- Todorović, N. (hu)
- Vittman Á. (hu)
- Zulevs (hu)
- Bali (hu)
- Tamási (hu)
- Balogh (hu)
- Balázs (hu)
- Coulibaly (hu)
- Csordás (hu)
- Fodor (hu)
- Horváth (hu)
- Illés (hu)
- Kiss (hu)
- Kocsis (hu)
- Koller (hu)
- Kovács (hu)
- Lengyel (hu)
- Major (hu)
- Marković (hu)
- Millar (hu)
- Molnár (hu)
- Máté (hu)
- Mészáros (hu)
- Nagy (hu)
- Nikolov (hu)
- Pintér (hu)
- Pénzes (hu)
- Ramos (hu)
- Schultz (hu)
- Shaw (hu)
- Simon (hu)
- Sipos (hu)
- Szabó (hu)
- Tóth (hu)
- Varga (hu)
- Alekszidze (hu)
- Babić (hu)
- Balog (hu)
- Barna (hu)
- Bogunović (hu)
- Bárányos (hu)
- Csizmadia (hu)
- Diego (hu)
- Doherty (hu)
- Dragóner (hu)
- Gáspár (hu)
- Horváth G. (hu)
- Ivancsics (hu)
- Kenesei (hu)
- Kink (hu)
- Kocsárdi (hu)
- Komlósi (hu)
- Kulcsár (hu)
- Magasföldi (hu)
- Morrison (hu)
- Pavićević (hu)
- Pilibaitis (hu)
- Riedl (hu)
- Simek (hu)
- Sluka (hu)
- Stanić (hu)
- Stanišić (hu)
- Stevanović (hu)
- Szakály (hu)
- Szamosi (hu)
- Tököli (hu)
- Vasiljević (hu)
- Éger (hu)
- Đorđević (hu)
- Šupić (hu)
- André Alves (hu)
- Bakos (hu)
- Barczi (hu)
- Böde (hu)
- Debreceni (hu)
- Devecseri (hu)
- Fitos (hu)
- Foxi (hu)
- Gosztonyi (hu)
- Gujić (hu)
- Gyurján (hu)
- Gévay (hu)
- Heffler (hu)
- Iszlai (hu)
- Józsi (hu)
- Kabát (hu)
- Kamber (hu)
- Király (hu)
- Koltai (hu)
- Laczkó (hu)
- Lencse (hu)
- Mijadinoszki (hu)
- Miskolczi (hu)
- Montvai (hu)
- Oláh (hu)
- Panikvar (hu)
- Pap (hu)
- Pölöskey (hu)
- Rajcomar (hu)
- Rajnay (hu)
- Rezes (hu)
- Rudņevs (hu)
- Sipeki (hu)
|
prop-hu:h
|
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 6 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 12 (xsd:integer)
- 13 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 15 (xsd:integer)
- 16 (xsd:integer)
|
prop-hu:helyszín
| |
prop-hu:háttér
|
- #ACE1AF (hu)
- #BBEBFF (hu)
- #D9F3FF (hu)
- #FFCCCC (hu)
- #FFEEEE (hu)
- #E6FFE6 (hu)
- #FFFFDD (hu)
- #ACE1AF (hu)
- #BBEBFF (hu)
- #D9F3FF (hu)
- #FFCCCC (hu)
- #FFEEEE (hu)
- #E6FFE6 (hu)
- #FFFFDD (hu)
|
prop-hu:időpont
|
- 900.0
- 1020.0
- 1050.0
- 1080.0
- 1140.0
- 1200.0
- 780.0
- 870.0
- 930.0
- 960.0
|
prop-hu:jegyzőkönyv
| |
prop-hu:jvSzövetség
| |
prop-hu:játékvezető
| |
prop-hu:kg
|
- 18 (xsd:integer)
- 31 (xsd:integer)
- 35 (xsd:integer)
- 37 (xsd:integer)
- 39 (xsd:integer)
- 41 (xsd:integer)
- 44 (xsd:integer)
- 45 (xsd:integer)
- 49 (xsd:integer)
- 50 (xsd:integer)
- 56 (xsd:integer)
- 60 (xsd:integer)
- 61 (xsd:integer)
|
prop-hu:kupaCímke
| |
prop-hu:kupaEredmény
| |
prop-hu:kupainduló
| |
prop-hu:képméret
| |
prop-hu:következő
| |
prop-hu:ligakupaCímke
| |
prop-hu:ligakupaEredmény
|
- Csoportkör (hu)
- Csoportkör (hu)
|
prop-hu:megjegyzés
|
- Mivel a bajnok Debreceni VSC nyerte 2009–2010-es magyar kupát, így a bajnoki ezüstérmes Videoton a 2010–2011-es Európa-liga 2. selejtezőkörében, míg a kupadöntőt elbukó Zalaegerszegi TE és a Győri ETO a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörében jogosult indulni. (hu)
- Mivel a bajnok Debreceni VSC nyerte 2009–2010-es magyar kupát, így a bajnoki ezüstérmes Videoton a 2010–2011-es Európa-liga 2. selejtezőkörében, míg a kupadöntőt elbukó Zalaegerszegi TE és a Győri ETO a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörében jogosult indulni. (hu)
|
prop-hu:mj
|
- 15 (xsd:integer)
- 2010 (xsd:integer)
-   (hu)
|
prop-hu:nézőszám
|
- 200 (xsd:integer)
- 300 (xsd:integer)
- 500 (xsd:integer)
- 1000 (xsd:integer)
- 1100 (xsd:integer)
- 1864 (xsd:integer)
- 2000 (xsd:integer)
- 2028 (xsd:integer)
- 2086 (xsd:integer)
- 2100 (xsd:integer)
- 2300 (xsd:integer)
- 2338 (xsd:integer)
- 2500 (xsd:integer)
- 2696 (xsd:integer)
- 2740 (xsd:integer)
- 3082 (xsd:integer)
- 3164 (xsd:integer)
- 3216 (xsd:integer)
- 3251 (xsd:integer)
- 3500 (xsd:integer)
- 4062 (xsd:integer)
- 4410 (xsd:integer)
- 4681 (xsd:integer)
- 4756 (xsd:integer)
- 5000 (xsd:integer)
- 5815 (xsd:integer)
- 6000 (xsd:integer)
- 7472 (xsd:integer)
- 9000 (xsd:integer)
|
prop-hu:rg
|
- 31 (xsd:integer)
- 34 (xsd:integer)
- 38 (xsd:integer)
- 39 (xsd:integer)
- 41 (xsd:integer)
- 46 (xsd:integer)
- 49 (xsd:integer)
- 50 (xsd:integer)
- 52 (xsd:integer)
- 59 (xsd:integer)
- 63 (xsd:integer)
|
prop-hu:részletek
| |
prop-hu:sorok
|
- 2 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
|
prop-hu:stadion
| |
prop-hu:szezon
| |
prop-hu:v
|
- 3 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
- 7 (xsd:integer)
- 8 (xsd:integer)
- 9 (xsd:integer)
- 10 (xsd:integer)
- 11 (xsd:integer)
- 13 (xsd:integer)
- 14 (xsd:integer)
- 15 (xsd:integer)
- 21 (xsd:integer)
|
prop-hu:vezetőedző
| |
prop-hu:végeredmény
|
- 0 (xsd:integer)
- 1 (xsd:integer)
- 2 (xsd:integer)
- 3 (xsd:integer)
- 4 (xsd:integer)
- 5 (xsd:integer)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- A Zalaegerszegi TE FC 2009–2010-es szezonja (hu)
- A Zalaegerszegi TE FC 2009–2010-es szezonja (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |