| dbo:abstract
|
- A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című dokumentumgyűjtemény bevezető tanulmányában Krausz Tamás emlékeztet arra, hogy Magyarország 1941. június 27-én támadta meg a Szovjetuniót, anélkül, hogy erre akkor Hitler igényt tartott volna. Az első magyar megszálló csapatok az eredetileg frontbevetésre szánt Kárpát-csoport részeiből kerültek ki, majd a magyar politikai vezetés 5 dandárt ajánlott fel a megszálló tevékenységek ellátására. 1941. október 6-án Vinnyicában alakult meg a Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság, amihez 1942 februárjára már 5 hadosztály és több más kisebb egység tartozott, mintegy 40 ezer fős élelmezési létszámmal. Ekkor a megszálló magyar csapatokat két részre, a Nyugati és a Keleti Megszálló Csoport Parancsnokságba osztották fel. A nyugati csoport a Dnyepertől nyugatra viszonylag békés körülmények között tevékenykedett, a keleti viszont Csernyigov, Brjanszk, Kurszk térségében a kezdetektől fogva harcérintkezésbe került nagyobb partizánalakulatokkal. Parancsnokai ismert katonai vezetők voltak, mint , Bakay Szilárd, László Dezső, Álgya-Pap Zoltán, tábornokok, ezredes. A magyar megszállás tehát nem csak Ukrajna, hanem Oroszország és Belorusszia jelentős részeire, Magyarország területének többszörösére, több mint félmillió négyzetkilométerre terjedt ki. A magyar megszálló erők létszáma meghaladta a 90 000 főt, és a német megszálló erők 20-25%-át tette ki. A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el. Csupán Ukrajna egyetlen közigazgatási területén, a Csernyigovi területen körülbelül 103 ezer polgári lakost és 24 ezer hadifoglyot öltek meg a német és a magyar büntetőosztagosok. A könyv dokumentumanyaga nagyrészt az Álgya-Pap és társai, valamint a Somlay és társai ellen 1947-ben folytatott perek anyagából származik. E perek fő vádlottait 25 év munkatáborra ítélték. (Ezekben az években a Szovjetunióban nem létezett halálbüntetés.) (hu)
- A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című dokumentumgyűjtemény bevezető tanulmányában Krausz Tamás emlékeztet arra, hogy Magyarország 1941. június 27-én támadta meg a Szovjetuniót, anélkül, hogy erre akkor Hitler igényt tartott volna. Az első magyar megszálló csapatok az eredetileg frontbevetésre szánt Kárpát-csoport részeiből kerültek ki, majd a magyar politikai vezetés 5 dandárt ajánlott fel a megszálló tevékenységek ellátására. 1941. október 6-án Vinnyicában alakult meg a Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság, amihez 1942 februárjára már 5 hadosztály és több más kisebb egység tartozott, mintegy 40 ezer fős élelmezési létszámmal. Ekkor a megszálló magyar csapatokat két részre, a Nyugati és a Keleti Megszálló Csoport Parancsnokságba osztották fel. A nyugati csoport a Dnyepertől nyugatra viszonylag békés körülmények között tevékenykedett, a keleti viszont Csernyigov, Brjanszk, Kurszk térségében a kezdetektől fogva harcérintkezésbe került nagyobb partizánalakulatokkal. Parancsnokai ismert katonai vezetők voltak, mint , Bakay Szilárd, László Dezső, Álgya-Pap Zoltán, tábornokok, ezredes. A magyar megszállás tehát nem csak Ukrajna, hanem Oroszország és Belorusszia jelentős részeire, Magyarország területének többszörösére, több mint félmillió négyzetkilométerre terjedt ki. A magyar megszálló erők létszáma meghaladta a 90 000 főt, és a német megszálló erők 20-25%-át tette ki. A németeken és a magyarokon kívül románok, olaszok, finnek, lettek, litvánok, ukránok vettek részt ebben a tevékenységben, ami a világtörténelem eddigi legkiterjedtebb, legtöbb áldozatot követelő népirtásába torkollott, és amelyben összesen mintegy 13,7 millió civil pusztult el. Csupán Ukrajna egyetlen közigazgatási területén, a Csernyigovi területen körülbelül 103 ezer polgári lakost és 24 ezer hadifoglyot öltek meg a német és a magyar büntetőosztagosok. A könyv dokumentumanyaga nagyrészt az Álgya-Pap és társai, valamint a Somlay és társai ellen 1947-ben folytatott perek anyagából származik. E perek fő vádlottait 25 év munkatáborra ítélték. (Ezekben az években a Szovjetunióban nem létezett halálbüntetés.) (hu)
|
