Property Value
dbo:abstract
  • Az Age of Empires (sz. sz. „A Birodalmak kora”; röviden AoE, esetleg Empires) egy közismert számítógépes valós idejű stratégiai játék (RTS), melynek háttértörténetét a történelmi ókor nagy kultúrái közti viszonyok (háborúk és szövetségek) adják. A játékot az fejlesztette ki 1997-ben, kiadója a Microsoft. Miután a játék általában kedvező kritikákat kapott és népszerű lett, 1998-ban megjelent egy kiegészítése (Age of Empires: The Rise of Rome), majd ezt annyi folytatás és változat követte, hogy mára az AoE egész sorozattá nőtt (Age of Empires II: The Age of Kings, Age of Empires III, ). Az Age of Empires ill. AoE nevek nemcsak e sorozat első tagját, de az egész sorozatot is jelölik. A játék a történelmi tárgyú stratégiai videójátékok egyik úttörője volt. Összhangban az RTS műfaj lényegével, az Empires következőképp írható le: egy természetet (föld, sziklák, víz, kövek, növényzet és egyes állatok) imitáló térképen építhetünk, bennük civil és egységeket gyárthatunk és irányíthatunk más területekre, azokkal megfelelő helyekről gyűjthetünk, illetve más játékosok egységeit és épületeit megsemmisíthetjük velük. A játék célja beállítástól függően más és más lehet (ld. ), például egy terület vagy objektum felfedezése, elfoglalása, sőt bizonyos ideig való megtartása, leggyakrabban egy másik játékos épületeinek és egységeinek teljes megsemmisítése, esetleg bizonyos mennyiségű összegyűjtése stb. Egy adott játékcélhoz, küldetéshez egy adott térkép járul, ezek egysége a küldetés (scenario). Több, tematikusan avagy logikai kapcsolatban álló, vagy más módon összetartozó küldetés alkot egy küldetéssort (campaign [= „hadjárat”]). A játékhoz több „gyári” hadjáratot mellékeltek, amelyek általában híres és jelentős ókori keleti birodalmak vagy háborúk történetét dolgozzák fel, de egy editort is (vagyis küldetés- és pályaszerkesztőt), amellyel bármelyik játékos megszerkesztheti saját játéktérképeit, és küldetéseket, küldetéssorokat is írhat hozzájuk. Az AoE legtöbb küldetésének lényege a harc, mi több, a támadó jellegű harc. Nem érdemes és általában nem is lehet túlságosan nagy és bonyolult városokat és birodalmakat építeni (ellentétben a Civilization sorozat játékaival), a korabeli társadalmi és gazdasági összetevők, struktúrák szimulációja csak jelzésszerű (a változatosság növelésére szánva, és nem a játék részletesen feldolgozott fő elemét képezve). Noha valamivel már kifinomultabb, mint a megelőző jelentős RTS-ek (pl. a C&C vagy a Warcraft II.) esetében, de így is elsősorban a háborút szolgálja. Az AoE a „Genie” motorra épül (ugyanúgy, mint például a későbbi Star Wars: Galactic Battlegrounds). Mint a legtöbb RTS a 20–21. század fordulóján, izometrikus grafikát használ. (hu)

dbo:artist
dbo:computingPlatform
dbo:developer
dbo:genre
dbo:latestReleaseVersion
  • 1.0c
dbo:publisher
dbo:requirement
  • 90MHzCPU, 16MBRAM, 80MB szabad hely, 1MB VRAM
dbo:series
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 112404 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 57590 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23882238 (xsd:integer)
prop-hu:adathordozó
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:játékmódok
prop-hu:kiadásiDátum
  • Microsoft Windows (hu)
  • EU: 1998. február 2. (hu)
  • US: 1997. október 15. (hu)
  • Microsoft Windows (hu)
  • EU: 1998. február 2. (hu)
  • US: 1997. október 15. (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korhatár
  • ESRB: T (hu)
  • ESRB: T (hu)
prop-hu:kép
  • Aoe fuchs.png (hu)
  • Aoe fuchs.png (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:motor
  • Genie (hu)
  • Genie (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:név
  • Age of Empires (hu)
  • Age of Empires (hu)
prop-hu:platformok
  • Microsoft Windows), Mac OS, Windows Mobile (hu)

prop-hu:rendszerkövetelmény
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:sorozat
prop-hu:tervező
  • Rick Goodman, Bruce Shelley, Brian Sullivan (hu)

prop-hu:verzió
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Age of Empires (hu)
  • Age of Empires (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Age of Empires (hu)
  • Age of Empires (hu)
is dbo:basedOn of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elsőJáték of
is prop-hu:előzmény of
is foaf:primaryTopic of