Property Value
dbo:abstract
  • Alex Lifeson, született Aleksandar Živojinović (1953. augusztus 27. –) szerb származású kanadai zenész, aki leginkább a Rush, kanadai progresszívrock-együttes gitárosaként ismert. A zenekart Lifeson 1968 nyarán alapította az eredeti dobossal, John Rutsey-val. Az alapítók közül egyedül ő maradt a trió tagja mind a mai napig. A Rushban Lifeson főleg elektromos és akusztikus gitáron játszik, de más húros hangszereket mint a mandolin vagy a buzuki is megszólaltatott már egyes dalokban. A fellépéseken vokálozik is, valamint esetenként billentyűs hangszereken, illetve basszus-lábszintetizátoron játszik. Lifeson zenei munkássága nagy részt a Rushhoz köthető, habár önállóan is készít lemezeket. Szólóalbuma 1996-ban jelent meg Victor néven, több együttes lemezén működött közre vendégként, illetve ő szerezte az Andromeda című televíziós sci-fi-sorozat első évadának filmzenéjét. Zenei karrierje mellett társtulajdonosa a The Orbit Room nevű torontói étteremnek, illetve utasszállítórepülőgép-vezetői jogosítvánnyal is rendelkezik. A Rush másik két tagjával egyetemben 1996-ban megkapta az Order of Canada kanadai állami kitüntetés tiszti fokozatát. A trió volt az első rockzenekar a kitüntetés történetében, aki megkapta ezt az elismerést. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:genre
dbo:instrument
dbo:personFunction
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 726454 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4948 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23695826 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1968 (xsd:integer)
prop-hu:együttes
prop-hu:előzőHelyezés
  • 97 (xsd:integer)
prop-hu:előzőNév
prop-hu:előzőZenekar
prop-hu:hangszer
prop-hu:helyezés
  • 98 (xsd:integer)
prop-hu:kiadók
  • Atlantic (hu)
  • Anthem (hu)
  • Mercury (hu)
  • Atlantic (hu)
  • Anthem (hu)
  • Mercury (hu)
prop-hu:kép
  • Alex Lifeson3.jpg (hu)
  • Alex Lifeson3.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Alex Lifeson 2007-ben a Rush koncertjén, Raleigh (Észak-Karolina). (hu)

prop-hu:következőHelyezés
  • 99 (xsd:integer)
prop-hu:következőNév
prop-hu:következőZenekar
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Alex Lifeson (hu)
  • Alex Lifeson (hu)
prop-hu:születésiHely
  • , Fernie (hu)
  • , Fernie (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Aleksandar Živojinović (hu)
  • Aleksandar Živojinović (hu)
prop-hu:tevékenység
  • zenész, dalszerző, producer (hu)
  • zenész, dalszerző, producer (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zenekar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Alex Lifeson (hu)
  • Alex Lifeson (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Alex Lifeson (hu)
  • Alex Lifeson (hu)
is dbo:artist of
is dbo:associate of
is dbo:producer of
is prop-hu:előzőNév of
is prop-hu:következőNév of
is prop-hu:note of
is prop-hu:tagok of
is prop-hu:writer of
is foaf:primaryTopic of