| dbo:abstract
|
- A szintetizátor hangok elektronikus előállítására alkalmas, többnyire zenei hangszerként szolgáló eszköz. A zenei felhasználáson kívül korán felismert alkalmazási területük volt a hangeffektek előállítása hangmérnökök számára (pl. filmek, televíziós és színházi műsorok aláfestő hangkörnyezetének – nem csak a zene! – megalkotása). Egy másik, némileg tágabb definíció szerint a szintetizátor olyan elektronikus eszköz (gép), amelynek feladata és képessége a (e műszakibb jellegű meghatározás eltekint a szintetizátorok hangszer voltától). Egy hangok megszólaltatására ténylegesen képes szintetizátornak mindig legalább három részeszközből kell állnia: 1.
* a hangokat keltő elektromos rezgéseket előállító alegységből, melyet leggyakrabban hanggenerátornak neveznek); ez a szintetizátor „lelke”. A hanggenerátor absztrakt fogalom, mint műszaki cikk, állhat oszcillátorokat tartalmazó analóg vagy digitális áramköri panelekből (az analóg szintetizátorok esetében), lehet számítógépes, digitális hangkártya, lehet DSP-funkciókat ellátó nyomtatott áramköri panelek rendszere (digitális szintetizátorok). A mai sztenderdet jelentő feszültségvezérelt analóg szintetizátorokban a generátort két fő eszköz áramkörökké szervezhető sorozatai alkotják: a szekció és néhány , illetve a digitális gépekben ezek digitális megfelelői (pl. ). 2.
* a hangok tér-és időbeli jellemzőinek alakulását szabályzó vezérlő- és modulátor egységek. Ez az elméleti alegység általában két részre tagolódik: a generátor által előállított, nyers hangjeleket reprezentáló elektromos jelek akusztikai jellemzőit zeneivé módosító módosító (modifier, filter) modul (többnyire -k, -ek, és egy alkotja), illetve a zenész és a hangszer, illetve más hangszerek közötti adatáramlást biztosító kontroller modul – utóbbi általában zongora- vagy orgonaszerű billentyűzet, de szerepét részben vagy teljesen, szerkezetbe többé-kevésbé integráltan vagy külső vezérlésű adatkapcsolat által átvehetik egyéb eszközök is (pl. érintőtábla, érintőképernyő, szekvenszer, mikrofon, , laptop, okostelefon, vagy különféle egyéb modulok) 3.
* hangszóró: a hanggenerátor által előállított „elektromos rezgéseket” (ingadozó feszültségű áramot) mechanikai rezgésekké, azaz ténylegesen hangokká alakító erősítő- és sugárzó berendezés. Az a fizikai folyamat (jelút), melynek során a kontroller által észlelt (pl. billentyűleütés által keltett) elektromos jel hatására a hanggenerátorban is elektromos jel keletkezik (ez a legegyszerűbb esetben a generátor áramköreiben folyó elektromos áram feszültségének ingadozása), majd ez különféle csatornákon át a hangszóróba jut, ahol az emberi fül számára hallható hang keletkezik, térben és időben játszódik le. A hallható hangot a hangszóró szolgáltatja először ezen időbeli folyamat során (tehát magában a szintetizátorban soha nincs funkcionális, a generátor által keltett hangrezgés), azonban ezt a generátor mint fizikai ok hatására teszi, és a generátor, valamint a modulátor részleg által keltett mintázatok adják meg a hang fizikai jellegét (a hangerőt leszámítva, amelybe a hangszórónak is „beleszólása” lehet). Ilyen értelemben a hangszóró közvetíti, de nem kelti a hangot, míg a hanggenerátor, bár valójában csak másodlagosan tekinthető hangkeltő forrásnak, hiszen hallható hang helyett „pusztán” elektromos hullámformákból álló audio jeleket (hangfrekvenciás jeleket) állít elő, egy elvont, de nagyon lényegi értelemben hangforrásnak tekinthető a folyamatban. A modern szintetizátorok ezen kívül még rengetegféle egyéb modult tartalmazhatnak (pl. az energiaellátásért felelős tápmodul, más zenei vagy informatikai eszközökkel elektromosan kommunikáló modulok, hangfelvevő és – visszajátszó modul, memóriamodulok stb.). Így lesz az elektromos jeleket átalakító eszközből hangok keltésére és megszólaltatására alkalmas hangszer. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a fent leírt három modulból az utolsó kettő vagy azok közül valamelyike hiányzik (ilyenkor azonban a szintetizátor nem képes önmagában hangkeltésre): hiányozhat a játékvezérlő alegység és a hangszóró is – ilyenkor a szintetizátort mint műszaki cikket hangmodulnak szokás nevezni. A hangmodulokhoz külső perifériákként kell csatlakoztatni a hangszer voltot biztosító alegységeket. A szintetizátorok a huszadik század második felétől kezdve vannak jelen a zenei életben, tömeges elterjedésük a hetvenes (hivatásos zenekarok), majd a nyolcvanas (amatőrök, magánszemélyek) évektől kezdve figyelhető meg. Az elmúlt kb. fél évszázad alatt meghódították és részbe iparrá tették a könnyűzenét (ez nem feltétlenül dicséret); míg a hetvenes években a zenekarok többsége pusztán a könnyűzenét uraló jazz/rock műfajok nélkülözhetetlen kelléke, a színpadi orgona kiváltására használta, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján megjelent a tudatos és a teljes zenei koncepciót uraló használatuk, valamint megjelentek a kizárólagosan ezt az eszközt használó zenekarok (synth pop). A kilencvenes évek elejére meghatározóvá váltak a könnyűzenében, egy teljesen külön műnemet, az elektronikus zenét teremtve. E műnemen túl is, egy-egy szintetizátor (vagy hasonló elektronikus hangeszköz) a maga lehetőségeivel és gyengeségeivel (pl. a szokásos arzenálból (hangversenyzongora, hegedű, kórus stb.) kiugró, egyedibb hangzást biztosító beépített, „preset” hangok vagy a polifónia alacsony/magas foka) sok esetben hallható mértékben meghatározhatja az ezt használó előadók, vagy akár egy zenei korszak stílusát, ikonikus motívumait. A szintetizátoroknak számos előnyük van a hagyományos billentyűs hangszerekkel szemben, így pl. 1). a hangkeltés rugalmas, emulatív volta (több-kevesebb tökéletességgel „imitálható” velük nemcsak többféle hangszer, akár egyszerre is, hanem egész zenekarok hangzása); 2) a hordozhatóságuk, és 3). digitalizálható voltuk, azaz hogy képesek kommunikálni a modern digitális eszközökkel (számítógépek, más hangszerek), így pl. elláthatóak memóriával akár a játék, akár az ennek során alkalmazott vezérlőutasítások és beállítások tárolására, vagy alkalmasak a játék automatizációjára is („gépzene”). (hu)
- A szintetizátor hangok elektronikus előállítására alkalmas, többnyire zenei hangszerként szolgáló eszköz. A zenei felhasználáson kívül korán felismert alkalmazási területük volt a hangeffektek előállítása hangmérnökök számára (pl. filmek, televíziós és színházi műsorok aláfestő hangkörnyezetének – nem csak a zene! – megalkotása). Egy másik, némileg tágabb definíció szerint a szintetizátor olyan elektronikus eszköz (gép), amelynek feladata és képessége a (e műszakibb jellegű meghatározás eltekint a szintetizátorok hangszer voltától). Egy hangok megszólaltatására ténylegesen képes szintetizátornak mindig legalább három részeszközből kell állnia: 1.
* a hangokat keltő elektromos rezgéseket előállító alegységből, melyet leggyakrabban hanggenerátornak neveznek); ez a szintetizátor „lelke”. A hanggenerátor absztrakt fogalom, mint műszaki cikk, állhat oszcillátorokat tartalmazó analóg vagy digitális áramköri panelekből (az analóg szintetizátorok esetében), lehet számítógépes, digitális hangkártya, lehet DSP-funkciókat ellátó nyomtatott áramköri panelek rendszere (digitális szintetizátorok). A mai sztenderdet jelentő feszültségvezérelt analóg szintetizátorokban a generátort két fő eszköz áramkörökké szervezhető sorozatai alkotják: a szekció és néhány , illetve a digitális gépekben ezek digitális megfelelői (pl. ). 2.
* a hangok tér-és időbeli jellemzőinek alakulását szabályzó vezérlő- és modulátor egységek. Ez az elméleti alegység általában két részre tagolódik: a generátor által előállított, nyers hangjeleket reprezentáló elektromos jelek akusztikai jellemzőit zeneivé módosító módosító (modifier, filter) modul (többnyire -k, -ek, és egy alkotja), illetve a zenész és a hangszer, illetve más hangszerek közötti adatáramlást biztosító kontroller modul – utóbbi általában zongora- vagy orgonaszerű billentyűzet, de szerepét részben vagy teljesen, szerkezetbe többé-kevésbé integráltan vagy külső vezérlésű adatkapcsolat által átvehetik egyéb eszközök is (pl. érintőtábla, érintőképernyő, szekvenszer, mikrofon, , laptop, okostelefon, vagy különféle egyéb modulok) 3.
* hangszóró: a hanggenerátor által előállított „elektromos rezgéseket” (ingadozó feszültségű áramot) mechanikai rezgésekké, azaz ténylegesen hangokká alakító erősítő- és sugárzó berendezés. Az a fizikai folyamat (jelút), melynek során a kontroller által észlelt (pl. billentyűleütés által keltett) elektromos jel hatására a hanggenerátorban is elektromos jel keletkezik (ez a legegyszerűbb esetben a generátor áramköreiben folyó elektromos áram feszültségének ingadozása), majd ez különféle csatornákon át a hangszóróba jut, ahol az emberi fül számára hallható hang keletkezik, térben és időben játszódik le. A hallható hangot a hangszóró szolgáltatja először ezen időbeli folyamat során (tehát magában a szintetizátorban soha nincs funkcionális, a generátor által keltett hangrezgés), azonban ezt a generátor mint fizikai ok hatására teszi, és a generátor, valamint a modulátor részleg által keltett mintázatok adják meg a hang fizikai jellegét (a hangerőt leszámítva, amelybe a hangszórónak is „beleszólása” lehet). Ilyen értelemben a hangszóró közvetíti, de nem kelti a hangot, míg a hanggenerátor, bár valójában csak másodlagosan tekinthető hangkeltő forrásnak, hiszen hallható hang helyett „pusztán” elektromos hullámformákból álló audio jeleket (hangfrekvenciás jeleket) állít elő, egy elvont, de nagyon lényegi értelemben hangforrásnak tekinthető a folyamatban. A modern szintetizátorok ezen kívül még rengetegféle egyéb modult tartalmazhatnak (pl. az energiaellátásért felelős tápmodul, más zenei vagy informatikai eszközökkel elektromosan kommunikáló modulok, hangfelvevő és – visszajátszó modul, memóriamodulok stb.). Így lesz az elektromos jeleket átalakító eszközből hangok keltésére és megszólaltatására alkalmas hangszer. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a fent leírt három modulból az utolsó kettő vagy azok közül valamelyike hiányzik (ilyenkor azonban a szintetizátor nem képes önmagában hangkeltésre): hiányozhat a játékvezérlő alegység és a hangszóró is – ilyenkor a szintetizátort mint műszaki cikket hangmodulnak szokás nevezni. A hangmodulokhoz külső perifériákként kell csatlakoztatni a hangszer voltot biztosító alegységeket. A szintetizátorok a huszadik század második felétől kezdve vannak jelen a zenei életben, tömeges elterjedésük a hetvenes (hivatásos zenekarok), majd a nyolcvanas (amatőrök, magánszemélyek) évektől kezdve figyelhető meg. Az elmúlt kb. fél évszázad alatt meghódították és részbe iparrá tették a könnyűzenét (ez nem feltétlenül dicséret); míg a hetvenes években a zenekarok többsége pusztán a könnyűzenét uraló jazz/rock műfajok nélkülözhetetlen kelléke, a színpadi orgona kiváltására használta, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján megjelent a tudatos és a teljes zenei koncepciót uraló használatuk, valamint megjelentek a kizárólagosan ezt az eszközt használó zenekarok (synth pop). A kilencvenes évek elejére meghatározóvá váltak a könnyűzenében, egy teljesen külön műnemet, az elektronikus zenét teremtve. E műnemen túl is, egy-egy szintetizátor (vagy hasonló elektronikus hangeszköz) a maga lehetőségeivel és gyengeségeivel (pl. a szokásos arzenálból (hangversenyzongora, hegedű, kórus stb.) kiugró, egyedibb hangzást biztosító beépített, „preset” hangok vagy a polifónia alacsony/magas foka) sok esetben hallható mértékben meghatározhatja az ezt használó előadók, vagy akár egy zenei korszak stílusát, ikonikus motívumait. A szintetizátoroknak számos előnyük van a hagyományos billentyűs hangszerekkel szemben, így pl. 1). a hangkeltés rugalmas, emulatív volta (több-kevesebb tökéletességgel „imitálható” velük nemcsak többféle hangszer, akár egyszerre is, hanem egész zenekarok hangzása); 2) a hordozhatóságuk, és 3). digitalizálható voltuk, azaz hogy képesek kommunikálni a modern digitális eszközökkel (számítógépek, más hangszerek), így pl. elláthatóak memóriával akár a játék, akár az ennek során alkalmazott vezérlőutasítások és beállítások tárolására, vagy alkalmasak a játék automatizációjára is („gépzene”). (hu)
|
