dbo:abstract
|
- Another Lesson in Violence címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes második koncertlemeze 1997. július 8-án. Az album az együttes pályájának jelentős változásai után jelent meg a Century Media kiadásában. Az 1992-ben megjelent Force of Habit album megjelenése után öt évig inaktív korszak következett, majd 1997-ben újra turnéra indult a zenekar. Az énekes az a Paul Baloff lett, aki a debütáló Bonded by Blood albumon énekelt, és 1986-ban kiszállt a zenekarból. Tom Hunting dobos szintén visszatért a zenekarba, aki a kezdetektől fogva 1989-ig volt zenekari tag. Korábban a Fabulous Disaster turnéja előtt lépett ki betegségre hivatkozva. A basszusgitárt pedig egy újonnan csatlakozott zenész Jack Gibson kezelte. A koncert felvétele 1997. március 8-án került rögzítésre a San Franciscobanban található The Trocadero-ban. A koncertanyag érdekessége, hogy az A Lesson in Violence dalban is vendégszerepel. Mivel újra Paul Baloff lett az énekes, a koncertek alkalmával elsősorban a vele készült Bonded By Blood anyag alkotta a repertoár nagy részét.Az album produceri feladatait az együttes mellett látta el, akivel a későbbiekben is számos alkalommal dolgoztak együtt. Első stúdióalbumuk amelyen közösen dolgoztak a 2004-es, visszatérésnek is tekinthető Tempo of the Damned lett. Az "Another Lesson in Violence" kedvező fogadtatásban részesült. Az Allmusic kritikája ugyan csak három pontot adott rá a lehetséges ötből, de kiemelte a felvétel elképesztő nyers és élő hangzását. A négy és fél pontot adott rá, és teljesen lenyűgöző és hibátlan anyagként írt róla. Kiemelte a zenekar sebes játékát, a "nagyszerű énekteljesítményt", a "fantasztikus gitármunkát" és a "csúcsminőségű örült dobolást". A szerző a "legjobb metal koncertalbumnak" nevezte, és "bátran ajánlja mindenkinek, aki távolról érdeklődik a thrash metal iránt".Az 1997-es visszatérés nem sikerült tartósnak. Új nagylemezt nem adtak ki, és 1998 elején néhány hónappal az album megjelenése után ismét leállt a zenekar. Három év után, 2001-ben ismét aktiválták magukat, de 2002. február 2-án Paul Baloff stroke következtében elhunyt. Helyére visszahívták Steve "Zetro" Souza-át aki korábban is Baloff-ot helyettesítette 1986-tól 1993-ig. (hu)
- Another Lesson in Violence címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes második koncertlemeze 1997. július 8-án. Az album az együttes pályájának jelentős változásai után jelent meg a Century Media kiadásában. Az 1992-ben megjelent Force of Habit album megjelenése után öt évig inaktív korszak következett, majd 1997-ben újra turnéra indult a zenekar. Az énekes az a Paul Baloff lett, aki a debütáló Bonded by Blood albumon énekelt, és 1986-ban kiszállt a zenekarból. Tom Hunting dobos szintén visszatért a zenekarba, aki a kezdetektől fogva 1989-ig volt zenekari tag. Korábban a Fabulous Disaster turnéja előtt lépett ki betegségre hivatkozva. A basszusgitárt pedig egy újonnan csatlakozott zenész Jack Gibson kezelte. A koncert felvétele 1997. március 8-án került rögzítésre a San Franciscobanban található The Trocadero-ban. A koncertanyag érdekessége, hogy az A Lesson in Violence dalban is vendégszerepel. Mivel újra Paul Baloff lett az énekes, a koncertek alkalmával elsősorban a vele készült Bonded By Blood anyag alkotta a repertoár nagy részét.Az album produceri feladatait az együttes mellett látta el, akivel a későbbiekben is számos alkalommal dolgoztak együtt. Első stúdióalbumuk amelyen közösen dolgoztak a 2004-es, visszatérésnek is tekinthető Tempo of the Damned lett. Az "Another Lesson in Violence" kedvező fogadtatásban részesült. Az AllMusic kritikája ugyan csak három pontot adott rá a lehetséges ötből, de kiemelte a felvétel elképesztő nyers és élő hangzását. A négy és fél pontot adott rá, és teljesen lenyűgöző és hibátlan anyagként írt róla. Kiemelte a zenekar sebes játékát, a "nagyszerű énekteljesítményt", a "fantasztikus gitármunkát" és a "csúcsminőségű örült dobolást". A szerző a "legjobb metal koncertalbumnak" nevezte, és "bátran ajánlja mindenkinek, aki távolról érdeklődik a thrash metal iránt".Az 1997-es visszatérés nem sikerült tartósnak. Új nagylemezt nem adtak ki, és 1998 elején néhány hónappal az album megjelenése után ismét leállt a zenekar. Három év után, 2001-ben ismét aktiválták magukat, de 2002. február 2-án Paul Baloff stroke következtében elhunyt. Helyére visszahívták Steve "Zetro" Souza-át aki korábban is Baloff-ot helyettesítette 1986-tól 1993-ig. (hu)
- <api batchcomplete="">Another Lesson in Violence címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes második koncertlemeze 1997. július 8-án. Az album az együttes pályájának jelentős változásai után jelent meg a Century Media kiadásn. Az 1992-ben megjelent Force of Habit album megjelenése után öt évig inaktív korszak következett, majd 1997-ben újra turnéra indult a zenekar. Az énekes az a Paul Baloff lett, aki a debütáló Bonded by Blood albumon énekelt, és 1986-ban kiszállt a zenekarból. Tom Hunting dobos szintén visszatért a zenekarba, aki a kezdetektől fogva 1989-ig volt zenekari tag. Korn a Fabulous Disaster turnéja előtt lépett ki betegségre hivatkozva. A basszusgitárt pedig egy újonnan csatlakozott zenész Jack Gibson kezelte. A koncert felvétele 1997. március 8-án került rögzítésre a San Franciscobanban található The Trocadero-ban. A koncertanyag érdekessége, hogy az A Lesson in Violence dalban Robb Flynn is vendégszerepel.Mivel újra Paul Baloff lett az énekes, a koncertek alkalmával elsősorban a vele készült Bonded By Blood anyag alkotta a repertoár nagy részét.Az album produceri feladatait az együttes mellett Andy Sneap látta el, akivel a késiekben is számos alkalommal dolgoztak együtt. Első stྭi༺lbumuk amelyen közösen dolgoztak a 2004-es, visszatérésnek is tekinthető Tempo of the Damned lett.Az "Another Lesson in Violence" kedvező fogadtatásban részesült. Az AllMusic kritikája ugyan csak három pontot adott rá a lehetséges ötből, de kiemelte a felvétel elképesztő nyers és élő hangzását. A Sputnikmusic négy és fél pontot adott rá, és teljesen lenyűgöző és hibátlan anyagként írt róla. Kiemelte a zenekar sebes játékát, a "nagyszerű énekteljesítményt", a "fantasztikus gitármunkát" és a "csྫྷsminőségű örült dobolást". A szerző a "legjobb metal koncertalbumnak" nevezte, és "bátran ajánlja mindenkinek, aki távolról érdeklᔝik a thrash metal iránt".Az 1997-es visszatérés nem sikerült tartósnak. Új nagylemezt nem adtak ki, és 1998 elején néhány hónappal az album megjelenése után ismét leállt a zenekar. Három év után, 2001-ben ismét aktiválták magukat, de 2002. február 2-án Paul Baloff stroke következtn elhunyt. Helyére visszahívták Steve "Zetro" Souza-át aki korn is Baloff-ot helyettesítette 1986-tól 1993-ig. (hu)
- <api batchcomplete="">Another Lesson in Violence címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes második koncertlemeze 1997. július 8-án. Az album az együttes pályájának jelentős változásai után jelent meg a Century Media kiadásában. Az 1992-ben megjelent Force of Habit album megjelenése után öt évig inaktív korszak következett, majd 1997-ben újra turnéra indult a zenekar. Az énekes az a Paul Baloff lett, aki a debütáló Bonded by Blood albumon énekelt, és 1986-ban kiszállt a zenekarból. Tom Hunting dobos szintén visszatért a zenekarba, aki a kezdetektől fogva 1989-ig volt zenekari tag. Korábban a Fabulous Disaster turnéja előtt lépett ki betegségre hivatkozva. A basszusgitárt pedig egy újonnan csatlakozott zenész Jack Gibson kezelte. A koncert felvétele 1997. március 8-án került rögzítésre a San Franciscobanban található The Trocadero-ban. A koncertanyag érdekessége, hogy az A Lesson in Violence dalban Robb Flynn is vendégszerepel.Mivel újra Paul Baloff lett az énekes, a koncertek alkalmával elsősorban a vele készült Bonded By Blood anyag alkotta a repertoár nagy részét.Az album produceri feladatait az együttes mellett Andy Sneap látta el, akivel a későbbiekben is számos alkalommal dolgoztak együtt. Első stúdióalbumuk amelyen közösen dolgoztak a 2004-es, visszatérésnek is tekinthető Tempo of the Damned lett.Az "Another Lesson in Violence" kedvező fogadtatásban részesült. Az AllMusic kritikája ugyan csak három pontot adott rá a lehetséges ötből, de kiemelte a felvétel elképesztő nyers és élő hangzását. A Sputnikmusic négy és fél pontot adott rá, és teljesen lenyűgöző és hibátlan anyagként írt róla. Kiemelte a zenekar sebes játékát, a "nagyszerű énekteljesítményt", a "fantasztikus gitármunkát" és a "csúcsminőségű örült dobolást". A szerző a "legjobb metal koncertalbumnak" nevezte, és "bátran ajánlja mindenkinek, aki távolról érdeklődik a thrash metal iránt".Az 1997-es visszatérés nem sikerült tartósnak. Új nagylemezt nem adtak ki, és 1998 elején néhány hónappal az album megjelenése után ismét leállt a zenekar. Három év után, 2001-ben ismét aktiválták magukat, de 2002. február 2-án Paul Baloff stroke következtében elhunyt. Helyére visszahívták Steve "Zetro" Souza-át aki korábban is Baloff-ot helyettesítette 1986-tól 1993-ig. (hu)