dbo:abstract
|
- Gary Wayne Holt (Richmond, Kalifornia, 1964. május 4. –) amerikai gitáros, az amerikai Exodus thrash metal együttes fő dalszerzője és gitárosa. A Slayer nevű együttesben ő vette át a 2013-ban elhunyt Jeff Hanneman gitáros helyét. Először 2011. február 12-én jelentette be a Slayer, hogy ideiglenesen Holt veszi át Hanneman helyét. Holt is játszott a Slayerben a Big 4 koncerten 2011. április 23-án, majd Hanneman 2013. május 2-án bekövetkező halála óta, Holt a Slayer gitárosa Kerry King mellett. Játéka a 2015-ben megjelent Repentless albumon is hallható.Saját zenekara az Exodus, ahol nemcsak fő dalszerző, hanem ő írja a szövegek nagy részét is, valamint a produceri munkálatokból is gyakran kiveszi a részét. Társa az 1983 és 1992 közötti időszakban Rick Hunolt volt, aki a 2004-es Tempo of the Damned című visszatérő albumon is játszott. Kettejük párosa nagymértékben meghatározta az együttes hangzásvilágát, legendássá vált duójuk számtalan együttesre volt hatással. A rajongók által kapták meg a H-team elnevezést, mely a Holt–Hunolt nevek kezdőbetűire utal.A Slayer-beli kötelezettségei révén, egyre kevesebb időt tud szánni saját zenekarára, ezért a koncerteken Kragen Lum gitáros szokta helyettesíteni. (hu)