Property Value
dbo:abstract
  • Az Apollo–12 az Apollo-program hatodik emberes repülése, egyben a második, amely leszállt a Holdon. Ez az egyetlen repülés, amely főként mérnöki kísérlet volt, ezen az expedíción kísérletezték ki a hajszálpontos leszállást, amely minden későbbi geológiai kutatóexpedíció alapjának számított. A holdra szállások típusrendszerében a H típusú küldetés jelet kapta, azaz az űrhajósok nagyjából 30 órányi tartózkodással másfélszer több időt töltöttek a holdfelszínen az Apollo–11 űrhajósainál, míg két, hozzávetőleg 4 órás holdsétát tehettek, amellyel megnégyszerezték elődeik tartózkodási idejét. A legénységet Pete Conrad parancsnok, Alan Bean holdkomp pilóta és Dick Gordon parancsnoki modul pilóta alkotta, akik csak kis híján maradtak le a történelmi elsőségről. A trió minden tagja a Haditengerészet pilótája volt, és különleges baráti összetartásuk különösen sikeressé tette expedíciójukat. Az expedíció fő feladata a hat műszerből álló, bővített ALSEP felállítása és egy 31 hónappal korábban felküldött és sikeresen leszállt holdszonda meglátogatása volt. Először használták a holdprogram során a Holdhoz való eljutáshoz az ún. „”, felhagyva a biztonságos „szabad visszatérési pálya” alkalmazásával, illetve először használtak plutóniumos termoelektromos generátort a műszerek áramszükségletének előállításához. Az űrhajósok további feladata volt még nagyobb távolság megtétele gyalogosan az Armstrong és Aldrin által szerzett tapasztalatokra épített geológiai kutatóút során. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 16476 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 53395 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23721177 (xsd:integer)
prop-hu:crew1Up
prop-hu:crew2Up
prop-hu:crew3Up
prop-hu:elozo
prop-hu:előzőRepülés
prop-hu:flights1Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights2Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights3Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:földetÉrésHelye
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:földetÉrésIdeje
  • --11-24
  • 75504.0
prop-hu:holdkompTömege
  • 15235.0
prop-hu:hordozórakéta
prop-hu:hívójel
  • holdkomp - Intrepid (hu)
  • parancsnoki modul - Yankee Clipper (hu)
  • holdkomp - Intrepid (hu)
  • parancsnoki modul - Yankee Clipper (hu)
prop-hu:időtartam
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:keringésekSzáma
  • Hold körül 45 (hu)
  • Hold körül 45 (hu)
prop-hu:kovetkezo
prop-hu:következőRepülés
prop-hu:leszállásHelye
  • 3 (xsd:integer)
  • Hold, Viharok óceánja (hu)
prop-hu:leszállásIdeje
  • --11-19
  • 24875.0
prop-hu:nssdcId
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:periódusFöldKörül
  • 88.160000 (xsd:double)
prop-hu:periódusHoldKörül
  • 120 (xsd:integer)
prop-hu:position
  • Holdkomp pilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Parancsnoki egység pilóta (hu)
  • Holdkomp pilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Parancsnoki egység pilóta (hu)
prop-hu:pályahajlásFöldKörül
  • 32.540000 (xsd:double)
prop-hu:pályamagasságFöldKörül
  • 185 (xsd:integer)
prop-hu:pályamagasságHoldKörül
  • 115.900000 (xsd:double)
prop-hu:repülésNeve
  • Apollo–12 (hu)
  • Apollo–12 (hu)
prop-hu:repülésjelvény
  • Apollo 12 insignia.png (hu)
  • Apollo 12 insignia.png (hu)
prop-hu:start
  • --11-14
  • 58920.0
prop-hu:starthely
  • Kennedy Űrközpont, 39-A (hu)
  • Kennedy Űrközpont, 39-A (hu)
prop-hu:személyzet
  • Pete Conrad parancsnok Dick Gordon parancnsoki egység pilóta Al Bean holdkomp pilóta (hu)
  • Pete Conrad parancsnok Dick Gordon parancnsoki egység pilóta Al Bean holdkomp pilóta (hu)
prop-hu:személyzetKép
  • Apollo 12 crew.jpg (hu)
  • Apollo 12 crew.jpg (hu)
prop-hu:személyzetKépaláírás
  • Személyzet (hu)
  • Személyzet (hu)
prop-hu:tartalékSzemélyzet
  • Dave Scott parancsnok Al Worden parancsnoki egység pilóta Jim Irwin holdkomp pilóta (hu)
  • Dave Scott parancsnok Al Worden parancsnoki egység pilóta Jim Irwin holdkomp pilóta (hu)
prop-hu:terminology
  • Űrhajós (hu)
  • Űrhajós (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrhajóTömege
  • 28838.0
prop-hu:űrügynökség
  • NASA25px (hu)
  • NASA25px (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Apollo–12 (hu)
  • Apollo–12 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elozo of
is prop-hu:előzőRepülés of
is prop-hu:kovetkezo of
is prop-hu:következőRepülés of
is prop-hu:repülések of
is foaf:primaryTopic of