Property Value
dbo:abstract
  • Az Apollo-program ötödik űrutazókkal végrehajtott repülése az Apollo–11 volt. Az első kísérlet a holdra szállásra, amely egyben az első sikeres holdra szállás is lett. A holdprogram fő célkitűzése 1969. július 20-án teljesült, amikor Neil Armstrong és Buzz Aldrin sima leszállást teljesítettek a (Nyugalom Tengerén), a Hold innenső oldalának egyik lávasíkságán. Később 2 óra 31 perc 40 másodperces időtartamú holdsétát tett a két űrhajós, amelyen 21,55 kg holdkőzet- és holdpormintát gyűjtöttek. Az expedíció harmadik tagja Michael Collins volt, aki Hold körüli pályán keringett a parancsnoki űrhajóval, míg két társa a holdkomppal (LM) leszállt a felszínre. A sikeres holdra szállás az emberiség legnagyszerűbb tudományos eredményei közé sorolt, máig ható teljesítmény, emellett a hidegháborús katonai szembenállás idején az egész emberiség eggyé válását elősegítő, szimbolikus esemény volt, amely rövid időn belül elvezetett a világűrbeli együttműködéséhez és a katonai enyhüléshez. Az Apollo 11 pontos leszállási helyét a Hold térképek Statio Tranquillitatis „Nyugalom Bázis” önálló néven jelölik. Ilyenformán egyedi módon a Holdon hátrahagyott tárgyak a felszíni képződményekre jellemző megjelölést kaptak. A helyszín közelében fekszik a három űrhajós nevét viselő, nagyobb távcsövekkel látható három kráter is, amelyeket a megszokottól eltérően élő személyekről neveztek el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 15166 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 75341 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23821416 (xsd:integer)
prop-hu:crew1Up
prop-hu:crew2Up
prop-hu:crew3Up
prop-hu:elozo
prop-hu:előzőRepülés
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:flights1Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights2Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights3Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:földetÉrésHelye
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:földetÉrésIdeje
  • 1969 (xsd:integer)
  • 60635.0
prop-hu:holdkompTömege
  • 16448.0
prop-hu:hordozórakéta
prop-hu:hívójel
  • holdkomp - Eagle (hu)
  • parancsnoki modul - Columbia (hu)
  • holdkomp - Eagle (hu)
  • parancsnoki modul - Columbia (hu)
prop-hu:időtartam
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:keringésekSzáma
  • Hold körül: 30 (hu)
  • Hold körül: 30 (hu)
prop-hu:kovetkezo
prop-hu:következőRepülés
prop-hu:leszállásHelye
  • 0 (xsd:integer)
  • Hold, Nyugalom tengere (hu)
prop-hu:leszállásIdeje
  • 1969 (xsd:integer)
  • 73060.0
prop-hu:nssdcId
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:periódusFöldKörül
  • 88.180000 (xsd:double)
prop-hu:periódusHoldKörül
  • 2.150000 (xsd:double)
prop-hu:position
  • Holdkomppilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Parancsnoki egység pilóta (hu)
  • Holdkomppilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Parancsnoki egység pilóta (hu)
prop-hu:pályahajlásFöldKörül
  • 32.500000 (xsd:double)
prop-hu:pályahajlásHoldKörül
  • 1.200000 (xsd:double)
prop-hu:pályamagasságFöldKörül
  • 190.600000 (xsd:double)
prop-hu:pályamagasságHoldKörül
  • 113.400000 (xsd:double)
prop-hu:repülésNeve
  • Apollo–11 (hu)
  • Apollo–11 (hu)
prop-hu:repülésjelvény
  • Apollo 11 insignia.png (hu)
  • Apollo 11 insignia.png (hu)
prop-hu:repülésjelvényMérete
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:start
  • 1969 (xsd:integer)
  • 48720.0
prop-hu:starthely
  • Kennedy Űrközpont, 39-A (hu)
  • Kennedy Űrközpont, 39-A (hu)
prop-hu:személyzet
prop-hu:személyzetKép
  • Ap11-s69-31740.jpg (hu)
  • Ap11-s69-31740.jpg (hu)
prop-hu:személyzetKépaláírás
  • Személyzet (hu)
  • Személyzet (hu)
prop-hu:tartalékSzemélyzet
prop-hu:terminology
  • Űrhajós (hu)
  • Űrhajós (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrhajóTömege
  • 30320.0
prop-hu:űrügynökség
  • NASA25px (hu)
  • NASA25px (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Apollo–11 (hu)
  • Apollo–11 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elozo of
is prop-hu:előzőRepülés of
is prop-hu:kovetkezo of
is prop-hu:következőRepülés of
is foaf:primaryTopic of