| dbo:abstract
|
- Az Apollo–4 az amerikai Apollo-program űrhajósok nélküli negyedik repülése, a holdrakéta első tesztje. Ennek keretében először indították a Saturn V óriásrakétát (amely később a köznyelvben holdrakétaként híresült el) és próbálták ki valós körülmények között annak vadonatúj fejlesztésű S-IC jelű első fokozatát, illetve a működési elvében is forradalmian új S-II és S-IVB jelű második és harmadik fokozatát. Szintén először használták a starthoz az új 39A indítóállást, a hernyótalpas szállítójárművet, a mobil indítótornyot, az összeszereléskor a VAB-csarnokot és mindazt az infrastruktúrát, amelyet a holdprogram céljaira hoztak létre, hogy óriásrakétákat indíthassanak a Hold felé. A NASA kialakított egy repülési sorrendet, amelynek repüléseit betűkkel jelölte meg. Az Apollo–4 lett az első betűvel jelölt, A típusú repülés, vagyis az űrhajó automata üzemmódban végrehajtott próbája a Saturn V rakétával. A repülés célja az volt, hogy igazolják a Saturn V megfelelőségét, a rakéta és űrhajó(k) szerkezeti integritását és repülési készségét, a harmadik rakétafokozat leállíthatóságát és újraindíthatóságát a világűrben. Összesen több ezer méréssel kívánta a NASA alátámasztani a rakéta és az űrhajó működőképességét. Érdekes módon a tesztet is teszttel erősítették meg, a működőképes SA–501 rakéta és CSM–017 űrhajó startjának előkészítését megelőzte egy életnagyságú és szerelhető rakétamakett (nem repképes, de minden más dimenziójában és funkciójában, pl. csatlakozók elhelyezésében élethű utánzat), az AS–500F összeszerelése és indítóállásban a startra való felkészítése, amellyel a repülés előtt kiküszöböltek a startot esetleg érintő minden problémát. A rakéta kipróbálásán túl a teszt másik célja volt, hogy az űrhajót is teszteljék. A repülésre felkészített CSM–017 űrhajó az Apollo–1 katasztrófájának tapasztalatai alapján már némileg átalakított Block I változat volt, amelynek egyik fő ismérveként kapott egy új fejlesztésű hőpajzsot is. A tervek szerint a rakétával felbocsátják az űrhajót, amely két keringésnyi időt töltött volna Föld körüli pályán, majd az S-IV újbóli beindításával sebességet és magasságot nyertek volna, majd egyfajta ún. meghajtott leszállással, azaz a légkörbe lépés pillanatáig tovább gyorsítva az űrhajót a holdi visszatérési sebességet megközelítve érte volna el a Földet az űrhajó, kitéve a hőpajzsot az effajta manőver fokozott hőterhelésének. A startra 1967. november 9-én került sor. Reggel 7:00-kor (12:00 UTC) startolt az űrhajó Cape Kennedy 39A indítóállásáról. Az eseményre a programban jelentős teljesítményt nyújtó összes dolgozót meghívták vendégként. A start tökéletes volt; a rakéta mindhárom fokozatának tervszerű működése végén egy kb. 185 km pályamagasságú, közel körpályára állt az Apollo űrhajó. Két keringésnyi ideig rendszerellenőrzés zajlott le, majd beindították az S-IVB hajtóművét újra és a harmadik keringés pályamagasságát extrém módon megemelték. A manőver végén leválasztották a rakétafokozatot, majd még az űrhajó saját is gyorsítottak, tovább emelve a magasságot. Végül a Föld felé fordították az űrhajó orrát és megkezdték a leszállást. A légkör peremét kb. 40 000 km/h sebességgel érte el a parancsnoki egység, majd letesztelve a hármas mentőernyő-rendszert is, problémamentesen leszállt a rá várakozó repülőgép-hordozó közelében, a kijelölt célponttól 16 km távolságban, a Csendes-óceánon. (hu)
- Az Apollo–4 az amerikai Apollo-program űrhajósok nélküli negyedik repülése, a holdrakéta első tesztje. Ennek keretében először indították a Saturn V óriásrakétát (amely később a köznyelvben holdrakétaként híresült el) és próbálták ki valós körülmények között annak vadonatúj fejlesztésű S-IC jelű első fokozatát, illetve a működési elvében is forradalmian új S-II és S-IVB jelű második és harmadik fokozatát. Szintén először használták a starthoz az új 39A indítóállást, a hernyótalpas szállítójárművet, a mobil indítótornyot, az összeszereléskor a VAB-csarnokot és mindazt az infrastruktúrát, amelyet a holdprogram céljaira hoztak létre, hogy óriásrakétákat indíthassanak a Hold felé. A NASA kialakított egy repülési sorrendet, amelynek repüléseit betűkkel jelölte meg. Az Apollo–4 lett az első betűvel jelölt, A típusú repülés, vagyis az űrhajó automata üzemmódban végrehajtott próbája a Saturn V rakétával. A repülés célja az volt, hogy igazolják a Saturn V megfelelőségét, a rakéta és űrhajó(k) szerkezeti integritását és repülési készségét, a harmadik rakétafokozat leállíthatóságát és újraindíthatóságát a világűrben. Összesen több ezer méréssel kívánta a NASA alátámasztani a rakéta és az űrhajó működőképességét. Érdekes módon a tesztet is teszttel erősítették meg, a működőképes SA–501 rakéta és CSM–017 űrhajó startjának előkészítését megelőzte egy életnagyságú és szerelhető rakétamakett (nem repképes, de minden más dimenziójában és funkciójában, pl. csatlakozók elhelyezésében élethű utánzat), az AS–500F összeszerelése és indítóállásban a startra való felkészítése, amellyel a repülés előtt kiküszöböltek a startot esetleg érintő minden problémát. A rakéta kipróbálásán túl a teszt másik célja volt, hogy az űrhajót is teszteljék. A repülésre felkészített CSM–017 űrhajó az Apollo–1 katasztrófájának tapasztalatai alapján már némileg átalakított Block I változat volt, amelynek egyik fő ismérveként kapott egy új fejlesztésű hőpajzsot is. A tervek szerint a rakétával felbocsátják az űrhajót, amely két keringésnyi időt töltött volna Föld körüli pályán, majd az S-IV újbóli beindításával sebességet és magasságot nyertek volna, majd egyfajta ún. meghajtott leszállással, azaz a légkörbe lépés pillanatáig tovább gyorsítva az űrhajót a holdi visszatérési sebességet megközelítve érte volna el a Földet az űrhajó, kitéve a hőpajzsot az effajta manőver fokozott hőterhelésének. A startra 1967. november 9-én került sor. Reggel 7:00-kor (12:00 UTC) startolt az űrhajó Cape Kennedy 39A indítóállásáról. Az eseményre a programban jelentős teljesítményt nyújtó összes dolgozót meghívták vendégként. A start tökéletes volt; a rakéta mindhárom fokozatának tervszerű működése végén egy kb. 185 km pályamagasságú, közel körpályára állt az Apollo űrhajó. Két keringésnyi ideig rendszerellenőrzés zajlott le, majd beindították az S-IVB hajtóművét újra és a harmadik keringés pályamagasságát extrém módon megemelték. A manőver végén leválasztották a rakétafokozatot, majd még az űrhajó saját is gyorsítottak, tovább emelve a magasságot. Végül a Föld felé fordították az űrhajó orrát és megkezdték a leszállást. A légkör peremét kb. 40 000 km/h sebességgel érte el a parancsnoki egység, majd letesztelve a hármas mentőernyő-rendszert is, problémamentesen leszállt a rá várakozó repülőgép-hordozó közelében, a kijelölt célponttól 16 km távolságban, a Csendes-óceánon. (hu)
|
