Property Value
dbo:abstract
  • Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete, amit koronként eltérően értelmeztek és ünnepeltek. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz, melyet a később hozzákapcsolódó Szűz Mária-tisztelet egyházi jellegűvé változtatott. 1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé minősítette Szent István napját, és Budára hozatta a Szent Jobbot, ezzel fejezve ki, hogy a Habsburgok legitim magyar uralkodók. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban nem engedélyezték a független magyar államot jelképező első király ünneplését, de 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át. A két világháború között újra a nemzeti érzelmek kerültek előtérbe, így az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet. A kommunista hatalom ezt nem törölte el, hanem 1950-től a népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította. A hivatalos ünneplés Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. Bár délután a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmeneten részt vesznek a közjogi méltóságok is, az eseményen elsősorban a hívők tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adományozzák a legtöbb állami kitüntetést, köztük a Magyar Szent István-rendet. Magyarország legrangosabb elismerését elsőnek Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok és Lámfalussy Sándor magyar jegybankár, „az euró atyja” vehette át 2013-ban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1406871 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 27619 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23823750 (xsd:integer)
prop-hu:alternatívNeve
  • (hu)
  • Szent István király ünnepe, (hu)
  • államalapítás ünnepe, (hu)
  • új kenyér ünnepe (hu)
  • (hu)
  • Szent István király ünnepe, (hu)
  • államalapítás ünnepe, (hu)
  • új kenyér ünnepe (hu)
prop-hu:cím
  • Az ünnep, amelyet a kommunisták sem mertek eltörölni (hu)

prop-hu:dátum
  • 2015-08-20 (xsd:date)
prop-hu:elérés
  • 2017-08-24 (xsd:date)
prop-hu:hivatalosNeve
  • az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe (hu)

prop-hu:ideje
prop-hu:kapcsolódóÜnnep
prop-hu:kiadó
  • Múlt-kor (hu)
  • Múlt-kor (hu)
prop-hu:kép
  • Budapest St. Stephen's Day fireworks.png (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Ünnepi tűzijáték Budapesten (hu)
  • Ünnepi tűzijáték Budapesten (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Augusztus 20-i nemzeti ünnep (hu)
  • Augusztus 20-i nemzeti ünnep (hu)
prop-hu:típus
  • nemzeti (hu)
  • nemzeti (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ünneplik
dct:subject
rdfs:label
  • Augusztus 20-i nemzeti ünnep (hu)
  • Augusztus 20-i nemzeti ünnep (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:ünnepnapja of
is foaf:primaryTopic of