Property Value
dbo:abstract
  • I. (Szent) István (születési nevén: Vajk, latinul: Sanctus Stephanus) (975 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia, a keresztény magyar állam megteremtőjeként a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja. A katolikus egyház egyházszervezői tevékenysége miatt szentté avatta és Magyarország fővédőszentje lett. 969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor. Liudolf Gizellát, II. Henrik bajor herceg leányát 995 körül vette feleségül. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január 1-én (az akkor érvényes Julián naptár alapján 1000 karácsonyán) történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Ez az államalakulat 1028-tól kis híján az egész Kárpát-medencére kiterjedt és államformájában a 20. századig nem történt változás. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő magyar törzseket kényszerrel vagy békés úton maga mellé állította és az ellene irányuló lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-a, 1083-as székesfehérvári szentté avatásának évfordulója 1771 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – nemzeti ünnep. Külföldön, mivel halála napján Nagyboldogasszony napja van, az azt követő napon, augusztus 16-án ünneplik. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős katolikus ereklye. Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. A kereszténység terjedését szigorú büntetésekkel kényszerítette ki. A közigazgatást a várak köré szervezte és kialakította a vármegyerendszert. Miután sikerült békét teremtenie, az ország a zarándokok és a kereskedők kedvelt útvonalává vált. Mindkét fiát túlélte. 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el, az általa építtetett bazilikában, melynek védőszentje Szűz Mária. Halála után belháború dúlta az országot. I. László király kezdeményezésére VII. Gergely pápa kanonizálta 1083-ban fiatalabbik fiával, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. (hu)

dbo:heir
dbo:parent
dbo:placeOfBurial
dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 7935 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 109980 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23871767 (xsd:integer)
prop-hu:after
  • nem volt (hu)
  • (Velencei) Péter (hu)
  • nem volt (hu)
  • (Velencei) Péter (hu)
prop-hu:author
  • dbpedia-hu:Grandpierre_K._Endre
  • dbpedia-hu:Kristó_Gyula
  • dbpedia-hu:László_Gyula_(történész)
  • Gallus (hu)
  • Györffy György (hu)
  • Csorba Csaba (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • John Skylitzes (hu)
  • Kristó Gyula (hu)
  • Karácsonyi János (hu)
  • Veszprémy László (hu)
  • Klaniczay Gábor (hu)
  • Tringli István (hu)
  • Dercsényi Dezső (hu)
  • Breuer János (hu)
  • Buzás Gergely (hu)
  • Kristó Gyula – Makk Ferenc (hu)
  • Kézai Simon (hu)
  • Lenkey Zoltán (hu)
  • Magyar Zoltán (hu)
  • Makk Ferenc (hu)
  • Merseburgi Thietmar (hu)
  • Querfurti Bruno (hu)
  • Thoroczkay Gábor (hu)
  • Wipo (hu)
prop-hu:authorLink
  • Györffy György (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Kristó Gyula (hu)
  • Nora Berend (hu)
  • Bryan Cartledge (hu)
  • Florin Curta (hu)
  • Györffy György (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Kristó Gyula (hu)
  • Nora Berend (hu)
  • Bryan Cartledge (hu)
  • Florin Curta (hu)
prop-hu:before
  • nem volt (hu)
  • Géza (hu)
  • nem volt (hu)
  • Géza (hu)
prop-hu:chapter
  • Hungary (hu)
  • Gizella (hu)
  • The Liberty of the Holy King: Saint Stephen and the Holy Kings in the Hungarian Legal Heritaga (hu)
  • Introduction to Hartvic, Life of King Stephen of Hungary (hu)
  • On the Foreign Policy of Saint Stephen (hu)
  • Romanian Society in the Early Middle Ages (hu)
  • Szent István (hu)
  • The Dioceses and Bishops of Saint Stephen (hu)
  • The Duchy of Nitra (hu)
  • The Life of King Stephen the Saint (hu)
  • The beginnings of the nobility in Slovakia (hu)
  • The kingdom of Hungary (hu)
  • Transylvania around AD 1000 (hu)

prop-hu:editor
  • dbpedia-hu:Veszprémy_László
  • Kristó Gyula (hu)
  • Zsoldos Attila (hu)
  • Kristó Gyula, Engel Pál, Makk Ferenc (hu)
  • Berend Nóra (hu)
  • Geréb László (hu)
  • Hamza Gábor (hu)
  • Przemysław Urbańczyk (hu)
  • Thomas Head (hu)
prop-hu:editor1First
  • Ioan-Aurel (hu)
  • Mikuláš (hu)
  • Ioan-Aurel (hu)
  • Mikuláš (hu)
prop-hu:editor1Last
  • Pop (hu)
  • Teich (hu)
  • Pop (hu)
  • Teich (hu)
prop-hu:editor2First
  • Ioan (hu)
  • Dušan (hu)
  • Ioan (hu)
  • Dušan (hu)
prop-hu:editor2Last
  • Kováč (hu)
  • Bolovan (hu)
  • Kováč (hu)
  • Bolovan (hu)
prop-hu:editor3First
  • Martin D. (hu)
  • Martin D. (hu)
prop-hu:editor3Last
  • Brown (hu)
  • Brown (hu)
prop-hu:editorFirst
  • Attila (hu)
  • Timothy (hu)
  • József (hu)
  • Attila (hu)
  • Timothy (hu)
  • József (hu)
prop-hu:editorLast
  • Reuter (hu)
  • Szentpéteri (hu)
  • Zsoldos (hu)
  • Reuter (hu)
  • Szentpéteri (hu)
  • Zsoldos (hu)
prop-hu:előd
prop-hu:first
  • Tudor (hu)
  • Nora (hu)
  • Ján (hu)
  • Bryan (hu)
  • László (hu)
  • Gábor (hu)
  • Miklós (hu)
  • Herwig (hu)
  • Kornél (hu)
  • Florin (hu)
  • John Cumming, Paul Burns (hu)
  • Nádori, (hu)
  • Rodulfus (hu)
  • Rosemary Ellen (hu)
  • Szakács Béla Zsolt (hu)
  • Vincent J., CM (hu)
  • Makk Ferenc, Almási Tibor, Csorba László, Draskóczy István, Pálffy Géza (hu)

prop-hu:gyermekei
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1038 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:halálozásiHely
  • - (hu)
  • Esztergom vagy Székesfehérvár (hu)
  • - (hu)
  • Esztergom vagy Székesfehérvár (hu)
prop-hu:halálozásiIdő
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:házastárs
prop-hu:id
  • ISBN 963 214 404 X (hu)
  • ISBN 963 8069 64 3 (hu)
  • ISBN 963-13-2705-1 (hu)
  • ISBN 963 214 404 X (hu)
  • ISBN 963 8069 64 3 (hu)
  • ISBN 963-13-2705-1 (hu)
prop-hu:in
  • Az államalapítás korának írott forrásai (hu)
  • Az államalapítás korának írott forrásai (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9639075124 (xsd:decimal)
prop-hu:jelképei
prop-hu:kegyhely
prop-hu:koronázásDátuma
  • --12-25
prop-hu:koronázásHelye
  • Esztergom (hu)
  • vagy Székesfehérvár (hu)
  • Esztergom (hu)
  • vagy Székesfehérvár (hu)
prop-hu:kép
  • - (hu)
  • Portrayal of Stephen I, King of Hungary on the coronation pall.jpg (hu)
  • - (hu)
  • Portrayal of Stephen I, King of Hungary on the coronation pall.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása, mely a koronázási paláston látható (hu)
  • Egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása, mely a koronázási paláston látható (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • latin (hu)
  • angol (hu)
  • latin (hu)
prop-hu:last
  • Molnár (hu)
  • Hamza (hu)
  • Wolfram (hu)
  • Berend (hu)
  • Alban Butler, (hu)
  • Bakay (hu)
  • Barta János, Bertényi Iván, Kristó Gyula, (hu)
  • Berend Nóra, Laszlovszky József, (hu)
  • Cartledge (hu)
  • Curta (hu)
  • Fodor, Gergely (hu)
  • Glaber (hu)
  • Guiley (hu)
  • Hartvic (hu)
  • Kontler (hu)
  • Lukačka (hu)
  • O'Malley (hu)
  • Steinhübel (hu)
  • Sălăgean (hu)

prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Szeged (hu)
  • Szentendre (hu)
  • Budapest (hu)
  • Szeged (hu)
  • Szentendre (hu)
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • Magyar fejedelem (hu)
  • királya (hu)
  • Magyar fejedelem (hu)
prop-hu:nyughelye
prop-hu:név
  • I. István (hu)
  • Árpád-házi Szent István király (hu)
  • I. István (hu)
  • Árpád-házi Szent István király (hu)
prop-hu:oltárraEmelte
prop-hu:oltárraEmelésIdeje
  • 1083 (xsd:integer)
prop-hu:pages
  • 5 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 37 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 55 (xsd:integer)
  • 127 (xsd:integer)
  • 133 (xsd:integer)
  • 141 (xsd:integer)
  • 236 (xsd:integer)
  • 293 (xsd:integer)
  • 319 (xsd:integer)
  • 375 (xsd:integer)
  • 418 (xsd:integer)
  • 536 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Osiris Kiadó (hu)
  • Akadémiai Kiadó (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Kossuth Kiadó (hu)
  • Routledge (hu)
  • Zeneműkiadó (hu)
  • Szukits Könyvkiadó (hu)
  • Corvina (hu)
  • Helikon (hu)
  • Magyar Világ Kiadó (hu)
  • Nap Kiadó (hu)
  • Neumann Kht. (hu)
  • Szegedi Középkorász Műhely (hu)
  • Szent István Társulat (hu)
  • Magyarok Titkos Története (hu)
  • Infobase Publishing (hu)
  • Lucidus (hu)
  • Pannonica Kiadó (hu)
  • MTA Történettudományi Intézete (hu)
  • Interpopulart (hu)
  • Alba House (hu)
  • Atlantic Research and Publications (hu)
  • Atlantisz Publishing House (hu)
  • Burns & Oates (hu)
  • C. Hurst & Co. (hu)
  • Helikon, Budapest (hu)
  • I.P.C. Könyvek (hu)
  • Jogtudományi Közlöny 51 (hu)
  • Kárpáti Ház (hu)
  • Lucidus Kiadó (hu)
  • Oxford University Press. (hu)
  • Romanian Cultural Institute (hu)
  • Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest (hu)
  • The Pennsylvania State University Press (hu)
  • Wydawnictwo DIG (hu)
  • A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága (hu)

prop-hu:ref
  • harv (hu)
  • harv (hu)
prop-hu:rows
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:szenttéAvatta
prop-hu:szenttéAvatásánakIdeje
  • 1083 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 969 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • - (hu)
  • Esztergom vagy Székesfehérvár (hu)
  • - (hu)
  • Esztergom vagy Székesfehérvár (hu)
prop-hu:születésiIdő
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:sírhely
prop-hu:tisztelt
prop-hu:title
  • dbpedia-hu:Magyarország_uralkodóinak_listája
  • dbpedia-hu:Fájl:SzentKorona_elől.jpg
  • Árpád népe (hu)
  • A Synopsis of Byzantine History, 811–1057 (hu)
  • Királygyilkosságok (hu)
  • Korai magyar történeti lexikon (hu)
  • Holy Rulers and Blessed Princes: Dynastic Cults in Medieval Central Europe (hu)
  • Christianization and the Rise of Christian Monarchy: Scandinavia, Central Europe and Rus', c. 900–1200 (hu)
  • "Az öt testvér szenvedéstörténete (hu)
  • VII. Gergely pápa levele Salamon magyar királyhoz (hu)
  • A Concise History of Hungary (hu)
  • Az esztergomi királyi palota (hu)
  • Butler's Lives of the Saints : August (hu)
  • Conrad II, 990–1039: Emperor of Three Kingdoms (hu)
  • Europe around the year 1000 (hu)
  • Gesta Chuonradi II. imperatoris (hu)
  • Gesta Principum Polonorum (hu)
  • History of Romania: Compendium (hu)
  • Háborúk és hadviselés az Árpádok korában (hu)
  • King Saint Stephen of Hungary (hu)
  • Kodály-kalauz (hu)
  • Képes Krónika (hu)
  • Magyar külpolitika (hu)
  • Magyarok cselekedetei (hu)
  • Magyarország uralkodói (hu)
  • Medieval Hagiography: An Anthology (hu)
  • Millennium in Central Europe: A History of Hungary (hu)
  • Slovakia in History (hu)
  • Szent István a magyar kultúrtörténetben (hu)
  • Szent István király (hu)
  • Szent István király legendája (hu)
  • Szent István király élete (hu)
  • Szent István törvényei és Európa (hu)
  • Szent István és III. András (hu)
  • Szent István és az államalapítás (hu)
  • Szentjobb vára (hu)
  • The Encyclopedia of Saints (hu)
  • The Will to Survive: A History of Hungary (hu)
  • Uralkodók és dinasztiák (hu)
  • Szent István birodalma. A középkori Magyarország története (hu)
  • Saintly Companions: A Cross-Reference of Sainted Relationships (hu)
  • Saint Stephen and His Country: A Newborn Kingdom in Central Europe – Hungary (hu)
  • The New Cambridge Medieval History, Volume III: c. 900–c.1024 (hu)
  • Medium Regni – Középkori magyar királyi székhelyek (hu)
  • Szent István dekrétumai és a jusztiniánuszi törvényhozás. (hu)
  • Királyaink tömegsírban – A magyar királysírok sorsa Géza fejedelemtől Szapolyai Jánosig – 1000–1038. I. István (hu)
  • Az Árpád-ház uralkodói [Rulers of the House of Árpád] (hu)
  • Szent István és Európa - Saint Étienne et l'Europe (hu)
  • The Five Books of the Histories" In Rodulfus Glaber Opera [Oxford Medieval Texts]. (hu)
prop-hu:transTitle
  • Castle of Szentjobb (hu)
  • Castle of Szentjobb (hu)
prop-hu:translator
  • John Wortley (hu)
  • Szabó Károly (hu)
  • John Wortley (hu)
  • Szabó Károly (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 997 (xsd:integer)
  • --12-25
prop-hu:uralkodásVége
  • 1038 (xsd:integer)
  • --12-25
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:védőszentje
  • Magyarországnak, magyaroknak (hu)
  • Magyarországnak, magyaroknak (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • - (hu)
  • Stephen I of Hungary (hu)
  • - (hu)
  • Stephen I of Hungary (hu)
prop-hu:year
  • 1904 (xsd:integer)
  • 1975 (xsd:integer)
  • 1978 (xsd:integer)
  • 1982 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:years
  • 997 (xsd:integer)
  • 1001 (xsd:integer)
prop-hu:állam
  • Magyar Királyság (hu)
  • Magyar Királyság (hu)
prop-hu:édesanya
prop-hu:édesapa
prop-hu:örököse
prop-hu:ünnepnapja
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • I. István magyar király (hu)
  • I. István magyar király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • I. István (hu)
  • Magyar fejedelem (hu)
  • királya (hu)
  • I. István (hu)
  • Magyar fejedelem (hu)
is dbo:author of
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:spouse of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:alapító of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:házastárs of
is prop-hu:névadó of
is prop-hu:patrónus of
is prop-hu:szerző of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:védőszent of
is prop-hu:édesapa of
is prop-hu:építtetője of
is foaf:primaryTopic of