Property Value
dbo:abstract
  • A 2015-2016-os szezon az AFC Ajax 60. szezonja volt az Eredivisie-ben, a holland labdarúgás legmagasabb osztályában. Az amszterdami csapat még mindig az elejétől kezdve jelen van az első osztályban. Idén a csapat - tétmérkőzéseit magába foglaló - szezonja július végén a Bajnokok Ligája selejtezőjével kezdődött és május elején ért véget a bajnokság utolsó fordulójával. Ahogy eddig is, most is voltak barátságos mérkőzések a szezon kezdete előtt és télen. A bajnokságban elejétől kezdve a végéig az egyik legnagyobb esélyese volt a végső győzelemre. A legnagyobb részben az Ajax állt az első helyen. Végül viszont ezen szezont is a második helyen zárták, mivel elbukták az utolsó fordulót. Története során már a 19. ezüstérmet szerezte meg az Eredivisie-ben. A kupában sem diadalmaskodtak de még a tavalyi eredményt - nyolcaddöntőt - sem érték el, mivel már a harmadik fordulóban kiestek. Nem vettek részt a Bajnokok Ligájában sem, mivel már a selejtezőben kiestek. Végül az Európa Liga csoportkörében képviselték hazájukat de onnan sem jutottak tovább, pedig csupán egy vereséget szenvedtek. Ebben a szezonban tehát semmiben nem ért el sikert a csapat. Legjobb támadójuk idén is a lengyel Arkadiusz Milik volt. A szokásokat megtartva a szezon előtti nyáron is voltak eligazoló és érkező játékosok. Az edzői poszton maradt a holland Frank de Boer, viszont a szezon végén felmondott. A mérkőzéseknél látható színek a következőket jelölik: * Piros szín: győzelem * Sárga szín: döntetlen * Zöld szín: vereség (hu)
  • A 2015-2016-os szezon az AFC Ajax 60. szezonja volt az Eredivisie-ben, a holland labdarúgás legmagasabb osztályában. Az amszterdami csapat még mindig az elejétől kezdve jelen van az első osztályban. Idén a csapat - tétmérkőzéseit magába foglaló - szezonja július végén a Bajnokok Ligája selejtezőjével kezdődött és május elején ért véget a bajnokság utolsó fordulójával. Ahogy eddig is, most is voltak barátságos mérkőzések a szezon kezdete előtt és télen. A bajnokságban elejétől kezdve a végéig az egyik legnagyobb esélyese volt a végső győzelemre. A legnagyobb részben az Ajax állt az első helyen. Végül viszont ezen szezont is a második helyen zárták, mivel elbukták az utolsó fordulót. Története során már a 19. ezüstérmet szerezte meg az Eredivisie-ben. A kupában sem diadalmaskodtak de még a tavalyi eredményt - nyolcaddöntőt - sem érték el, mivel már a harmadik fordulóban kiestek. Nem vettek részt a Bajnokok Ligájában sem, mivel már a selejtezőben kiestek. Végül az Európa Liga csoportkörében képviselték hazájukat de onnan sem jutottak tovább, pedig csupán egy vereséget szenvedtek. Ebben a szezonban tehát semmiben nem ért el sikert a csapat. Legjobb támadójuk idén is a lengyel Arkadiusz Milik volt. A szokásokat megtartva a szezon előtti nyáron is voltak eligazoló és érkező játékosok. Az edzői poszton maradt a holland Frank de Boer, viszont a szezon végén felmondott. A mérkőzéseknél látható színek a következőket jelölik: * Piros szín: győzelem * Sárga szín: döntetlen * Zöld szín: vereség (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1267905 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 89772 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22676742 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokságCímke
prop-hu:bajnokságEredmény
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
prop-hu:dátum
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 18 (xsd:integer)
  • 19 (xsd:integer)
  • 20 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 23 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 31 (xsd:integer)
  • 32 (xsd:integer)
  • 33 (xsd:integer)
  • 34 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • --11-05
  • --11-08
  • --11-21
  • --11-26
  • --11-29
  • --12-05
  • --12-10
  • --12-13
  • --12-20
prop-hu:egyéb1Címke
prop-hu:egyéb1Eredmény
  • selejtező (hu)
  • selejtező (hu)
prop-hu:egyéb2Címke
prop-hu:egyéb2Eredmény
  • csoportkör (hu)
  • csoportkör (hu)
prop-hu:előző
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:félidő
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:gólkirályABajnokságban
  • A. Milik (hu)
  • A. Milik (hu)
prop-hu:gólkirályÖsszesen
  • A. Milik (hu)
  • A. Milik (hu)
prop-hu:gólszerző
  • Griffiths (hu)
  • Auer (hu)
  • Fischer (hu)
  • Gudelj (hu)
  • Gutiérrez (hu)
  • Hunt (hu)
  • Izaguirre (hu)
  • Janssen (hu)
  • Johansen (hu)
  • Ludwig (hu)
  • Moreno (hu)
  • Novota (hu)
  • Rusnák (hu)
  • Santos (hu)
  • Schaub (hu)
  • Černý (hu)
  • Barazite (hu)
  • Caner Erkin (hu)
  • Dos Santos (hu)
  • Elia (hu)
  • Fernandão (hu)
  • Guardado (hu)
  • Gulbrandsen (hu)
  • Hasselbaink (hu)
  • Heitinga (hu)
  • Hestad (hu)
  • Ibarra (hu)
  • Karlsson (hu)
  • Kuipers (hu)
  • Kuyt (hu)
  • Marcellis (hu)
  • Nani (hu)
  • Schwab (hu)
  • Singh (hu)
  • Vermeer (hu)
  • Bacuna (hu)
  • Berić (hu)
  • Bruma (hu)
  • Hendrix (hu)
  • Ligeon (hu)
  • Locadia (hu)
  • Lustig (hu)
  • Payne (hu)
  • Schöne (hu)
  • Toornstra (hu)
  • Van Rhijn (hu)
  • Yeini (hu)
  • Allan (hu)
  • Arkadiusz Milik (hu)
  • Bazoer (hu)
  • Beneš (hu)
  • Bitton (hu)
  • El Ahmadi (hu)
  • El Ghazi (hu)
  • Greguš (hu)
  • Havenaar (hu)
  • Hoesen (hu)
  • Høiland (hu)
  • Joosten (hu)
  • Kjær (hu)
  • Klaassen (hu)
  • Kuzmin (hu)
  • Lammers (hu)
  • McGregor (hu)
  • Milik (hu)
  • Nijland (hu)
  • Pereiro (hu)
  • Petsos (hu)
  • Poepon (hu)
  • Ramselaar (hu)
  • Sainsbury (hu)
  • Schaken (hu)
  • Serero (hu)
  • Te Vrede (hu)
  • Van Beek (hu)
  • Van Veen (hu)
  • Van der Hoorn (hu)
  • Viergever (hu)
  • Younes (hu)
  • Bakker (hu)
  • Bruns (hu)
  • Davy Klaassen (hu)
  • Foor (hu)
  • Ingvartsen (hu)
  • Karsdorp (hu)
  • Mokotjo (hu)
  • Qazaishvili (hu)
  • Rens van Eijden (hu)
  • Riechedly Bazoer (hu)
  • Riedewald (hu)
  • Rienstra (hu)
  • Sven van Beek (hu)
  • Tete (hu)
  • Trávník (hu)
  • Van de Beek (hu)
  • Van den Berg (hu)
  • Ziyech (hu)
  • Alberg (hu)
  • Otigba (hu)
  • Tesselaar (hu)
  • Willems (hu)
  • Veltman (hu)
  • Anwar El Ghazi (hu)
  • Achenteh (hu)
  • Ayoub (hu)
  • Başaçıkoğlu (hu)
  • Beugelsdijk (hu)
  • Bijen (hu)
  • Crnkić (hu)
  • Danny Bakker (hu)
  • Dijks (hu)
  • Dikjs (hu)
  • Drommel (hu)
  • Droste (hu)
  • Ede (hu)
  • Jonathan Bamba (hu)
  • Kevin De Bruyne (hu)
  • Kum (hu)
  • Leerdam (hu)
  • Mattheij (hu)
  • Nakamba (hu)
  • Ngombo (hu)
  • Olaitan (hu)
  • Ota (hu)
  • Overeem (hu)
  • Pelupessy (hu)
  • Sinkgraven (hu)
  • Smeets (hu)
  • Sosnin (hu)
  • Straalman (hu)
  • Tarfi (hu)
  • Todd Kane (hu)
  • Van Eijden (hu)
  • Van de Streek (hu)
  • Van der Werff (hu)
  • Vida Krisztián (hu)
  • Wierik (hu)
  • Yann M'Vila (hu)
  • Černy (hu)
  • Griffiths (hu)
  • Auer (hu)
  • Fischer (hu)
  • Gudelj (hu)
  • Gutiérrez (hu)
  • Hunt (hu)
  • Izaguirre (hu)
  • Janssen (hu)
  • Johansen (hu)
  • Ludwig (hu)
  • Moreno (hu)
  • Novota (hu)
  • Rusnák (hu)
  • Santos (hu)
  • Schaub (hu)
  • Černý (hu)
  • Barazite (hu)
  • Caner Erkin (hu)
  • Dos Santos (hu)
  • Elia (hu)
  • Fernandão (hu)
  • Guardado (hu)
  • Gulbrandsen (hu)
  • Hasselbaink (hu)
  • Heitinga (hu)
  • Hestad (hu)
  • Ibarra (hu)
  • Karlsson (hu)
  • Kuipers (hu)
  • Kuyt (hu)
  • Marcellis (hu)
  • Nani (hu)
  • Schwab (hu)
  • Singh (hu)
  • Vermeer (hu)
  • Bacuna (hu)
  • Berić (hu)
  • Bruma (hu)
  • Hendrix (hu)
  • Ligeon (hu)
  • Locadia (hu)
  • Lustig (hu)
  • Payne (hu)
  • Schöne (hu)
  • Toornstra (hu)
  • Van Rhijn (hu)
  • Yeini (hu)
  • Allan (hu)
  • Arkadiusz Milik (hu)
  • Bazoer (hu)
  • Beneš (hu)
  • Bitton (hu)
  • El Ahmadi (hu)
  • El Ghazi (hu)
  • Greguš (hu)
  • Havenaar (hu)
  • Hoesen (hu)
  • Høiland (hu)
  • Joosten (hu)
  • Kjær (hu)
  • Klaassen (hu)
  • Kuzmin (hu)
  • Lammers (hu)
  • McGregor (hu)
  • Milik (hu)
  • Nijland (hu)
  • Pereiro (hu)
  • Petsos (hu)
  • Poepon (hu)
  • Ramselaar (hu)
  • Sainsbury (hu)
  • Schaken (hu)
  • Serero (hu)
  • Te Vrede (hu)
  • Van Beek (hu)
  • Van Veen (hu)
  • Van der Hoorn (hu)
  • Viergever (hu)
  • Younes (hu)
  • Bakker (hu)
  • Bruns (hu)
  • Davy Klaassen (hu)
  • Foor (hu)
  • Ingvartsen (hu)
  • Karsdorp (hu)
  • Mokotjo (hu)
  • Qazaishvili (hu)
  • Rens van Eijden (hu)
  • Riechedly Bazoer (hu)
  • Riedewald (hu)
  • Rienstra (hu)
  • Sven van Beek (hu)
  • Tete (hu)
  • Trávník (hu)
  • Van de Beek (hu)
  • Van den Berg (hu)
  • Ziyech (hu)
  • Alberg (hu)
  • Otigba (hu)
  • Tesselaar (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:háttér
  • #FFCCCC (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
  • #FFCCCC (hu)
  • #E6FFE6 (hu)
  • #FFFFDD (hu)
prop-hu:időpont
  • 1005.0
  • 1080.0
  • 1095.0
  • 1140.0
  • 1170.0
  • 1185.0
  • 1215.0
  • 1245.0
  • 1265.0
  • 750.0
  • 870.0
  • 960.0
  • 990.0
prop-hu:jegyzőkönyv
prop-hu:jvSzövetség
  • francia (hu)
  • német (hu)
  • spanyol (hu)
  • szlovák (hu)
  • holland (hu)
  • olasz (hu)
  • lengyel (hu)
  • skót (hu)
  • ukrán (hu)
  • dán (hu)
  • izraeli (hu)
  • francia (hu)
  • német (hu)
  • spanyol (hu)
  • szlovák (hu)
  • holland (hu)
  • olasz (hu)
  • lengyel (hu)
  • skót (hu)
  • ukrán (hu)
  • dán (hu)
  • izraeli (hu)
prop-hu:játékvezető
prop-hu:kupaCímke
prop-hu:kupaEredmény
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:következő
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:legalacsonyabbHazaiNézőszám
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:legmagasabbHazaiNézőszám
  • 53 (xsd:integer)
prop-hu:legnagyobbHazaiGyőzelem
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:legnagyobbVendégGyőzelem
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:nézőszám
  • 3 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 10 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 22 (xsd:integer)
  • 24 (xsd:integer)
  • 25 (xsd:integer)
  • 29 (xsd:integer)
  • 30 (xsd:integer)
  • 35 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 45 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 48 (xsd:integer)
  • 49 (xsd:integer)
  • 50 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
  • 53 (xsd:integer)
prop-hu:stadion
prop-hu:szakmaiIgazgató
  • Hennie Henrichs (hu)
  • Hennie Henrichs (hu)
prop-hu:szezon
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:vezetőedző
  • Frank de Boer (hu)
  • Frank de Boer (hu)
prop-hu:végeredmény
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Az AFC Ajax 2015–2016-os szezonja (hu)
  • Az AFC Ajax 2015–2016-os szezonja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of