Property Value
dbo:abstract
  • Balatonfőkajár község Veszprém megyében, a Balatonalmádi járásban. Pannóniában római provinciában hadi út haladt rajta keresztül, amelyen később III. Henrik német császár is hadba indult I. Endre ellen, és 1050-ben már pontosan meghatározták a település helyét az akkori térképeken. A települést a tatárok és a törökök is feldúlták és megsemmisítették. Első ismert írásos emléke 1086-ból származik, amikor is Villa Quiar néven említették. A falura az I. és a II. világháború is súlyos csapást mért. A II. világháborúban itt haladt át a Margit-vonal. A település határában a németek katonai repülőteret hoztak létre, amely a háború után az oroszok kezébe került, mára viszont már csak sportrepülőtérként üzemel. Balatonfőkajárnak csak egy alig 250 méteres partszakasza van a Balatonon. Ez a szakasz az Aligai út külterület, amely része Balatonfőkajár község területének, amelynek központjától számítva nagyjából 5 kilométer távolságra található. Jellegét tekintve külterület összeírt lakóegység és népesség nélkül. Lakónépessége hozzávetőleg 2 fő, a területén található lakások száma pedig körülbelül 2 darab. A település idegenforgalmi aspektusból a Balaton turisztikai régióhoz, valamint a Dunántúl turisztikai és idegenforgalmi marketing régióhoz tartozik. Balatonfőkajár legmagasabb pontján, a lévő, felhagyott kis kőfejtő ópaleozolos, 400 millió évnél idősebb tár fel, mely Magyarország egyik legidősebb, illetve a Dunántúl legidősebb, felszínen található kőzete, ezért geológiai alapszelvényt képez. Szintén Balatonfőkajáron épül Magyarország első motorverseny-pályája, a , ami korábbi ígéretek szerint akár már 2017-re egy teljes turistaközponttá és szórakoztatócentrummá alakulhat, de az átadása késik. (hu)

dbo:areaCode
  • 88
dbo:county
dbo:postalCode
  • 8164
dbo:status
  • község
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 28827 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 33763 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23735266 (xsd:integer)
prop-hu:címer
  • HUN Balatonfőkajár COA.gif (hu)
  • HUN Balatonfőkajár COA.gif (hu)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:irányítószám
  • 8164 (xsd:integer)
prop-hu:járás
  • Balatonalmádi (hu)
  • Balatonalmádi (hu)
prop-hu:kshKód
  • 29461 (xsd:integer)
prop-hu:körzethívószám
  • 88 (xsd:integer)
prop-hu:megye
  • Veszprém (hu)
  • Veszprém (hu)
prop-hu:népsűrűség
  • 58.900000 (xsd:double)
prop-hu:név
  • Balatonfőkajár (hu)
  • Balatonfőkajár (hu)
prop-hu:polgármester
  • Forró Zsolt (hu)
  • Forró Zsolt (hu)
prop-hu:rang
prop-hu:régió
  • Közép-Dunántúl (hu)
  • Közép-Dunántúl (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciójaMegyei
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:terület
  • 21.920000 (xsd:double)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Balatonfőkajár (hu)
  • Balatonfőkajár (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:deathPlace of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:azÚtEleje of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:születésiHely of
is foaf:primaryTopic of