dbo:abstract
|
- A község a közigazgatási rendszer területi és szervezeti alapegysége a legtöbb európai (és számos Európán kívüli) országban. A község fogalmának két jelentése van. Egyfelől meghatározott területet értünk alatta, tehát a községnek határa, területnagysága, stb. van. Másfelől az e területen működő politikai és közigazgatási intézményrendszert jelenti. Ebben az értelemben tehát a községnek szervei, szervezetei, intézményei, jogai, feladatai, választópolgárai, tisztségviselői stb. vannak. A községek rendszere területi értelemben általában az adott ország egészét lefedi, bár előfordulnak kivételek (például Németország egyes tartományai, Oroszország egyes régiói, az Amerikai Egyesült Államok legtöbb állama). A községek területnagysága és népességszáma mind az átlagok, mind a szélsőségek tekintetében országonként igen változatos képet mutat. Az egyes országok községrendszerei intézményi értelemben szintén nagyon sokfélék. Ahol helyi (területi) önkormányzati rendszer működik, ott általában ennek területi alapegységét képezik. A község településföldrajzi szempontból a fentiek értelmében lehet város, falu, város a környező falvakkal vagy falvak csoportja. Magyarországon és Romániában ugyanakkor 1950 óta a városokat nem nevezik községnek, ezért a község szó csak falusi közigazgatási alapegységre vonatkozik. (hu)