Property Value
dbo:abstract
  • Bojana Jovanovski (szerbül: Бојана Јовановски, házasságkötése után Bojana Jovanovski Petrović; Belgrád, 1991. december 31. –) visszavonult szerb hivatásos teniszezőnő. 2007–2018 között versenyzett a profik között. Pályafutása során egyesben két WTA–, egy WTA 125K-, és négy ITF-tornán végzett az első helyen. Párosban nem sikerült tornagyőzelmet szereznie, egy alkalommal játszott döntőt. A Grand Slam-tornákon egyéniben a legjobb eredménye a 2013-as Australian Openen elért 4. kör, párosban a 2. körig jutott a 2013-as Australian Openen és 2014-ben a wimbledoni tornán. A világranglistán a legjobb helyezése egyéniben a 32. hely volt, amelyet 2014. augusztus 4-én ért el, párosban 2014. november 3-án a 203. helyig jutott. Edzője édesapja, Zoran Jovanovski volt. 2010–2014 között 17 alkalommal játszott Szerbia Fed-kupa-válogatottjában. 2016-ban a csuklója és a jobb válla sérülése miatt a Roland Garros után már nem lépett pályára. Állapota nem javult, ezért műtétnek vetette alá magát. Több, mint egy évig tartó rehabilitáció után 2018. január végén indult újra versenytornán. A sorozatos sérülések miatt azonban 2018. november végén bejelentette visszavonulását. (hu)

dbo:plays
  • 3. kör (2014)
dbo:residence
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 823485 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15027 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21928592 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpen
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpenPárosban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekEgyesben
  • 268 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekPárosban
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • --11-29
prop-hu:kép
  • Jovanovski MA14 .jpg (hu)
  • Jovanovski MA14 .jpg (hu)
prop-hu:kéz
  • Jobb (hu)
  • Jobb (hu)
prop-hu:lakóhely
prop-hu:magasság
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Bojana Jovanovski (hu)
  • Bojana Jovanovski (hu)
prop-hu:profiKarrierKezdete
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarros
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarrosPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:súly
  • 65 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekEgyesben
  • 2 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:usOpen
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:usOpenPárosban
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésEgyesben
  • No. 32 (hu)
  • No. 32 (hu)
prop-hu:világranglistaHelyezésPárosban
  • No. 203 (hu)
  • No. 203 (hu)
prop-hu:visszavonult
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wimbledon
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:wimbledonPárosban
  • 2 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bojana Jovanovski (hu)
  • Bojana Jovanovski (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Bojana Jovanovski (hu)
  • Bojana Jovanovski (hu)
is foaf:primaryTopic of