Property Value
dbo:abstract
  • Belgrád (eredeti magyar neve legalább a XIV. század eleje óta Fehérvár, Nándorfehérvár, a 16. és a 19. század között n > l hangváltozással gyakran Lándorfejérvár („Bolgárfehérvár”) változatban is, szerbül 'Fehérvár' jelentéssel Београд / Beograd ) Szerbia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Először az i. e. 3. században a kelták éltek itt, mielőtt római kolóniává vált mint Singidunum. Belgrád néven először 878-ban említik. 1403-ban lett először Szerbia fővárosa, 1918 és 2003 között Jugoszlávia, 2003 és 2006 között Szerbia és Montenegró fővárosa volt, majd 2006-tól ismét csak Szerbia fővárosa. A város a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-medence a Balkán-félszigettel találkozik. Belgrád városmegye lakossága 2011-ben hivatalosan 1 659 440 fő, amíg maga a városé 1 166 763 fő. Belgrád a volt Jugoszlávia legnépesebb városa. Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonalán helyezkedett el. Európa egyik legrégibb városa: Belgrád szélesebb környéke volt a legnagyobb európai prehisztorikus kultúra – a Vinča–tordosi kultúra – bölcsője. A város alapítása a kelta és római időkre tehető, ezt a szlávok betelepülése követte, a 7. században. A középkorban bizánci, frank, bolgár, magyar és szerb uralkodók birtokolták, amíg az oszmán törökök el nem foglalták, 1521-ben, hogy a belgrádi pasaság székhelyévé tegyék. 1403-ban először lett a független szerb állam fővárosa (1427-ig, amikor is Magyarországhoz került). Ezen státusát 1841-ben visszanyerte, de a törökök ténylegesen csak 1867-ben hagyták el. A 20. században a sokféle változáson átment Jugoszlávia fővárosa lett, egészen 2006-ig, amikortól Szerbia ismét független állam. Belgrád Szerbia közigazgatásában külön közigazgatási egységet képvisel, saját városi önkormányzattal. A városnak 17 kerülete van, mindegyiknek élén saját tanáccsal. Szerbia területének 3,6%-án fekszik, a szerbiai népesség 21%-a él az ország kereskedelmi, kulturális, gazdasági és tudományos központjának számító városban. A várost és várát számos alkalommal ostromolták. 1456. július 4–22. között a nándorfehérvári csatában Szilágyi Mihály és Hunyadi János fontos győzelmet arattak II. Mehmed oszmán szultán ostromló hadserege fölött, több évtizedre visszavetve a török hatalom balkáni terjeszkedését. (hu)

dbo:areaCode
  • +381 (0)11
dbo:postalCode
  • 11000
dbo:status
  • főváros
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 81852 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 93929 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23899601 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
prop-hu:alapításÉveForrás
prop-hu:aprMax
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:aprMin
  • -3 (xsd:integer)
prop-hu:aprNapos
  • 188 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtl
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlCsapadék
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMax
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMin
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:augMax
  • 40 (xsd:integer)
prop-hu:augMin
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:augNapos
  • 274 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtl
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlCsapadék
  • 58 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMin
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:bal
  • Népek (hu)
  • Népek (hu)
prop-hu:cím
  • Népesség (hu)
  • Népesség (hu)
prop-hu:címHáttér
  • #ddd (hu)
  • #ddd (hu)
prop-hu:címer
  • Small Coat of Arms Belgrade.svg (hu)
  • Small Coat of Arms Belgrade.svg (hu)
prop-hu:decMax
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:decMin
  • -13 (xsd:integer)
prop-hu:decNapos
  • 64 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtl
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlCsapadék
  • 57 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMax
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMin
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:febMax
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:febMin
  • -15 (xsd:integer)
prop-hu:febNapos
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtl
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlCsapadék
  • 40 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMax
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMin
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:forrás
  • Szerb Hidrometeorológiai Szolgálat (hu)
  • Szerb Hidrometeorológiai Szolgálat (hu)
prop-hu:helyiNév
  • Београд / Beograd, régi magyar neve: Nándorfehérvár (hu)
  • Београд / Beograd, régi magyar neve: Nándorfehérvár (hu)
prop-hu:helyzet
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:irányítószám
  • 11000 (xsd:integer)
prop-hu:janMax
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:janMin
  • -18 (xsd:integer)
prop-hu:janNapos
  • 72 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtl
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlCsapadék
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMax
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMin
  • -1 (xsd:integer)
prop-hu:jobb
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:julMax
  • 43 (xsd:integer)
prop-hu:julMin
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:julNapos
  • 290 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtl
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlCsapadék
  • 63 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMin
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:junMax
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:junMin
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:junNapos
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtl
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlCsapadék
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • A 2002. évi népszámlálás szerint. (hu)
  • A 2002. évi népszámlálás szerint. (hu)
prop-hu:körzet
  • Belgrád (hu)
  • Belgrád (hu)
prop-hu:körzethívószám
  • +381 11 (hu)
  • +381 11 (hu)
prop-hu:majMax
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:majMin
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:majNapos
  • 242 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtl
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlCsapadék
  • 58 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMax
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMin
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:marMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:marMin
  • -12 (xsd:integer)
prop-hu:marNapos
  • 153 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtl
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlCsapadék
  • 49 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMax
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMin
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:novMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:novMin
  • -7 (xsd:integer)
prop-hu:novNapos
  • 97 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtl
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlCsapadék
  • 55 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMax
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMin
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:népsűrűség
  • 427 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Belgrád (hu)
  • Belgrád (hu)
prop-hu:oktMax
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:oktMin
  • -4 (xsd:integer)
prop-hu:oktNapos
  • 163 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtl
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlCsapadék
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMax
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMin
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:rang
  • főváros (hu)
  • főváros (hu)
prop-hu:sepMax
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:sepMin
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:sepNapos
  • 204 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtl
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlCsapadék
  • 55 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMax
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMin
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:szélesség
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:szövegSzín
  • #444 (hu)
  • #444 (hu)
prop-hu:terület
  • 322.700000 (xsd:double)
prop-hu:táblaszélesség
  • 350 (xsd:integer)
prop-hu:város
  • Belgrád (hu)
  • Belgrád (hu)
prop-hu:weboldal
  • www.beograd.rs (hu)
  • www.beograd.rs (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Belgrád (hu)
  • Belgrád (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Belgrád (hu)
  • (hu)
  • Belgrád (hu)
  • (hu)
is dbo:birthPlace of
is dbo:capital of
is dbo:city of
is dbo:country of
is dbo:deathPlace of
is dbo:district of
is dbo:headquarter of
is dbo:homeStadium of
is dbo:hometown of
is dbo:location of
is dbo:placeOfBurial of
is dbo:position of
is dbo:province of
is dbo:residence of
is dbo:territory of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:azÚtEleje of
is prop-hu:diszlokáció of
is prop-hu:elhelyezkedés of
is prop-hu:felfedezésHelye of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:fontosabbTelepülések of
is prop-hu:főváros of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:halálozásiVáros of
is prop-hu:halálozásiváros of
is prop-hu:helyszín of
is prop-hu:koronázásHelye of
is prop-hu:lakóhely of
is prop-hu:legnagyobbGyőzelem of
is prop-hu:legnagyobbVereség of
is prop-hu:legnagyobbVáros of
is prop-hu:névadó of
is prop-hu:ország of
is prop-hu:popplace of
is prop-hu:rendezőVáros of
is prop-hu:stadion of
is prop-hu:stadium of
is prop-hu:székhely of
is prop-hu:székház of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:születésiVáros of
is prop-hu:születésiváros of
is prop-hu:tartományok of
is prop-hu:város of
is foaf:primaryTopic of