Property Value
dbo:abstract
  • Európa megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Buda visszafoglalása a töröktől 1686. szeptember 2-án megtörtént. A régóta várt esemény Buda török kézre kerülése után 145 évvel és négy nappal valósulhatott csak meg. Ezt megelőzően összesen öt alkalommal, legutóbb 1684-ben próbálták visszafoglalni a magyar fővárost. A török hadsereg megpróbálta 1683-ban Bécs városát elfoglalni, emiatt Európának kétsége sem lehetett, hogy az Oszmán Birodalom végső célja az egész kontinens meghódítása. A történelmi veszélyt a pápa érezte talán leginkább, és felismerve az összefogás jelentőségét, létrehozta a Szent Ligát, amely egy többnemzetiségű ostromló keresztény zsoldos sereggé vált. Magyar hadseregről nem lehetett beszélni, hiszen csak tizenötezer főnyi magyar katona harcolt a keresztények seregében. Magyar haderő csak kisebb háborús hadműveletekben vett részt. Ekkoriban jelentek meg az első császári huszárezredek is (Barkóczy, Gombos és Petneházy). A magyar huszárezredek sikeresek voltak és Károly herceg 1689-ben 2500 magyar huszárt alkalmazott is a nyugati fronton, ahol komoly sikereket értek el. A magyar harci potenciál azonban sem visszaszerezni, sem megvédeni nem tudta országát. Buda jól kiépített vár volt, amelyet a török várvédők újabb és újabb erősségekkel falakkal, bástyákkal bővítettek ki, és kijavították a két évvel korábbi sikertelen ostrom omladékait. A védők tudták, hogy stratégiai szempontból Buda a még meg nem hódított Észak-Magyarország kulcsa, és jelentőségét fokozza, hogy Bécshez is viszonylag közel fekszik. Az ostromlottak nagy elszántsággal álltak ellen az ostromlók rohamainak, a török parancsnokok a végsőkig kitartottak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 308019 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 63477 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23859118 (xsd:integer)
prop-hu:authorlink
prop-hu:coauthors
  • Nagy László (hu)
  • Szakály Ferenc (hu)
  • Zsarnóczi (hu)
  • Nagy László (hu)
  • Szakály Ferenc (hu)
  • Zsarnóczi (hu)
prop-hu:date
  • 20120418153916 (xsd:decimal)
prop-hu:dátum
  • 1686 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • A vár keresztény kézre kerül (hu)
  • A vár keresztény kézre kerül (hu)
prop-hu:first
  • Izsák (hu)
  • Balázs (hu)
  • Pasquale (hu)
  • Michele (hu)
  • Mátyás (hu)
  • István (hu)
  • Károly (hu)
  • Lajos (hu)
  • Endre (hu)
  • Ferenc (hu)
  • Ágnes (hu)
  • Don Francisco (hu)
  • Ignác (hu)
  • Johann Friedrich (hu)
  • Izsák (hu)
  • Balázs (hu)
  • Pasquale (hu)
  • Michele (hu)
  • Mátyás (hu)
  • István (hu)
  • Károly (hu)
  • Lajos (hu)
  • Endre (hu)
  • Ferenc (hu)
  • Ágnes (hu)
  • Don Francisco (hu)
  • Ignác (hu)
  • Johann Friedrich (hu)
prop-hu:haderő
  • (hu)
  • , vagy 76– fő (hu)
  • Felmentő sereg: (hu)
  • Legalacsonyabb becslések: (hu)
  • Legmagasabb becslés: (hu)
  • Védősereg: (hu)
  • gyalogos, lovas (hu)
  • (hu)
  • , vagy 76– fő (hu)
  • Felmentő sereg: (hu)
  • Legalacsonyabb becslések: (hu)
  • Legmagasabb becslés: (hu)
  • Védősereg: (hu)
  • gyalogos, lovas (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:id
  • 234239 (xsd:integer)
  • 5913617 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
  • 963113489 (xsd:integer)
  • 9630737809 (xsd:decimal)
  • 9631341399 (xsd:decimal)
  • 9633263419 (xsd:decimal)
  • 9633263468 (xsd:decimal)
  • 9635061307 (xsd:decimal)
  • 9635484712 (xsd:decimal)
  • 9635489617 (xsd:decimal)
prop-hu:konfliktus
  • Buda visszafoglalása (hu)
  • Buda visszafoglalása (hu)
prop-hu:kontextus
prop-hu:kép
  • Reprise château Buda 1686.jpg (hu)
  • Reprise château Buda 1686.jpg (hu)
prop-hu:képfelirat
  • Benczúr Gyula: „Budavár visszavétele 1686-ban”. A lovon Lotaringiai Károly herceg, karddal a kezében a sebesült Petneházy Dávid hajdúkapitány, továbbá Bercsényi Miklós, Pálffy János, Savoyai Jenő, Bottyán János, és a lábuk előtt a legyőzött török vezér, Abdurrahmán Abdi pasa. (hu)

prop-hu:last
  • Lengyel (hu)
  • Mészáros (hu)
  • Szakály (hu)
  • Czigány (hu)
  • Némethy (hu)
  • Anonymus (hu)
  • Biondi (hu)
  • Bremundán Fabro (hu)
  • Bél (hu)
  • Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád (hu)
  • Leonart (hu)
  • Lotharingiai (hu)
  • R. Várkonyi (hu)
  • Schulhof (hu)
  • Veress (hu)
  • d’Aste (hu)

prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Pozsony (hu)
  • Szekszárd (hu)
  • Amsterdam (hu)
  • Biblioteca Nacional de Portugal, Lisszabon (hu)
  • National Library of Australia (hu)
  • Velence, Olaszország (hu)
  • magántulajdon, Galántay Ervin, Cossonay Svájc, Madrid (hu)

prop-hu:pages
  • 60 (xsd:integer)
  • 68 (xsd:integer)
  • 80 (xsd:integer)
  • 83 (xsd:integer)
  • 99 (xsd:integer)
  • 136 (xsd:integer)
  • 140 (xsd:integer)
  • 142 (xsd:integer)
  • 159 (xsd:integer)
  • 252 (xsd:integer)
  • 374 (xsd:integer)
  • 431 (xsd:integer)
  • 449 (xsd:integer)
  • 532 (xsd:integer)
  • 607 (xsd:integer)
prop-hu:parancsnok
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Magyar Könyvklub (hu)
  • Corvina (hu)
  • Magyar Helikon (hu)
  • Balassi (hu)
  • Móra (hu)
  • Zrínyi (hu)
  • Aart Dirksz Oossaan (hu)
  • Eúrópa (hu)
  • Füskúti Landerer Mihály (hu)
  • Giovanni Cagnioli (hu)
  • Magyar könyvszemle IV. évfolyam (hu)
  • Miguel Deslandes (hu)
  • Robert Clavel, London (hu)
  • Sebastian de Armendariz, (hu)
  • Magyar Könyvklub (hu)
  • Corvina (hu)
  • Magyar Helikon (hu)
  • Balassi (hu)
  • Móra (hu)
  • Zrínyi (hu)
  • Aart Dirksz Oossaan (hu)
  • Eúrópa (hu)
  • Füskúti Landerer Mihály (hu)
  • Giovanni Cagnioli (hu)
  • Magyar könyvszemle IV. évfolyam (hu)
  • Miguel Deslandes (hu)
  • Robert Clavel, London (hu)
  • Sebastian de Armendariz, (hu)
prop-hu:title
  • 1686 (xsd:integer)
  • Napló Budavár avagy Offen erős városának híres ostromáról... (hu)
  • Diario del asse , y expugnacion de la ciudad de Buda metropoli de reyno ungria (hu)
  • Diario e relaçao décima quarta do sítio e tomada da cidade da Buda (hu)
  • A török Magyarországon III. fejezet. Rügiger Hitzkopf szász zsoldoskatona magakáromlása (hu)
  • Buda várának visszavételekor a keresztények fogságába esett egy KÁRTIGAM nevű török kis-asszonynak ritka, és emlékezetes történeti, mellyeket némely különös feljegyzésekből magyar nyelvbe foglalta Bodü-Baári és Nagy-Lutséi Mészáros Ignátz (hu)
  • Buda visszafoglalásának emlékezete 1686 (hu)
  • Buda visszavívása 1686 (hu)
  • Buda visszavívásáról (hu)
  • Budai krónika (hu)
  • Budapest bibliográphiája (hu)
  • Diario delle correnti Guerre d'Ungheria 1686 (hu)
  • Magyarország Képes Története (hu)
  • Megújulások kora (hu)
  • Napló Budavár 1686. évi ostromáról (hu)
  • Zsarnóczi naplója Budavár 1686-iki ostromáról (hu)
  • An Historical description of th glorious sonuest of the city of Buda capital city of the Kingdom of Hungary, by the victorious arms of the thrice illustrious and invincible Emperor Leopold I. under the conductof His Most Serene Highness, the Duke of Lorraine, and the Elector of the Bavaria (hu)
  • Dagverhaal van de Vermaarde belegering der sterke staat BUDA of OFFEN,... (hu)
prop-hu:támadó
prop-hu:url
prop-hu:veszteségek
  • Legalacsonyabb becslések: (hu)
  • Legmagasabb becslés: (hu)
  • Legalacsonyabb becslések: (hu)
  • Legmagasabb becslés: (hu)
prop-hu:védekező
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1686 (xsd:integer)
  • 1795 (xsd:integer)
  • 1879 (xsd:integer)
  • 1911 (xsd:integer)
  • 1971 (xsd:integer)
  • 1979 (xsd:integer)
  • 1984 (xsd:integer)
  • 1986 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Buda visszafoglalása (hu)
  • Buda visszafoglalása (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:battle of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:csatái of
is foaf:primaryTopic of