Property Value
dbo:abstract
  • Pest (németül: Pesth, latinul: Pestinum, horvátul: Pesta) történelmi magyar város volt a Magyar Királyságban. A Római Birodalom határa a Duna keleti oldalán Contra-Aquincum erődjénél volt, amelynek néhány feltárt falmaradványa ma is látható a mai budapesti Március 15. téren. A középkorban Pest (vetus Pest, antiqua Pest, maior Pest) már egy erődített város volt. IV. Béla magyar király a tatárjárás után 1244-ben, az itt megtelepedő hospesek számára, kiváltságlevelet adományozott és megújította a város árumegállító jogát (az idegen kereskedő köteles volt a város által szabott áron a piacon kitenni az áruját). A 19. században Budát és Pestet együtt Pest-Buda, Buda-Pest vagy Budapest néven emlegették. Pest, a Budával, Óbudával és a Margit-szigettel történt egyesülése után, mint önálló jogú város megszűnt. Az utolsó pesti polgármester Szentkirályi Móric volt. Pest város egyesítés előtti területe nagyjából megegyezik a mai Budapest nyolc kerületével (V–X., XIII., XIV.), ahol a 21. század elején mintegy 600 ezer ember él. 1711-ből származik az első ránk maradt hiteles térkép, amely Pestet ábrázolja - 25 évvel törököktől való visszafoglalást követően. Az ostrom alatt a város szinte teljesen elpusztult, és elnéptelenedett. A középkori Pest városából ránk a középkori városfal és a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom alapjai és gótikus szentélye maradt. (hu)

dbo:populationTotal
  • 128 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 22380 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 19064 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23808977 (xsd:integer)
prop-hu:beszéltNyelvek
  • magyar, német (hu)
  • magyar, német (hu)
prop-hu:címer
  • Pest címere.png (hu)
  • Pest címere.png (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Pest 1616.jpg (hu)
  • Pest 1616.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Pest városa 1616-ban, Georg Hoefnagel metszete, részlet (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:lakói
  • 128 (xsd:integer)
prop-hu:megszűnésIdeje
  • --11-17
prop-hu:megszűnésOka
prop-hu:név
  • Pest (hu)
  • Pest (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zászló
  • Flag of Pest .svg (hu)
  • Flag of Pest .svg (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Pest (történelmi település) (hu)
  • 128.000 fő (1850) (hu)
  • Pest (történelmi település) (hu)
  • 128.000 fő (1850) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Pest (hu)
  • Pest (hu)
is dbo:birthPlace of
is dbo:county of
is dbo:deathPlace of
is dbo:district of
is dbo:headquarter of
is dbo:territory of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:bemutató of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:halálozásiDátum of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:helyszín of
is prop-hu:kapcsoltTelepülés of
is prop-hu:megyék of
is prop-hu:premierHelye of
is prop-hu:születésHelye of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:születésiVáros of
is prop-hu:település of
is foaf:primaryTopic of