Property Value
dbo:abstract
  • A Bástya sétány Budapest I. kerületében, a Várnegyedben kialakított sétány volt. A Várhegy nyugati, északi és részben keleti várfalai mögött, hadicélokra szolgáló sikátorok helyén húzódott. Azután jött létre, hogy a vár hadi rendeltetése, erődjellege megszűnt. A 19. században fásították a nyugati szakaszt, és adták át sétányként a nagyközönségnek, majd 1936-ban az északi és keleti szakaszokat is ugyanígy alakították ki, Buda visszavételének 250. évfordulójára. A második világháború a sétányon jelentős károkat okozott, így 1966-70 között korabeli modern kertészeti elvek szerint újjáépítették, és több szakaszra bontották. A szakaszok mai nevei: * Tóth Árpád sétány, nyugati rész. Itt található az Anjou bástya és itt áll az utolsó budai pasa, Abdurrahmán emlékköve. * Babits Mihály sétány, keleti rész. Ennek északi és keleti részét a Bécsi kapu köti össze, a keleti szakasz az Erdélyi bástyáig tart. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 764006 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2602 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22172512 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Siavuş Pasha tower, Abdurrahman Pasha Memorial - Anjou bastion. Buda Castle Quarter, Budapest.JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Abdurrahmán az utolsó budai pasa emlékműve halálának állítólagos helye közelében a Bástya sétányon (hu)

prop-hu:név
  • Bástya sétány (hu)
  • Bástya sétány (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:település
prop-hu:városrész
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Bástya sétány (hu)
  • Bástya sétány (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of