Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.6333333333333333
dbo:abstract
  • A C-lebrity a tizedik dal a Queen + Paul Rodgers formáció 2008-as The Cosmos Rocks című albumáról. 2008. április 4-én élőben mutatták be a brit ITV csatorna All Murray’s Happy Hour című műsorában (a műsorban fellépő vendégművészek rendszeresen egy-egy Queen-dalt adnak elő). Első rádiós lejátszása augusztus 4-én zajlott a műsorában. Később nyilatkozatokban megerősítették, hogy ez a dal is rajta lesz első közös albumukon. Kislemezként előreláthatóan szeptember 8-án jelenik meg mind , mind CD formátumban. A dal szövege nagyrészt Roger Taylor dobostól származik, elmondása szerint azokról a celebeknek nevezett egyénekről szól, akik minden tehetség nélkül kerülnek a figyelem középpontjába. A felvételen Taylor Hawkins, a Foo Fighters együttes dobosa is háttérvokálozott. A kislemez 2008. szeptember 15-én (egy héttel a megjelenése után, egy időben az album megjelenésével) a a 33. helyen kezdett, mintegy 4900 eladott példánnyal (összehasonlításként: az a heti listavezető kislemezből több mint 44 ezer példány kelt el), de a következő héten már le is került a listáról. A az első helyen nyitott. A megjelent kislemezről kevés kritika született (kivétel például a Rolling Stone magazin három és fél csillagos értékelése), inkább az album részeként írtak róla. Az Allmusic kritikusa az album legjobb három dala közé sorolta, és megjegyezte, hogy a régi Queen-bolondozásokat eleveníti fel. A The Guardian kritikusa rávilágított, hogy képmutató dolog az együttesnek a fiatal, hirtelen sztárokat kigúnyolni, mikor a We Will Rock You musical szereplői között gyakoriak a fiatal hírességek. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://uk.launch.yahoo.com/080904/33/21zqi.html
  • http://www.queenarchives.com/index.php%3Ftitle=QPR_-_10-02-2008_-_C-lebrity_-_Rolling_Stone
dbo:runtime
  • 218.000000 (xsd:double)
dbo:title
  • (hu)
  • C-lebrity (hu)
  • (hu)
  • C-lebrity (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 387551 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5688 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23560632 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:borító
  • Queen - c-lebrity.jpg (hu)
  • Queen - c-lebrity.jpg (hu)
prop-hu:cím
  • C-lebrity (hu)
  • C-lebrity (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Say It’s Not True (hu)
  • (hu)
  • Say It’s Not True (hu)
prop-hu:felvételek
  • 2007 (xsd:integer)
  • Roger Taylor házi stúdiója (hu)
prop-hu:formátum
  • 7.0
prop-hu:hossz
  • 218.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • C-lebrity (hu)
  • (hu)
  • C-lebrity (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Rolling Stone link * Yahoo! link (hu)

prop-hu:megjelent
  • 2008 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Queen + Paul Rodgers, Josh Macrae, Justin Shirley Smith, Kris Fredriksson (hu)

prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • C-lebrity (hu)
  • C-lebrity (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:kislemez of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of