Property Value
dbo:abstract
  • A Parlophone lemezkiadót 1896-ban a Társaság alapította 1896-ban. A lemezkiadó brit leányvállalata 1923-ban jött létre mint , melynek hírnevét az 1920-as évek egyik vezető stílusa, a jazz határozta meg. Miután 1926-ban a Columbia Gramofontársaság megszerezte a Parlophone üzleti jogait, később Columbia Records, majd EMI lemezkiadó néven működött tovább. Ezek mellett a Parlophone címkét továbbra is használják. 2012. szeptember 21-én bejelentették a Parlophone cég leválását az egyesített csoportról, viszont míg a jogosítások folynak addig a kiadó néven működik tovább. A korai Parlophone által kiadott felvételek közkincsnek számítanak, így a Warner Music Group bejelentette, hogy megszerzik az Európában és az USA-ban fellelhető felvételek jogait, mely együttes értéke eléri a 487 millió fontot. George Martin későbbi EMI asszisztens 1950-ben csatlakozott a céghez, és menedzser tisztséget tölt be a vállalatnál 1955-től, majd felvételeket készít a Goons-szal, a zongorista Mrs. Mills-szel, és a tinibálvány Adam Faith-vel. 1962-ben lemezszerződést ír alá az új liverpooli bandával a The Beatles-szel, illetve a kortárs manchesteri The Hollies bandával. Ezután a Parlophone lett az 1960-as évek egyik leghíresebb, és legrangosabb lemezkiadója. Sokáig a lemezkiadó által kiadott The Beatles "" című dal volt a legkelendőbb brit kislemez 1964-ben, és további hét Beatles dal is első helyezést ért el a szigetországban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 163597 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8326 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23536721 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • napjainkig (hu)
  • napjainkig (hu)
prop-hu:alapításÉve
  • 1896 (xsd:integer)
prop-hu:alapító
prop-hu:anyacég
prop-hu:honlap
prop-hu:lemezkiadóNeve
  • Parlophone (hu)
  • Parlophone (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:státusz
  • nagykiadó (hu)
  • nagykiadó (hu)
prop-hu:székhely
  • , London (hu)
  • , London (hu)
prop-hu:terjesztésiPartnerek
  • EMI (hu)
  • Parlophone Records (hu)
  • EMI (hu)
  • Parlophone Records (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Parlophone (hu)
  • Parlophone (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:recordLabel of
is prop-hu:kiadó of
is prop-hu:kiadók of
is foaf:primaryTopic of