Property Value
dbo:abstract
  • A cigányok Indiából származó népcsoport, amely a 13–15. században vándorolt be Európába. David Comas, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem munkatársa szerint a genetikai vizsgálatok megerősítették a nyelvtudományi eredményeket, és a tizenhárom országból gyűjtött DNS-minták vizsgálatával igazolódott a sok országban szétszóródott népcsoport sokáig csak feltételezett indiai származása. (wd) dominikánus szerzetes 1435 körül keletkezett krónikája alapján a legelterjedtebb nézet, hogy a Magyar Királyság területén a cigányok 1417-ben jelentek meg. Más forrásban is van írásos nyoma egy nomád cigánycsoport megjelenésének, mert egy brassói számadáskönyv 1416. évi feljegyzése szerint az „egyiptomi Emaus úrnak és társainak 10 dénárt, 2 dénár áráért szárnyast és 6 dénár értékben a városi magtárból terményeket” adott a város. A korai időkben a cigányvajda szerepe és státusza megkerülhetetlen volt a vándorló cigányok integrációjának előmozdításához. A források hiánya megnehezíti az európai cigány jelenlét történelmi folyamatának megértését, annak társadalmi és kulturális dimenziójában. A Magyar Királyságban megjelenő csoportok némelyike továbbvándorolt és szétszóródott Európa nyugati felén. A Chronica Novella szerint Észak-Németországban Hamburgban, Lübeckben, Rostockban, Stralsundban, Greifswaldban jelentek meg. A kelet-európai cigányok döntő többsége ma már letelepedett életmódot folytat. Önmagukat romani nyelven rom-nak, vagyis „embernek”, illetve néha kalo, kale, manuš vagy sinti néven nevezik. A magyarországi vándorcigányok néhol manusnak (=„ember”) is nevezik magukat. Magyarul ezenkívül szinonimaként használatos a népcsoport elnevezésére a romák kifejezés, bár a roma szó a rom többes száma. A világ népei és nyelvei különféle neveken nevezték el a cigány népet. A Londonban, 1971. április 8–12. között megtartott első Roma Világkongresszuson maguk az ott jelenlévő, különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek konszenzussal azt fogadták el, hogy a világ összes cigány származású emberének közös és hivatalos elnevezése attól kezdve a rom többesszámú alakja, azaz a roma legyen. Szabóné Dr. Kármán Judit romológus, nevelésszociológus, egyetemi docens szerint a Magyarországon élő cigányság egy része önmegjelölésként a roma kifejezést használja. A hagyományos cigány elnevezés ma némelyek szerint egy pejoratív jelző, amely negatív jelentéstartalmat hordoz bizonyos gondolatkörben történő kommunikációban, ezért a közéletben kerülendőnek tartják. Magyarországon jelentős csoportok, illetve általában a cigányok nagy része azonban továbbra is cigánynak nevezik magukat, és az elnevezés a cigányság céljait támogató egyes szervezetek nevében is tovább él. Természetesen a cigány szó a magyar nyelv és irodalom része, amelynek helye van a magyar és a cigány kultúrában is, és erősen vitatott, hogy mennyire cserélhető fel erőszakkal egy idegen nyelv vele megegyező jelentésű szavával. Sólyom László korábbi köztársasági elnök is kiállt a hagyományosabb cigány szó mellett, és több nyilvános beszédében is használta. Kárpát-medencei csoportjaikról lásd még: * Magyarországi cigányok * Beások * Gábor-cigányok * Szintók A cigány népesség a 20. századra már mind az öt kontinensen megjelent. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 33273 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 104795 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23879872 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 2019 (xsd:integer)
  • 2020 (xsd:integer)
  • 20080705111738 (xsd:decimal)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Cigányok (hu)
  • Cigányok (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:citizenship of
is dbo:ethnicGroup of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:célpont of
is prop-hu:etnikumok of
is prop-hu:nemzetiség of
is prop-hu:related of
is foaf:primaryTopic of