Property Value
dbo:abstract
  • Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus, általánosan elterjedt néven Claudius császár (Lugdunum, Kr. e. 10. augusztus 1. – Róma, Kr. u. 54. október 13.), korábbi nevén Tiberius Claudius Drusus Nero Germanicus a Római Birodalom negyedik császára volt. Uralkodása 41. január 24-től 54-ben bekövetkezett haláláig tartott. A galliai Lugdunumban (a mai Lyonban) született. Apja , anyja Antonia Minor volt. Claudius volt az első római császár, aki Itálián kívül született. Suetonius római életrajzírója írta róla: „míg aztán csaknem ötvenedik éve felé szinte csodával határos véletlen folytán hatalomra jutott”. Sohasem tartották valószínűnek, hogy Claudius egyszer császár lesz. Rokkant volt és 37-es consullá választásáig (a másik konzul unokaöccse, Caligula lett) semmilyen hivatalt sem töltött be. Talán testi fogyatékossága mentette meg attól, hogy Tiberius és Caligula tisztogatásainak célpontja legyen. Caligula meggyilkolása után azért választották császárrá, mert ő volt a család egyetlen felnőtt férfi tagja. Annak ellenére, hogy nem volt járatos a politikában, sikeresen irányította a birodalmat és több fontos építkezést indított el. Uralkodása idején a Római Birodalom újabb területeket szerzett; ezek közül a legfontosabb Britannia meghódítása volt 43-ban. Érdeklődött a jog és törvényhozás iránt, bírósági tárgyalásokon elnökölt, naponta húsz rendeletet hozott. Ennek ellenére a nemesség gyenge uralkodónak tartotta; azért, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét, Claudius több szenátort is kivégeztetett. Magánéletében több csapás is érte, az egyik végül a meggyilkolásához vezetett. Ezek miatt az ókori történetírók körében nem volt népszerű, ám a későbbi korok írói már tárgyilagosabban értékelték. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 78271 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 20016 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23696956 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:gyermekei
prop-hu:halálozásiDátum
  • Kr. u. 54. október 13. (hu)
  • Kr. u. 54. október 13. (hu)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:házastárs
  • (1.) Messalina (hu)
  • (2.) Agrippina Minor (hu)
  • (1.) Messalina (hu)
  • (2.) Agrippina Minor (hu)
prop-hu:kollégája
prop-hu:kép
  • Claudius crop.jpg (hu)
  • Claudius crop.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Claudius portréja (hu)
  • Claudius portréja (hu)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:név
  • Claudius (hu)
  • Claudius (hu)
prop-hu:születésiDátum
prop-hu:születésiHely
prop-hu:teljesNév
  • Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus , Tiberius Claudius Nero Drusus (hu)

prop-hu:uralkodásKezdete
  • 41 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 54 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • a Római Birodalom princepse (hu)
  • a Római Birodalom princepse (hu)
prop-hu:édesanya
prop-hu:édesapa
prop-hu:évek
  • 37 (xsd:integer)
  • 42 (xsd:integer)
  • 43 (xsd:integer)
  • 47 (xsd:integer)
  • 51 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Claudius római császár (hu)
  • Claudius római császár (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Claudius (hu)
  • Tiberius Claudius Caesar Augustus Germanicus (uralkodásától), Tiberius Claudius Nero Drusus (születési) (hu)

is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:alapítóNeve of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:kollégája of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of