dbo:abstract
|
- Csabai Edvin (Budapest, 1976. december 7. –) kenus, tizenhétszeres maraton kenu világbajnok. A világ legjobb maratonistája 1985-ben a Fradiban kezdett el kenuzni Bánszki Imre irányításával. Első jelentősebb nemzetközi sikerét 1994-ben egy ifjúsági Világkupán érte el, amelyen 1000 egyesben a harmadik helyen zárt. Az első maraton versenyén 1996-ban vett részt – ebben az évben nem csak az országos bajnokságon, de már a világbajnokságon is rajtolhatott. Györe Attilával alkotott legendás párosuk 1997-ben alakult, ebben az esztendőben már a második helyet szerezték meg az Európa-bajnokságon. 1998-ban első világbajnoki érmüket is átvehették, hiszen szintén a második helyet szerezték meg Fokvárosban. 1999-től azonban nem volt megállás: Györével több mint tíz éve nem kapnak ki sem a hazai, sem a nemzetközi porondon. Egyéniben először 2004-ben rajtolt, s rögtön világbajnoki címmel debütált. Ludasi Róbert tanítványa összességében 17-szeres világbajnok, ami egyedülálló a maraton szakág történetében. (hu)