Property Value
dbo:abstract
  • Csang Szongthek, vagy néhol hibásan Dzsang Szong Tek (hangul: 장성택, handzsa: 張成澤, RR: Jang Sung-taek; Cshongdzsin (Chongjin), 1946. január 22. – Phenjan, 2013. december 12.) észak-koreai politikus és katonai vezető. Kim Dzsongun (Kim Jong-un), Észak-Korea vezetőjének nagybátyja, mentora, illetve évekig személyes tanácsadója volt. Özvegye Kim Gjonghi (Kim Kyong-hui), Kim Dzsongil (Kim Jong-il) húga. Csang (Jang) az észak-koreai politika egyik kulcsembere volt, egészen 2013 végéig, amikor letartóztatták és kivégezték. 2008-ban neves dél-koreai hivatalnokok és akadémikusok szerint ő volt a legesélyesebb arra, hogy Kim Dzsongil (Kim Jong-il) utóda legyen. Csang (Jang) 2010 és 2013 között a alelnöke volt, és többen is az ország második emberének tartották. Sokak szerint belső hatalmi harcok áldozata lett, de a legvalószínűbbnek tűnő álláspont az, hogy azért végezték ki, mert a Kínában végrehajtott pénzügyi reformokat akarta megvalósítani. Tábornoki előléptetését Kim Dzsongil (Kim Jong-il) halála környékén, nagy valószínűséggel 2011. december 25-én kapta, mivel akkor jelent meg először négycsillagos hadseregtábornoki egyenruhában, amikor meglátogatta az üvegkoporsóban fekvő hajdani vezetőt. Csangot (Jangot) Kim Dzsongun (Kim Jong-un) „kulcsfontosságú tanácsadójának” titulálták. (hu)

dbo:headquarter
dbo:party
dbo:religion
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1045356 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 43175 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23907019 (xsd:integer)
prop-hu:előd
  • új tisztség (hu)
  • új tisztség (hu)
prop-hu:főnökeNeve
  • (), (hu)
  • (), (hu)
prop-hu:főnökeTisztsége
  • Főtitkár (hu)
  • Főtitkár (hu)
prop-hu:halálozásiDátum
  • --12-12
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:iskolái
prop-hu:kép
  • JangSongThaek.png (hu)
  • JangSongThaek.png (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
  • elnöke (hu)
  • Hadseregtábornoka (hu)
  • Nemzetvédelmi Bizottságának alelnöke (hu)
  • főnöke (hu)

prop-hu:párt
  • 30 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1946 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:terminusKezdete
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • --11-04
prop-hu:terminusVége
  • --12-08
  • --12-09
prop-hu:utód
prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Az Állami Fizikai Kultúráért és Sportirányításért Felelős Bizottság (hu)
  • A Koreai Néphadsereg (hu)
  • A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (hu)
  • A Koreai Munkapárt Szervezési és Irányítási Részlegének (hu)

dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Csang Szongthek (hu)
  • Csang Szongthek (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • elnöke (hu)
  • Hadseregtábornoka (hu)
  • Nemzetvédelmi Bizottságának alelnöke (hu)
  • főnöke (hu)
  • elnöke (hu)
  • Hadseregtábornoka (hu)
  • Nemzetvédelmi Bizottságának alelnöke (hu)
  • főnöke (hu)
is dbo:spouse of
is foaf:primaryTopic of