Property Value
dbo:abstract
  • Kim Dzsongil (hangul: 김정일, handzsa: 金正日, RR: Kim Jong-il; oroszul: Юрий Ирсенович Ким; Jurij Irszenovics Kim, vagy Ким Чен Ир; Kim Csen Ir; Pektuszanmirjong (Paektusanmiryong), 1942. február 16. – Phenjan, 2011. december 17.), észak-koreai politikus, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb vezetője volt. Legismertebb megszólítása a Kedves Vezető (친애하는 지도자) volt, azonban időskorában már „Nagy Vezető”-ként (위대한 령도자) szólították, és habár a nyugati sajtóban rendszeresen úgy említették, mint „Észak-Korea Kedves Vezetője”, posztumusz titulusa is „Nagy Vezető” lett. Kim több címet is birtokolt egyszerre: ő volt a elnöke (ez volt a legmagasabb hatalommal bíró állami, de nem államfői poszt 1998-tól), a Koreai Néphadsereg főparancsnoka és a Koreai Munkapárt főtitkára. Apját, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szent követte az ország élén. 2011 végén elhunyt, halála nyomán előléptették a Koreai Munkapárt Örökös Párttitkárává, illetve hároméves nemzeti gyászt hirdettek, ami 2014. december 17-én járt le. Az iránta tanúsított személyi kultusz ma is él: csakúgy mint a Kim-dinasztia többi tagját, fiát és apját is, az észak-koreai sajtó mindig teljes titulusával együtt említi. (hu)

dbo:party
dbo:predecessor
dbo:religion
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 127611 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 27553 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23689102 (xsd:integer)
prop-hu:aláírás
  • Kim Jong-il Signature.svg (hu)
  • Kim Jong-il Signature.svg (hu)
prop-hu:elő
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:gyermekei
prop-hu:halálozásiDátum
  • --12-17
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:házastárs
prop-hu:kép
  • Kim Jong il Portrait-2.jpg (hu)
  • Kim Jong il Portrait-2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Hivatalos posztumusz portréja (hu)
  • Hivatalos posztumusz portréja (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
prop-hu:nemzetiség
  • észak-koreai (hu)
  • észak-koreai (hu)
prop-hu:név
  • 김정일 (hu)
  • 김정일 (hu)
prop-hu:párt
prop-hu:szülei
prop-hu:születésiDátum
  • 1942 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • (hu)
  • , Észak- tartomány, Gyarmati Korea (hu)
  • (hu)
  • , Észak- tartomány, Gyarmati Korea (hu)
prop-hu:terminusKezdete
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • --12-17
prop-hu:utód
prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (hu)
  • A Koreai Munkapárt (hu)
  • A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (hu)
  • A Koreai Munkapárt (hu)
prop-hu:évek
  • 1994 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kim Dzsongil (hu)
  • Kim Dzsongil (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • vezetője (hu)
  • Központi Bizottságának főtitkára (hu)
  • Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke (hu)
  • 김정일 (hu)
  • örökös elnöke (hu)
  • vezetője (hu)
  • Központi Bizottságának főtitkára (hu)
  • Nemzetvédelmi Bizottságának elnöke (hu)
  • 김정일 (hu)
  • örökös elnöke (hu)
is dbo:commander of
is dbo:headquarter of
is dbo:predecessor of
is dbo:spouse of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elnökségiTag of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:executiveProducer of
is prop-hu:házastárs of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:szülei of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of