Property Value
dbo:abstract
  • A DAC Utánpótlás FC egy győri labdarúgócsapat. Hagyományosan a Győri ETO FC mögött a második számú győri csapatnak számított, de az utóbbi években a Gyirmót előretörése miatt már inkább harmadik számú. A több mint 100 éves múltja valamint az 1970-es illetve 1980-as évek eredményes kupaszereplései miatt patinás egyesületnek számít országos szinten is. A klub korábban több szakosztályt is működtetett: labdarúgás, asztalitenisz, kerékpár, kosárlabda, röplabda, sakk, teke, tenisz, természetjárás, tömegsport, úszás. Mindezekből jelenleg a labdarúgó-szakosztály maradt meg. A klub többszöri tulajdonváltás és újraalakulás után jelenleg a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokságban vitézkedik. A felnőttek mellett hét korosztályos csapatot versenyeztet az egyesület (U13, U12, U11, U10, U9, U8, U7). (hu)

dbo:city
dbo:coach
dbo:colour
dbo:colourName
  • Kék-fehér (hu)
  • Kék-fehér (hu)
dbo:country
dbo:homeStadium
dbo:motto
  • "Az ég is akkor a legszebb, ha kék...-fehér"
dbo:president
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 250651 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8551 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23031852 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1912 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokság
  • Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály (hu)
  • Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály (hu)
prop-hu:balkéz
  • 10757 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:balkézMinta
  • _blueline (hu)
  • _blueline (hu)
prop-hu:becenév
  • DAC (hu)
  • DAC (hu)
prop-hu:csapatnév
  • DAC UP FC (hu)
  • DAC UP FC (hu)
prop-hu:edző
  • Jäkl Antal (hu)
  • Jäkl Antal (hu)
prop-hu:elnök
  • Farkasházy László (hu)
  • Farkasházy László (hu)
prop-hu:honlap
  • dac1912.com (hu)
  • dac1912.com (hu)
prop-hu:jobbkéz
  • 10757 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:jobbkézMinta
  • _blueline (hu)
  • _blueline (hu)
prop-hu:klubszínek
prop-hu:logó
  • Dac cimer.png (hu)
  • Dac cimer.png (hu)
prop-hu:mottó
  • "Az ég is akkor a legszebb, ha kék...-fehér" (hu)
  • "Az ég is akkor a legszebb, ha kék...-fehér" (hu)
prop-hu:nadrág
  • 10757 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:nemzet
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:stadion
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Dunántúli Atlétikai Club Utánpótlás Futball Club (hu)
  • Dunántúli Atlétikai Club Utánpótlás Futball Club (hu)
prop-hu:test
  • FFFFFF (hu)
  • FFFFFF (hu)
prop-hu:testMinta
  • _navystripes (hu)
  • _navystripes (hu)
prop-hu:város
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zokni
  • 10757 (xsd:integer)
  • FFFFFF (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • DAC 1912 FC (hu)
  • DAC 1912 FC (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • DAC UP FC (hu)
  • DAC UP FC (hu)
foaf:nick
  • DAC (hu)
  • DAC (hu)
is dbo:club of
is dbo:managerClub of
is dbo:team of
is dbo:wikiPageRedirects of
is dbo:youthClub of
is prop-hu:cs of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:edzőségCsapat of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:jelenlegiKlubja of
is prop-hu:juniorKlub of
is prop-hu:klub of
is foaf:primaryTopic of