Property Value
dbo:abstract
  • A Dalriada (korábban Echo of Dalriada) egy folk metal stílusú magyar zenekar. Elődje 1998-ban alakult Sopronban, Steelium néven, az Echo of Dalriada nevet 2003 februárja óta viselték, majd a Kikelet című album után Dalriadára rövidítették. Első jelentősebb sikereiket Arany János A walesi bárdok című balladájának megzenésítésével érték el, mely 2003-as demófelvételükön szerepelt három tételben. Ez első, Fergeteg című nagylemezükön is hallható egy dalként, majd a 2009-es Arany-albumon friss felvételen is szerepelt több egyéb megzenésített Arany-balladával együtt. Az elmúlt 15 évben 9 nagylemezt készítettek, és komoly nemzetközi ismertségre is szert tettek, legfőképpen a 2008-as Szelek album sikerét követően, melyet többször említettek már a zenekar több tagjának személyes kedvenceként is. A 2011-es Ígéret nagylemezen vendégként szerepelt Jonne Järvelä, a finn Korpiklaani folk metal zenekar énekese, a Leszek a Hold című dal egyedülálló módon finn-magyar dalszöveggel szólal meg. 2018-as Nyárutó című nagylemezük utómunkálatai a Finnvox stúdióban zajlottak a nemzetközileg elismert producer, (Nightwish, Amorphis, Stratovarius, stb.) irányítása alatt. Mára már visszajáró fellépői a legnagyobb európai metal fesztiváloknak, turnéztak Japánban, Európa-szerte, és felléptek a Karib-tengeren hajózó óceánjárón zajló 70000 Tons of Metal fesztiválon is. Magyarországon folyamatosan koncerteznek, és állandó fellépői a hazai rock és metal fesztiváloknak is. Az eredetileg 2020 őszére tervezett Őszelő című következő nagylemez a covid-járvány miatt csak 2021. áprilisában jelent meg. Az új stúdióalbummal egyidőben adták ki a Dalriada első hivatalos koncertanyagát Hazatérés – 15 év Dalriada címmel CD-n és DVD-n. (hu)

dbo:country
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 154405 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10532 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23847191 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Dalriada (hu)
  • Dalriada (hu)
prop-hu:honlap
  • www.dalriada.hu (hu)
  • www.dalriada.hu (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiTagok
  • Varga György (hu)
  • Csete Ádám (hu)
  • Fispán Marcell (hu)
  • Hende Péter (hu)
  • Kurz András (hu)
  • Nagy Gergely (hu)
  • Rieckmann Tadeusz (hu)
  • Ungár Barnabás (hu)
  • Varga György (hu)
  • Csete Ádám (hu)
  • Fispán Marcell (hu)
  • Hende Péter (hu)
  • Kurz András (hu)
  • Nagy Gergely (hu)
  • Rieckmann Tadeusz (hu)
  • Ungár Barnabás (hu)
prop-hu:kép
  • Dalraida színpadkép.jpg (hu)
  • Dalraida színpadkép.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Dalriada színpadképe 2010-ben (hu)
  • A Dalriada színpadképe 2010-ben (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:ország
prop-hu:tagok
  • Szabó Gergely (hu)
  • Binder Laura (hu)
  • Ficzek András (hu)
  • Molnár István (hu)
  • Monostori Ádám (hu)
  • Németh-Szabó Mátyás (hu)
  • Szabó Gergely (hu)
  • Binder Laura (hu)
  • Ficzek András (hu)
  • Molnár István (hu)
  • Monostori Ádám (hu)
  • Németh-Szabó Mátyás (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dalriada (hu)
  • Dalriada (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dalriada (hu)
  • Dalriada (hu)
is dbo:artist of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:extra of
is foaf:primaryTopic of