Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.8333333333333335
  • 6.433333333333334
dbo:abstract
  • A Dazed and Confused a Led Zeppelin 1969-es Led Zeppelin című, debütáló albumának negyedik dala. A szerzemény a Led Zeppelin előadásában lett világhírű, de eredetileg amerikai folkénekes írta, akinek első című albumán jelent meg 1967 júniusában. A dalról sokan tévesen azt tartották, hogy egy rossz LSD-utazásról szól, de Holmes ezt később cáfolta. A szám tetszett a már Jimmy Page gitárossal turnézó The Yardbirds zenekarnak, ezért sajátos feldolgozást készítettek belőle. Stúdiófelvétel nem készült, de az együttes pályájának a végén turnéik középpontjába került. Koncertfelvétele I’m Confused címmel felkerült a című félhivatalos albumra. Page a Led Zeppelin debütáló albumára is feltette a számot, amely a lemez központi darabjának is tekinthető. Összezavarodottságot és nyugtalan hatást keltő darab, amelynek kísérteties hangulata mellett a dal elején hallható, basszusgitáron játszott dallam, valamint Page virtuóz gitárszólója a legismertebb részei. A dal különlegessége, hogy az elborult pszichedelikus részeknél Page csellóvonóval játszott gitárján. Ezt az eljárást már a Yardbirds koncertjein is alkalmazta, ugyancsak ennél a dalnál. A Zeppelin zenészei az albumra került dalt csak „nyersanyagnak” tekintették, amelynek a középrészét a koncertek alkalmával újabb és újabb improvizációkkal bővítették ki. Pályafutásuk nagy részében a koncertek állandó darabjának számított. Page önmagát tüntette fel szerzőként, ezért Holmes az 1980-as években megkísérelte felvenni a kapcsolatot Page-dzsel a dalszerzési jóváírás kapcsán, de választ nem kapott. 2010-ben Holmes pert indított, és az ügyet bíróságon kívül rendezték. Az azóta kiadott Led Zeppelin anyagokon az van feltüntetve, hogy a szerzője Page, akit Holmes inspirált. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 230.000000 (xsd:double)
  • 386.000000 (xsd:double)
dbo:title
  • (hu)
  • Dazed and Confused (hu)
  • (hu)
  • Dazed and Confused (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 123469 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 43352 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23679701 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:albumonNévelő
  • a (hu)
  • a (hu)
prop-hu:author
  • Lewis, Dave (hu)
  • Lewis, Dave (hu)
prop-hu:authorlink
  • Brad Tolinski (hu)
  • Lenny Kaye (hu)
  • Luis Rey (hu)
  • Mick Wall (hu)
  • Stephen Davis (hu)
  • Brad Tolinski (hu)
  • Lenny Kaye (hu)
  • Luis Rey (hu)
  • Mick Wall (hu)
  • Stephen Davis (hu)
prop-hu:cím
  • Dazed and Confused (hu)
  • Dazed and Confused (hu)
prop-hu:date
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:edition
  • 1 (xsd:integer)
  • 1.0
prop-hu:előadó
prop-hu:előzőDal
  • You Shook Me (hu)
  • Genuine Imitation Life (hu)
  • You Shook Me (hu)
  • Genuine Imitation Life (hu)
prop-hu:felvételek
prop-hu:first
  • Chris (hu)
  • Mark (hu)
  • Alan (hu)
  • Martin (hu)
  • Paul (hu)
  • Luis (hu)
  • Stephen (hu)
  • Brad (hu)
  • Keith (hu)
  • Lenny (hu)
  • Ralph (hu)
  • Greg (hu)
  • Jerry (hu)
  • Susan (hu)
  • Mick (hu)
  • Phil (hu)
  • Chris (hu)
  • Mark (hu)
  • Alan (hu)
  • Martin (hu)
  • Paul (hu)
  • Luis (hu)
  • Stephen (hu)
  • Brad (hu)
  • Keith (hu)
  • Lenny (hu)
  • Ralph (hu)
  • Greg (hu)
  • Jerry (hu)
  • Susan (hu)
  • Mick (hu)
  • Phil (hu)
prop-hu:hossz
  • 230.0
  • 386.0
prop-hu:id
  • E 30615 (hu)
  • EARS 035 (hu)
  • JPRLPCD3 (hu)
  • E 30615 (hu)
  • EARS 035 (hu)
  • JPRLPCD3 (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegiDal
  • Dazed and Confused (hu)
  • Dazed and Confused (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következőDal
  • Your Time is Gonna Come (hu)
  • Penny's (hu)
  • Your Time is Gonna Come (hu)
  • Penny's (hu)
prop-hu:last
  • Alexander (hu)
  • Davis (hu)
  • Rey (hu)
  • Fitzpatrick (hu)
  • Power (hu)
  • Russo (hu)
  • Fast (hu)
  • Shadwick (hu)
  • Tolinski (hu)
  • Wall (hu)
  • Clayson (hu)
  • Colby (hu)
  • Hulett (hu)
  • Kaye (hu)
  • Paytress (hu)
  • Prochnicky (hu)
  • Welch (hu)
  • Alexander (hu)
  • Davis (hu)
  • Rey (hu)
  • Fitzpatrick (hu)
  • Power (hu)
  • Russo (hu)
  • Fast (hu)
  • Shadwick (hu)
  • Tolinski (hu)
  • Wall (hu)
  • Clayson (hu)
  • Colby (hu)
  • Hulett (hu)
  • Kaye (hu)
  • Paytress (hu)
  • Prochnicky (hu)
  • Welch (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • San Francisco (hu)
  • New York City (hu)
  • Lanham, Maryland (hu)
  • Oxford, England (hu)
  • United Kingdom (hu)
  • Floral Park, New York (hu)
  • London (hu)
  • San Francisco (hu)
  • New York City (hu)
  • Lanham, Maryland (hu)
  • Oxford, England (hu)
  • United Kingdom (hu)
  • Floral Park, New York (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1967 (xsd:integer)
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:oclc
  • 33891308 (xsd:integer)
  • 811355562 (xsd:integer)
prop-hu:origyear
  • 1998 (xsd:integer)
prop-hu:others
prop-hu:producer
  • Jimmy Page (hu)
  • Jimmy Page (hu)
prop-hu:publisher
  • dbpedia-hu:Epic_Records
  • Oxford University Press (hu)
  • Crown Publishing Group (hu)
  • Backbeat Books (hu)
  • Ballantine Books (hu)
  • Rowman & Littlefield (hu)
  • Thunder's Mouth Press (hu)
  • Omnibus Press (hu)
  • St. Martin's Griffin (hu)
  • Chrome Dreams (hu)
  • Crossfire Publications (hu)
  • Easy Action (hu)
  • JimmyPage.com (hu)
  • Kensington Publishing (hu)
  • The Hot Wacks Press (hu)
prop-hu:ref
  • harv (hu)
  • harv (hu)
prop-hu:sorszám
  • 4 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
prop-hu:szerző
prop-hu:title
  • dbpedia-hu:Live_Yardbirds:_Featuring_Jimmy_Page
  • Light and Shade: Conversations with Jimmy Page (hu)
  • No Quarter: The Three Lives of Jimmy Page (hu)
  • The Complete Guide to the Music of Led Zeppelin (hu)
  • Led Zeppelin: The Story of a Band and Their Music 1968–1980 (hu)
  • Hammer of the Gods (hu)
  • Led Zeppelin Live: An Illustrated Exploration of Underground Tapes (hu)
  • Led Zeppelin: The Origin of the Species: How, Why and Where It All Began (hu)
  • Glimpses 1963–1968 (hu)
  • The Bitter End: Hanging Out at America's Nightclub (hu)
  • The Yardbirds (hu)
  • Whole Lotta Led: Our Flight with Led Zeppelin (hu)
  • Yardbirds '68 (hu)
  • Yardbirds: The Ultimate Rave-Up (hu)
  • In the Houses of the Holy: Led Zeppelin and the Power of Rock Music (hu)
  • Led Zeppelin: Dazed and Confused: The Stories Behind Every Song (hu)
  • When Giants Walked the Earth: A Biography of Led Zeppelin (hu)
prop-hu:titleLink
  • When Giants Walked the Earth: A Biography of Led Zeppelin (hu)
  • When Giants Walked the Earth: A Biography of Led Zeppelin (hu)
prop-hu:type
  • Album notes (hu)
  • Boxed set booklet (hu)
  • Album notes (hu)
  • Boxed set booklet (hu)
prop-hu:típus
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1971 (xsd:integer)
  • 1985 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
  • 2017 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dazed and Confused (hu)
  • Dazed and Confused (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of