Property Value
dbo:abstract
  • A debreceni líciumfa a debreceni református nagytemplom szomszédságában, az egykor püspöki palotaként funkcionáló épület előtt, a Múzeum utca és a Kálvin tér sarkán álló kis fa, a közönséges ördögcérna (Lycium barbarum, syn.: Lycium halimifolium) növényfaj egy példánya, ami Kálvin téri ördögcérna, Kálvin téri lícium vagy Kálvin téri Lycium néven Debrecenben a helyi jelentőségű védett természeti emlékek egyike; korábban a helyi jelentőségű védett természeti területek közé sorolták. A 3,5 vagy 4-5 méter magasnak mondott fa a tövéből két vastag ágra osztódik, az elágazás alatt 1,2 méter törzskerületű (másutt csak 0,4 métert írnak), csavarodott törzsű. Habitusa egy 1940-ben készült képeslapon és egy 1965-ben kiadott, Debrecenről szóló útikönyvben található fotón egyaránt eltér a manapság láthatótól. A debreceni líciumfa több szempontból is különleges és jelentős. Egyrészt botanikai ritkaság, mivel a közönséges ördögcérna példányai általában cserjeméretűvé nőnek meg, és csak nagyon ritkán érik el a fatermetet. Másrészt idős: vannak, akik korát közel 200 évesre becsülik, míg mások szerint már a 18. század közepén elültethették, s eszerint a fa mintegy 250 éves. Harmadrészt egyháztörténeti emléknek számít, valamint legenda is kapcsolódik hozzá. Negyedrészt pedig jelképe a református hit magyarországi meggyökeresedésének, történeti folytonosságának, és a világban szétszórt magyar reformátusságnak. A líciumfához helyezett szövegtáblán az alábbi olvasható: (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1581567 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18569 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23500751 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Kálvin tér , a Múzeum utca sarkán (hu)

prop-hu:földrajziTáj
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:kezelő
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (hu)

prop-hu:kora
  • 200 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • A híres Líciumfa - panoramio.jpg (hu)
  • A híres Líciumfa - panoramio.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2010 (xsd:integer)
prop-hu:magasság
  • -300.0
prop-hu:mirőlHíres
  • botanikai ritkaság, (hu)
  • egyháztörténeti emlék (hu)
  • öreg fa, (hu)
  • botanikai ritkaság, (hu)
  • egyháztörténeti emlék (hu)
  • öreg fa, (hu)
prop-hu:név
  • Debreceni líciumfa (hu)
  • Debreceni líciumfa (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Debrecen (hu)
  • Debrecen (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:születésIdeje
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:taxonnév
prop-hu:település
prop-hu:típus
  • élő (hu)
  • élő (hu)
prop-hu:törzskerület
  • 1,2 m (hu)
  • 1,2 m (hu)
prop-hu:védettség
  • helyi jelentőségű természeti emlék (hu)

prop-hu:védettségÉve
  • 1976 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Debreceni líciumfa (hu)
  • Debreceni líciumfa (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of